Régi képek rendhagyó térben

::: Kováts Albert kiállításának apropóján


A kiállításnak teret adó intézmény különös érzést kiváltó kiállító hely. A szokatlan, és egyben pozitív benyomást alighanem az kelti, hogy a más vendéglátó egységekhez szokott belépőt meglepi az itt látható művek hangsúlya. Valóban, a Piano Art Café eredeti funkciója háttérbe szorulni látszik a kiállított munkák dominanciája mellett. A kávézó természetesen működik, méghozzá kiválóan, ám nem tagadja, hogy eközben szeretne tenni a magyar kortárs művészet, kivált a festészet népszerűsítéséért. Pontosabban, a kávézó tulajdonosa, Dr. Sárosi György gondolja és mondja ezt, aki láthatóan elhivatott módon támogatja festőinket azzal, hogy kávézója kiállításra alkalmas falait havi rendszerességgel bocsátja a művészek rendelkezésére. Nem mindennapos, tiszteletet érdemlő gesztus ez olyan időkben, amikor a kultúra valóban igencsak rászorul a polgárember nem-hivatalos támogatására.

Kováts Albert: Diadalkapu, 2006
Kováts Albert: Diadalkapu, 2006

A tavasz egyik kiállítója Kováts Albert festőművész, akinek a Caféhoz szánt aktuális gondolata szintén elüt a szokványostól. Általában mindenki a legfrissebb munkái bemutatására törekszik, tartva attól, hogy régibb dolgait avíttnak, elmaradott felfogásúnak tarthatják. Itt most, a megnyitón, ezek a 2000-es években született munkák meglepő tetszést arattak a meghívott és a természetes módon megjelent közönség körében. Ennek okát talán a képek zömének derűs hangvételében találhatjuk meg, és abban, hogy korábbi keletkezésük ellenére a nézők előtt javarészt ismeretlenek voltak. „Ezek az egyívású művek így, együtt még sohasem szerepeltek, örültem, hogy most összekerülhettek. Egyes darabokat a tulajdonosuktól kellett elkérnem” – tudtuk meg a művésztől.

Kováts Albert: Kettős önarczkép, 2004
Kováts Albert: Kettős önarczkép, 2004

Érdeklődéssel várjuk a nagyszerű kezdeményezés, a kiállítási sorozat további bemutatóit.

Ujlaki Gábor


Elsőközlés
Készült 2019 áprilisában, Budapesten, Kováts Albert Régi képek 2002–2008 című kiállítása apropóján | Piano Art Café Galéria, Budapest, 2019. április 6. – május 2.

Comments

  1. Lakner Zsuzsa says:

    A művészet akkor kezd élni, mikor a műteremből kikerül a valóságba, ahol emberek jönnek-mennek, futó pillantást vetnek egy-egy képre, vagy hosszasan időznek előtte. Ez kellene, hogy igazi célja legyen, hogy inspiráljon, új irányba terelje a gondolatainkat, vagy csak simán gyönyörködtessen. Szépen kinyomtatott és bekeretezett IKEA plakátok is képesek erre, de egy unikális alkotás egyenesen belénk surran. Kováts Albert Aranykapu című szitanyomatát a falunkon minden nap másnak látom. Még a besütő nap is hozzáad valamit. Este meg a lámpa fénye.

    1. Drága Zsuzsa, azt írtam a kedves Szalongazdának, hogy Maga egy tündér. Most látom, amint meghökkensz a magázáson, ne félj, ez csak egy mondatra szólt. Ezt nem tudom tegezve mondani, akkor valami egészen mást jelentene. De komolyan, az komolyan veendő, hogy te komolyan veszed a szakmádat, s ennélfogva mások munkáit is értékükön kezeled. Sajátod a „hosszan időznek előtte” viselkedés, miáltal te magad is többé, gazdagabbá válsz.
      Szeretettel, Albert

  2. Lakner Zsuzsa says:

    Most először mondta nekem valaki, hogy amit csinálok, az a szakmám. Nagyon hálás vagyok ezért a megjegyzésért Önnek!

  3. Hát az biztos, hogy nem hobbi, puszta játék, unaloműző időtöltés, kézimunka, keresztrejtvény. A szakmához nem csak vizsgával, arra hivatottak magas hozzájárulásával lehet jutni. Számtalan sehová be nem nyújtott, csak sokak örömére bemutatott „vizsgadarab” bizonyítja a szakmaiságot. Kézcsók. A.

Hozzászólás a(z) Kováts Albert bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük