Veszek fényt reggel kilencig

::: Élet a karanténban


Itthon dolgozom, igen régóta. Házam, szobám, kertem a munkahelyem, így a munkával belakott helyszínekről illeszkedem az itthoni, új helyzethez. Tény, hogy elérem: nem kevés kihívással jár. Fény, hogy hiszem: munkahelyem mindennapjait ennek köszönhetően ugyanúgy írja át a karantén, mint az otthonomat. A tény fénye, hogyha nem lenne napirendem, már régen szétfolytam volna a rendelkezésre álló munka- és szabadidőmben. A fény ténye, hogy látom őt az alagút végén. Az idő, ha szétfolyam, már régen rossz.

Igen régóta lenne rossz az tehát, ha nem tudnám még szeretni is, még ha kicsikét is, ezt az újat. Új időket, új falaival. Kötődöm hozzá, hangozzék akármilyen csúnyán, hozzon rám akárhány haragost is. Még közelebb tudok lenni magamhoz, még mélyebben átélni magam a szeretteim oldottabb közelében.

Magánzó éppúgy vagyok, mint önző. Önöző. Ön az itthonomban dolgozik, régóta, és rajtam, és magamon? Magán mindenhol azt látni, hogy Önnek jó, de a legjobb velük, otthon? Igyekszem a napirendet továbbra is tartani, aminek változását egyelőre a családtagok napirendjének formálódásai során élem meg. Mert az övék bizony igencsak megváltozott.

Baromfiak az udvarban (Fotó: Vass Tibor)

Ha korábban kezdem etetni a szárnyasaimat, s később hagyom e tevékenységet abba, mintha máris nyertem volna egy órát, amit velük pluszban tölthetek el. S dönthettem erről szabadon, korlátozások, tilalmak nélkül hagyhatom az etetésüket abba. Nem kapnak többet semmiből, egyszerűen csak lassabban, kimértebben adagolom a reggelit. Igen, gyönyörködni is tudok abban, hogy nem külső, hanem belső kényszerből vagyok szertartásosabb, s egyes dolgoktól nem csak boka-, hanem lelki törések miatt is húzódozni vagyok kénytelen.

Van egy bicajom, hetente kiteker velem a közeli garázsboltba, elcsavarja a fejem, veszek fényt reggel kilencig, a tényekhez déltől ragaszkodom. A közbeeső három órát néha tizenkettőnek élem meg, néha félnek. Átköltik napjaim szárnyra kapott új kutyáim. Kicsik és mudik, szebbnél szebbek, tojásfejűek, és velük is jó. Jó, hogy a nagy kutyáimtól nem félnek, a kiscicáktól annál inkább. Nagy dolgoktól félni nem szabad, a kicsiktől nem érdemes.

Vass Tibor


Átvett újraközlés | Forrás: a szerző archívuma
Elsőként megjelent 2020. április 16-án, az Észak-Magyarország című napilapban, a „hogyan tölti a napjait a koronavírus-járvány idején” kérdésre adott válaszként

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük