::: A Bélyegmúzeum mail art kiállításai elé
Amikor megkérdeztem a postásunkat, mit üzen a Magyar Posta vezérigazgatójának, aki szintén beszédet mond majd a Bélyegmúzeumban nyíló mail art kiállítások előtt, azt mondta: adjam át üdvözletét. Megtettem.
Egyúttal ezúton szeretném megdicsérni a megszokott postám két levélfelvevő kisasszonyát, akik – s ez ritkaság – immár minden egyéb feltétel nélkül csak a címzést és bérmentesítést veszik figyelembe, amikor átadom nekik a soros mail artomat. Nem lepődnek meg tehát, ha más is van a lapon, borítékon vagy borítékban, legfeljebb a nem szabványos küldeményeket terhelő felárat kell még megfizetni. Igaz, Magyarországon élő embert is adtak már fel postán – hasonló esetről nem tudok máshol a világon –, aki rendben meg is érkezett a címzetthez.
Tulajdonképpen két kiállítás nyílik ma a Bélyegmúzeumban. Az Ember és természet, ember és technika című nemzetközi projektet az intézmény hirdette meg, az erre érkezett alkotások láthatók a nagyteremben. Az előtérben nézegethető anyagot jómagam állítottam össze, a számomra küldött munkákból, méghozzá 12 levelezőtárs műveiből. Alapvető különbség, hogy a tematikus rész az előre meghirdetett tematikához kapcsolódik, míg a másik válogatásnál az alkotók karakterének bemutatása volt a döntő szempont, a munkák témájukban teljesen szabadok.
A mail arttal, a küldeményművészettel először egy baráti körben találkoztam, a reneszánsz év kapcsán. Egy Magyarországon meghirdetett nemzetközi pályázatról kaptam hírt, amelyre több munkát beküldtem, művészbélyegekkel együtt. A kíváncsiság indított el, hogy levelezőtársakat keressek, kipróbáljam magam a műfajban; az internetet böngészve, illetve barátok segítségével kaptam az első címeket. Eleinte kísérletnek, gyakorlásnak, játéknak szántam, de hamar kiderült: játszani itt is csak komolyan lehet. A szakirodalom és a világháló segítségével fokozatosan megismerkedtem a műfaj történetével, jeles személyiségeivel itthon és külföldön. A mail art kezdeteit jellemző erős társadalmi és politikai jelleg mára nagyrészt megváltozott, az értékteremtés, a személyiségjegyek hangsúlyozása erősödött fel – természetesen a kapcsolattartás mellett. Ugyanakkor megmaradtak azok a hagyományos vonások is, amelyek az avantgárdhoz, a dadaizmushoz, a fluxushoz kötik a műfajt. A legkedveltebb technika a kollázs, de e mellett a legváltozatosabb anyagok, módszerek előfordulnak – nincsenek határok.
A Bélyegmúzeum tematikus projektjét bemutató kiállításon minden beérkezett küldeményt kiállítottak, nekem viszont az immár ezres nagyságrendet meghaladó gyűjteményemből helyhiány miatt nyilván válogatni kellett. A legszorgalmasabb, vagyis az eddig legtöbb művet küldők kerültek be, az ő munkáikon keresztül lehet a műfaj jellemző világát és a kollekciómat is bemutatni. Ez a szempont, úgy gondolom, hű a mail art szelleméhez.
Személyesség, rezonancia és – a mai világ ellenpontjaként – demokratizmus; a levelezőtársak felé ezek azok a szempontok, amelyek az effektív munka mellett értékké növelik a küldeményeket. Nem feltétel, hogy valaki művészileg képzett legyen – még ha ez a leggyakoribb is –, mint ahogyan az sem, hogy a küldemény művészeti alkotás legyen. Az értékítélet sem fér össze a mail arttal, amely a hagyományos esztétikai fogalmakkal nem igazán írható le. Gesztus, reakció a saját belső világunkra, a környezetre, a társadalomra, egymásra; véleményalkotás, összességében korlenyomat. Tíz év múlva ebből is történelem lesz.
Torma Cauli László
A szerző kérésére ezúton is jeleznénk, hogy a fenti szöveg ebben a formában nem hangzott el a megnyitón. Pogány Gábor művészettörténész, illetve Geszti László, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója bevezetője után Torma Cauli László mint a Bélyegmúzeum projektjének egyik szervezője, illetve mint a saját kollekcióját is bemutató alkotó osztotta meg szabadon gondolatait a közönséggel, mintegy emberközelbe hozva a tárlatokat.
Egy eredeti Cauli mail artom nekem is van! Köszönet a postásoknak, akik kétkedés nélkül felvették és kihozták a papírtálca-alapú művet!