Fülszöveg egy kép-regényhez

Kováts Borbála az utóbbi években megteremtett magának egy nyelvet, amellyel immár bármit képes leírni. Olyan egyéni és összetéveszthetetlen nyelv ez, amely csak a legnagyobb kép-írók sajátja, s melynek szókincse, szinonimatára mára oly gazdaggá, stílusa, ragozási szerkezete, nyelvtana oly letisztulttá, mondatfűzése pedig oly magabiztossá vált, hogy megalkotója – a kép-esszék, kép-költemények, kép-novellák és kép-szín-darabok után – immár egy kép-regényre is vállalkozhatott.

A most bemutatott műben megvan minden, ami egy regényhez szükségeltetik. A szereplők – férfiak és nők – karakteresek és sokfélék, egyaránt vannak köztük sohasem látott, illetve ismerős arcok, akikben híres elődökre, vagy önmagunkra csodálkozhatunk, akikkel azonosulhatunk, vagy elhatárolódhatunk tőlük. A cselekmény több szálon fut, a hősök élete hol szétválik, hol kereszteződik, egymásra rétegződik. Emlékek és víziók keverednek, érzelmek korbácsolódnak fel, egymástól évszázadokra lévő történetfoszlányok hullnak egymásra, s érnek egységes egésszé. A változatos háttér előtt bizonyos szálak időnként fölnagyítódnak, sőt – mintegy alnovellaként – a nagy egészből kiragadva is megjelennek, önálló életre kelnek, hogy azután ismét visszaépüljenek a regénytest cizellált szövetébe.

Kováts Borbála: Kép-Regény, 2003. (részlet a sorozatból)
Kováts Borbála: Kép-Regény, 2003. (részlet a sorozatból)

A szerző beidézi, pixelekre szedi, majd újból összerakja hőseit, mélyükre láttat, feltárja a közöttük lévő viszonylatokat, amelyekről eddig esetleg ők maguk sem tudtak, s elhelyezi őket a sodró digitális cselekményfolyamban. A perforált szélű sorsokat sorra felragasztja arra a tablóra, amelyben – a biztos kézzel megválasztott effektek homogén fényében – a részletgazdag részletek új értelmet és új dimenziót nyernek.

Ennek a regénynek nincs kimódolt üzenete, nem sulykol a kép-olvasókba semmit, ki-ki úgy értelmezheti a fordulatokat és a nagyfelbontású végkifejletet, amiként saját sorsa és jel-fogói engedik. A felületekre érzékeny, ám nem felületes szemlélő, aki tud olvasni a képpontok között, továbbgondolhatja a részleteket, elvarrhatja, vagy épp visszafejtheti a szálakat önnön értékei és aktuális lelkiállapota szerint. Sőt – merthogy a múlt élő rétegeiben gyökeredző, de mégiscsak posztmodern kép-regényről van szó – azt is eldöntheti, melyik lappal záruljon a történet.

A folytatás pedig? Nos, a folytatás aligha lehet más, mint a nagy mű, amelynek ez a munka, együtt a korábbiakkal, méltó előfutára, gazdag színekkel megfestett hírnöke. Az a valódi ezredvégi, ezredév-eleji nagyregény tehát, amelyben minden benne van, ami fontos, minden és mindenki értékén mérettetik meg, s minden és mindenki a helyére kerül.

Zsubori Ervin


Elsőközlés | Forrás: Arnolfini Archívum
Készült 2003 októberében | Elhangzott 2003. október 7-én Budapesten, az Újlipótvárosi Klub Galériában, Kováts Borbála Kép-Regény című elektrografikai kiállításának megnyitójaként | Hovatovább: Kováts Borbála honlapja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük