::: Élet a karantén vége felé – Stuttgarti jegyzetek 9.
Az új hetet a hátitáskás negyedikesek csöngették be Stuttgartban. Tétován álldigáltak az általános iskola előtt. A gimnazisták már a múlt héten szállingózhattak érettségizni. Lassan újraéled a város.
Az óvatosok nem veszik le a maszkjukat a szabad levegőn se, a vagányak már akkor a kerti padon kvaterkáztak a haverokkal, mikor a játszótér még piros-fehér kordonnal volt elbarikádozva. A nagyon dühösek pedig – jobbról, balról, középről – egyre hangosabban követelik vissza a régi életüket.
Mától kinyithat néhány kis kiülős. Tizenegykor már telt ház van a piactéri sörözők teraszain. Most látjuk, kik maradtak meg és kik dőltek be. Az olasz étterem tulajdonosa, kinek fantasztikus pizzáit vasárnaponként futár tette az ajtónk elé, végre kitárta az ajtót és kitolta a fagyipultot a bejárat elé. A kebabosnál a múlt héten még ablakon át adták ki a megrendelt dönert, most négyen falatoznak a kis kerek asztal körül a kerthelyiségben. Az arab étterem, ahol falafelezni szoktunk, gyanúsan régen frissítette a honlapját. Ajtaján cédula. Bizonytalan még, fogunk-e itt újra baklavát enni és mediterrán sört inni.
A sarki fodrász nem nyit ki többé, de ahol mi vágatjuk a hajunkat, már ad időpontokat. Legkorábban két hét múlva szabadulhatunk meg a lomboktól.
És mi lesz a kultúrával? A klasszikus hirdetőoszlopokon, ahol a város művészeti programjait szokták kiplakátozni, szaporodnak a fehér felületek. A Staatsoper Boris Godunovja épp megérte a bemutatót, a Staatsgalerie-ben a Tiepolo-kiállítás volt az utolsó, amit még meg lehetett nézni. Nem jön Beck, a Cirque du Soleil, elmarad a Bach-fesztivál, a Jazz-napok – amelyen tavaly még Bob Dylan is fellépett –, és szabadtéri rajzfilmnézés sem lesz idén az Animációs filmfesztivál alkalmából.
Képzőművészeti egyesületünk kiállítások tömegével ünnepelte volna idén fennállása huszadik évfordulóját. Tegnap még úgy tűnt, csont nélkül minden átcsusszan a jövő évre, s jobb híján csak virtuális kiállításon köpjük szembe a vírust. Aztán ma délután arról érkezett hír, hogy a tagok éves nyári tárlatát mégis megtartjuk. Egy hónapig lesz látható, az alatt – korlátozott belépéssel, maszkban – mindenki megnézheti, de nem lesz se megnyitó, se parti a kertben. A kérés az, hogy a munkák ne legyenek egy évnél régebbiek, s – tette hozzá a vezetőség – külön örülnének a járvány idején készült műveknek.
Amúgy azt, hogy a kultúra elementáris igénye az emberiségnek, jelenleg csak a sarokba szorított kultúrmunkások mantrázzák. Az nyer most, aki hangosabban kiabál: az autóipar, a labdarúgó szövetség és a legpatinásabb légitársaság.
Lakner Zsuzsa