::: Lakner Zsuzsa kiállítása elé
Nem lehet kétszer ugyanabba a dobozba belenézni… Pontosabban lehet, csak nem ugyanazt találja az ember.
Természetesen a Lakner Zsuzsa-féle kollázs-dobozokról beszélek, e paradoxonokból összeragasztott varázslatos műtárgyakról. Ha kinyitod – már ha eljutsz odáig, s nem tévedsz el a külső héj, a felszín vizuális útvesztőiben –, szóval, ha felpattintod a fedelét, teljesen váratlanul előbukkan egy szuverén világ, amelynek ritmusa van, összetartó elemei vannak, önálló síkjai, terei, gravitációja, szögletei: egyszóval rendszere van; dobozvilág-rendszere.
Struktúrája is van, persze, ám ez a struktúra a legteljesebb mértékben képlékeny. Nem mindegy például, honnan indulsz: felülről, alulról, középről, a harmonika bugyraiból, vagy épp a felnyíló fedél tükörcsapdájából. Az egymásra hajló háromdimenziós síkok így is, úgy is rétegezhetőek, s így könnyen válhat egy végzetesnek tűnő következményből tétova előzmény, az okból okozat. De ha le is mondunk a konstellációk felgöngyölítésének ambiciózus tervéről, s megpróbálunk lehorgonyozni valamelyik szegletben, hogy kapaszkodókra lelhessünk, azonnal maga a kép szippant be sokszínű fekete lyukként, s hajít ki valahol messzebb, a szabad asszociációs mezők valamelyikére.
Nagyvonalúság és aprólékosság; felszabadult játék és vasfegyelemmel végigvitt koncepció; szabad ugrások földrésznyi és történelmi távolságok között, illetve tizedmilliméteres pontosság; váratlan képzettársítások és még merészebb képtársítások; lefegyverző gondolati és materiális változatosság, mely ugyebár gyönyörködtet, és kérlelhetetlen koherencia, amely pedig gondolkodtat. És mindenekelőtt ragaszkodás; a ragasztóhoz. Digitál helyett manuál; reprodukció helyett kreáció; retorika helyett etika, pátosz helyett irónia.
Lakner Zsuzsa önragasztóval kollázsokká transzformált, összetéveszthetetlenségében is egyedi, originális alkotáselemekből egymásra épülő világa ezen pólusok és ellenpólusok mentén írható le. Ennek a világnak evidens megjelenési formája a doboz, amely egyszerre zárt és végtelen; védelmet nyújt, sőt adott esetben lelakatolható, ugyanakkor teljesen szabadjára enged. Az önállóan falra akasztható képek is tulajdonképpen egy láthatatlan doboz virtuálisan egymásra leporellózódó kiszakított lapjai. Azaz a látható dobozokhoz hasonlóan részei annak a befelé táguló univerzumnak, amelybe e tárlat kapcsán most mi is bepillanthatunk.
A dobozokat, s vele a kiállítást ezennel megnyitom.
Zsubori Ervin