Hét plusz egy bekezdés a konszolidációról

Egy

Viselkedésbeli szempontból akkor beszélhetünk demokratikus konszolidációról, amikor egyetlen szignifikáns politikai csoport sem akarja megdönteni a demokratikus rezsimet, vagy fordul erőszakhoz az államtól való elszakadás érdekében. Ennek következtében a konszolidálódott demokráciában a kormánynak nem az az elsődleges problémája, hogy a demokráciát megvédje. Attitűd szempontból akkor konszolidálódott a rezsim, amikor egy nagyobb gazdasági vagy politikai válsághelyzetben is az a többség álláspontja, hogy a szükséges változtatásokat demokratikus úton kell végrehajtani. Alkotmányos szempontból pedig az a demokratikus konszolidáció, amikor minden politikai szereplő számára egyértelmű, hogy a politikai konfliktusokat a demokrácia szabályai és a bevett normák szerint kell kezelni – és minden ettől való eltérés költséges és kétséges hatásfokú. (Nova Eszter)

Kettő

A csontropogtató időkben az értelmiségiek megtanulhatták, hogy a Kádár-rendszer nincs tekintettel senkire és semmire. Előtte tekintély, művészi rang nem számít, ha valamiért úgy gondolja, hogy az illetővel le kell számolni. Akit elítéltek azért tudta, akit „futni hagytak” azért, hogy a hatalom bármikor képes ütni. De azt hiszem, hogy az 56-os értelmiséget ennél jobban megtörte a társadalom normalizációja és konszolidációja. Azzal kellett számolnia, hogy a forradalomra és szabadságharcra való figyelmeztetéssel magára marad. Nem értette, vagy nem akarta érteni a társadalom változását. Nem tudta, hogy a társadalomban vagy magában kell-e kételkednie. (Lengyel László)

Három

A bethleni és a kádári konszolidációtól eltérően a második világháborút követő években a külpolitikai feltételek mellett hiányoztak a kívánatos egyensúlyteremtés gazdasági, politikai-ideológiai és társadalmi feltételei is. Nem igazán volt mit helyretenni, megújítva megőrizni, s akik elsősorban konszolidálhattak volna (a politikai elit tagjai), az összhangteremtés helyett a széthúzásban, ellenfeleik megsemmisítésében voltak érdekeltek. A politikai gyakorlatlanság, s a szakértelem hiánya is akadálya volt a kívánatos konszolidációnak. (Standeisky Éva)

Négy

A hetvenes-nyolcvanas évek viszonylagos társadalmi békéje azt a látszatot kelthette, hogy létrejött valamiféle társadalmi szerződés az országban. Szerződésről azonban szó sem volt, mert a hatalom – az „értetek, de nélkületek” jozefinista elvét követve – nem tekintette a társadalmat tárgyaló félnek. Hatalmának konszolidálása és a társadalmi béke megőrzésének érdekében komoly engedményeket tett, anélkül, hogy az alapvető emberi és állampolgári jogokat biztosította volna. Az így kialakuló, részben informális játékszabályokat, minthogy jólétét, lehetőségeit és személyes szabadságát ezek az engedmények érezhetően növelték, a társadalom hallgatólagosan elfogadta. A rendszerváltással azonban a helyzet gyökeresen megváltozott, a késő-kádárizmus játékszabályainak rendszere felbomlott, érvényét vesztette. (Hankiss Elemér)

Öt

Az 1989–90-ben teremtett politikai és gazdasági rendszer konszolidációja alapvetően azért nem sikerült, mert a létrehozott rendszernek már kezdetben is elégtelen volt a társadalmi támogatottsága, a továbbiakban pedig ez az arány még csak romlott. A sikertelenség csak részben magyarázható a politikai vezetőréteg hibáival, hasonlóan fontos magyarázó tényező a gazdasági átállásnak a társadalom politikai mentalitásaira gyakorolt negatív hatása. Az ország pénzügyi egyensúlyát és növekedési kapacitásait csak olyan áldozatok árán sikerült helyreállítani, amelyek hosszabb távon instabilitással jártak és ellenséges érzelmeket keltettek a magyar népesség túlnyomó részében. A sikertelenség egy további oka az a politikai megosztottság, amely az ország modernizációját kezdettől fogva végigkísérte. (Kende Péter)

Hat

Amennyiben a demokrácia nem valamilyen forradalomra megy vissza, hanem békésen, mintegy „felülről” ereszkedik alá egy társadalomra egy diktatórikus rendszer fellazulásának, felőrlődésének, politikai agóniájának végpontján, akkor konszolidációja nem állhat másban, mint a demokratikus játékszabályok és habitusok, a demokratikus készségek és gondolkodásmód össztársadalmi elsajátításában, abban tehát, hogy a rendszerváltás feltételeit és céljait meghatározó nyilvános alkufolyamat eredményeként létrejött demokratikus politikai berendezkedés, jellegzetes jogi és politikai intézményeivel, sajátos működési elveivel az átalakulásban érdekelt és/vagy a demokratikus értékeknek elkötelezett elitcsoportok alkotásából fokozatosan a társadalom saját alkotásává válik. (Szilágyi Ákos)

Hét

A konszolidációról folytatott Korridor-vitáinkon arra lyukadtunk ki, hogy a konszolidáció szó nem egy csiszolt lapokkal villogó gyémántfogalom. A társadalom viszont – épp ellenkezőleg, mint a konszolidáció fogalma – felettébb sokoldalú és összetett jelentésű. Megegyeztünk tehát, hogy mindenki a vállalt résztémájában mélyed el, s eszünk ágában sincs a konszolidáció szóból tudományos fogalmat faragni, valamiféle konszolidáció elméletet kikeverni. (Gombár Csaba)

Plusz egy

A fenti citátumok egy frissen megjelent és az Írók Boltjában, Spiró György felvezetésével bemutatott, az említett vitákban érlelődött – s további mintegy ezer bekezdést tartalmazó – kötet egy-egy tanulmányából valók. Mind másról szól: a késlekedő társadalmi szerződésről (Hankiss), a kudarcos demokratizálódásról (Standeisky), a keserű konszolidációkról (Lengyel), a félreértésekről és csalódásokról (Kende), a demokratikus konszolidáció fogalmairól és dilemmáiról (Nova), a demokrácia konszolidálhatatlanságáról (Szilágyi), továbbá arról, mi tartja egyben a magyar társadalmat (Gombár). Mind másról, mégis ugyanarról: a konszolidációról, és persze az országról, rólunk. Arról, hogy milyenek voltunk, milyenek vagyunk, és milyenek lehetnénk. Mind máshogyan: kikezdhetetlen optimizmussal, szikár tényszerűséggel tükröt tartva, szívbemarkoló személyességgel, hiánypótló enciklopédikussággal, rezignált rátekintéssel, szenvedélyes-realista szókimondással, tudósi higgadtsággal; állítva, kérdezve, vitatkozva. Mégis ugyanúgy: okosan, hitelesen, szépen. Értünk.

Zsubori Ervin


Exkluzív elsőközlés
Készült 2012 májusában, a Korridor kutatócsoport A konszolidációról – Elméleti és történeti elemzések című kötetének recenziójaként | Kalligram Kiadó, 2012; 336 oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük