::: A POSzT elektrografikai kiállítása elé
Tizenhárom klasszikus dráma, ahogyan az egy színházi találkozóhoz dukál, s bennük tizenöt címszereplő, mert Rómeo és Júlia, illetve Csongor és Tünde ketten vannak. A művek képpé adaptálva, s a képeken tizenhárom (vagy inkább tizenöt) karakter, karakterekből. S tizenhárom (vagy inkább tizenöt) nagymonológ – pontosabban tizenegy, s hozzá két párbeszéd a fent nevezettektől.
A szövegek átszüremlenek a húzónév-kompozíciók alól-mögül, s látszólag jól olvashatóak, de valójában mégsem. Mert a sorok törése eltüntetve, a mondatkezdő betűk visszakisebbítve, a pontok és vesszők kiiktatva. A szöveg felidéz, amit felidéz, de igazából azt üzeni: olvass el újra.
Lapozz fel, s olvass el újra, teljes szövegkörnyezetben, nem így kiragadva, hanem színről színre, mert nem akárki mond, hanem egy Címszereplő (vagy kettő): Antigoné, Bánk, az orrkirály Cyrano; a dán Hamlet és az orosz Ványa; Faust, Richárd (a harmadik); R&J, Macbeth és a zöldszemű Othello; Tartuffe, Csongor és Tündéje, s Peer, a Gynt család fia. Átfogva több mint kétezer évet.
Citátumok ezek, megsárgult háttéren, emblematikussá nemesedett fordításban. Prológ gyanánt pedig mi más is szolgálhatna, mint a citátumok citátuma: tizenhárom töredék tizenhárom nagymonológból (avagy párbeszédből), központozás nélkül, de azért sorokba törve, egymás mellé-mögé sorolva; az Arnolfini remix:
York napsütése rosszkedvünk telét
tündöklő nyárrá változtatta át
az istenek melyik törvényét hágtam át?
hogy nézzek már az istenekre én szegény?egy ménkőcsapás ugyan letépheti rólam
halandóságom köntösét de jóhíremet ki nem törölheti
mert magamat kigúnyolom ha kell
de hogy más mondja azt nem tűröm el!látom milyen ostobán becsaptak
sírok de szörnyű könny ez égi bú
nyugalmamat az ön ítéletére bízom
mert öntől függ csupán az üdvöm vagy a kínomúj ámulatokra vár minden idegem sajogva!
tőr az mit ott látok? kezem felé fordítva markolatja?
szivárvány sávja kuszálja látásomat és eszemet
mi az? harang muzsikája? mi szúrja szemöldökömet?
az ég gyertyái csonkig égtek
a Nap lábujjhegyen áll a ködös hegyormon
elmennem élet és halál maradnomígy fogunk mi csendben élni
s a bajoktól messze lenni
lenni vagy nem lenni
Zsubori Ervin
Várom a többi fotót! SNK
Hát ez a vers ZSENIÁLIS!
York napsütése Vas István tollából árad ám! De a többinek is örülne.
Valóban, Richárdot Vas Istvánnak (is) köszönhetjük. És ha már szóba került, akkor álljon itt az összes érintett fordító neve, elvégre nélkülük ez a projekt sem jöhetett volna létre:
Ábrányi Emil, Áprily Lajos, Arany János, Jékely Zoltán, Kálnoky László, Kardos László, Kosztolányi Dezső, Makai Imre, Szász Károly, Trencsényi-Waldapfel Imre, Vas István
Cool!
Gratulálok, és várom a többi munkát. És köszönöm a fordítók nevét, bizony nélkülük csak kevés kiválasztotthoz jutott volna el a legtöbb mű!
…hmmmmm! Jól kiszabtad, és ügyesen összeöltötted ezt a pecsvörköt. Mondhatom, nem fércmunka. Kedvem volna hozzátoldani, csak úgy, játszódásból, magamnak… :))
(Nem teszem, mert alig lenne szellemesebb, mint a „Reszket a bokor, mert tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta”.) :))