Ki forog mi körül?

::: Hegymegi Máté Woyzeck-rendezéséről


Hegymegi Máté új rendezését nézve a címben feltett kérdés járt a fejemben. Forgószínpadot látunk ugyanis, de ezúttal nem a megszokott masinéria forgatja a rajta állókat (a Szkénében, ha jól tudom, nincs is ilyen), hanem a színészek teremtik meg a forgószínpad illúzióját, amikor időről időre, a díszletelemeket magukkal hurcolva elmozdítják az előadás látószögét. Eközben a díszlet leghangsúlyosabb eleme, egy kötelekből font fa végig ott lóg mozdulatlanul a színpad közepén. Körülötte kör alakú mélyedés, itt történik a gyilkosság. Pontosabban itt történnek a gyilkosságok, de erről majd később.

A népmesék világot átfogó, égbe nyúló életfáját juttatja a néző eszébe ez a kötélfa, és persze a halált. Kötelei visszaköszönnek a jelmezeken: Woyzeck és barátja, Andres ruházatán is megjelennek, Marie pedig kötelekből készült fűzőt visel. Gúzsba kötöttséget, szenvedést asszociáló öltözetükkel szemben a Doktort és a Kapitányt finomabb anyagból készült, a testet inkább simogató, mintsem gyötrő ruhába öltöztette Kálmán Eszter jelmeztervező.

Mindenki az életfa (halálfa?) körül forog tehát, kivéve Woyzecket, aki általában kimarad ezekből a forgásokból. Kimarad mindenből: jó ételből, jó életből, szerelemből. Él, vagy inkább vegetál a világ végén, kiszolgáltatva elöljárói jó- és rosszindulatának, vagy éppen elmebajának. Határozott rendezői döntés, hogy a két főszerepet, Woyzecket és Marie-t Hegymegi Máté két nagyon fiatal egyetemistára, a mindössze harmadéves Major Erikre és Tóth Zsófiára bízta. Így az előadás értelmezhető generációs szempontból is: az idősebbek diktálta rendben a fiatal generáció gúzsba kötve, nekik kiszolgáltatva létezik.

Tóth Zsófia és Major Erik (Fotó: Jókúti György)
Tóth Zsófia és Major Erik (Fotó: Jókúti György)

A két fiatal színész jól él a bizalommal. Major Erik állandó feszültségben élő, csupa ideg Woyzecket játszik, aki sokáig mást sem próbál, csak megfelelni mindenkinek, miközben folyamatosan gyűlik benne az indulat, egyenesen a robbanásig. Tóth Zsófia az előadás jelentős részében egy ablak mögött állva, ölében a gyermekével, idilli madonnaképként van jelen. Ezt a tiszta és szelíd képet kapcsolata a Nagypál Gábor játszotta Tamburmajorral is inkább csak árnyalja, mint lerombolja: inkább a még majdnem kamaszlány lázadása helyzete ellen, mint érzéki megszállottság. Van egy fontos jelenete: amikor a színpad szélére ülve mond el nekünk egy bírósági vallomást. Ezt a szöveget a Büchnert drámaírásra ihlető, valóban megtörtént gyilkossági ügyből emelték be az előadás szövegébe.

És ezzel ott is vagyunk az előadás hangsúlyos motívumánál, a gyilkosságnál. Mindjárt az első jelenetben látjuk, ahogy Woyzeck a kését élesíti, és látjuk azt is, ahogy Marie-t megöli. Innen ugrunk vissza időben az előzményekre, majd az előadás végén újra megismétlik a gyilkossági jelenetet, nem egyszer, háromszor. Az ismétlések pedig egyre jobban emlékeztetnek egy szexuális aktusra. Mindez, ahogy a bírósági vallomás beemelése is arra utal, hogy Hegymegi Mátét az a folyamat, az a lelkiállapot érdekelte, ahogy egy ember eljut idáig. Ahogy a mindenki mástól érkezett megaláztatásokat a leggyengébb láncszemen, a szerelmén torolja meg.

Tóth Zsófia, Major Erik, Bánki Gergely, Horkay Barnabás, Nagypál Gábor, Csoma Judit és Terhes Sándor (Fotó: Jókuti Györy)
Tóth Zsófia, Major Erik, Bánki Gergely, Horkay Barnabás, Nagypál Gábor, Csoma Judit és Terhes Sándor (Fotó: Jókuti Györy)

Az előadás legalább annyira épít a képekre, mint a szövegre. Pedig Fekete Anna díszlete mindössze néhány egyszerű tárgyat használ: egy bádog fürdőkádat, egy hajszárítóburához hasonlító lámpát, egy ajtókeretet. A színészek testével, kitartott mozdulataival és Payer Ferenc remek világításával azonban ezek a tárgyak hatásos képekbe rendeződnek. Egyetlen képet éreztem minden szépsége mellett kissé kimódoltnak: ahogy a halott Marie testét az „életfa” kötélgyökerei között festőien elrendezték.

Kákonyi Árpád zenéjét egy kicsiny harmonika hangja egészíti ki. Aki játszik rajta, a Bolond (Bánki Gergely). Harsány nyitómonológja mintha cirkuszba invitálna bennünket, és végig tanácstalankodó kívülállással és iróniával ellenpontozza Woyzeck drámáját. Csoma Judit (ál)tudományába beleőrült orvosa lelketlen és hátborzongató jelenség, a színésznő részéről pedig éles és elegáns alakítás. De a helyén van mindenki más is: Terhes Sándor az orvosnál jóval emberibb kapitánya, Horkay Barnabás barátjáért őszintén aggódó, a tragédiát sejtő barátja. Nagypál Gábornak most csak egy nagyobb, ám annál látványosabb jelenet jut: összecsapása Woyzeckkel a bádog fürdőkád körül.

Major Erik (Fotó: Jókuti György
Major Erik (Fotó: Jókuti György

Minden ízében, pillanatában kidolgozott, elsősorban az értelemre ható, a megérthetetlent megérteni akaró előadás ez a Woyzeck az emberi kiszolgáltatottságról és egy magára hagyott, légüres térben létező generációról.

És ha már generációk: az előadás a pályakezdőket segítő Staféta-program keretében valósult meg. Hegymegi Máté 2014-ben végzett a Színművészetin, de az elmúlt négy évben olyan előadásokat rendezett, mint a Bádogdob, a Kohlhaas vagy a Peer Gynt. Ilyen szakmai teljesítmény után már nehéz pályakezdőnek tekinteni. Az előadás mégis jó helyen van ebben a programban, hiszen már egy újabb nemzedéknek biztosított benne megmutatkozási lehetőséget.

Turbuly Lilla


Átvett újraközlés | Forrás: Kútszéli Stílus
Elsőként megjelent a kritikai portálon, 2018 szeptemberében, a Woyzeck című színházi előadás kritikájaként | Írta: Georg Büchner | Rendező: Hegymegi Máté | Szereplők: Major Erik e.h., Tóth Zsófia e.h., Bánki Gergely, Terhes Sándor, Csoma Judit, Nagypál Gábor, Horkay Barnabás | Székén Színház, Budapest

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük