Hajszag

::: Az Űrbe! című kötetből


„Hosszú, fekete haja mosószappanszagot árasztott,

riadtan figyeltem hosszú, fekete haját.

Néha a szeme belelógott a hajába,

ott is függött hosszan, mint két denevér.”

Ruxandra Cesereanu (Selyem Zsuzsa fordítása)

Ébenfekete haj a tévéfényben. Félelmetes pixelek. Haza akarok menni, de a helyzet mást diktál. Megnézem, nincs-e ártó szellem az előtérben. A tea marokkói, kitágítja, amivel érintkezik. Az ereket a szájpadláson, a toroknyálkahártya pórusait. A haj egyenes, hosszú, japán. Ülök támaszkodva, a nyakam merev. Lassan kijön a tévéből a természetellenes.

Megnézem, nem bújt-e el valaki vékony a tükör mögé. Nem félek pisilni, de megfordulni igen. Később írni kezdek. Hajszagúak az ujjaim.

Milyen alakja lehet ennek a szövegnek? Egy találó forma, művészmutatvány, életszerű ívek, gondosan magasodó kinézet… A feladatköröm lenne kijelölni koordinátákat.

Évek óta bármi megtörténhet. Ennek ellenére változásokra vágyom.

Szellemes élet. Szellemeket rántok ki a vacsorából. Csöpögnek le az ujjaimról, kettő mégis majdnem a számban végzi. Nem hallhatnak meg. Csak én látom őket. Mások vajnak, mustárnak vélhetik, magoknak a kenyérből. Vagy meg sem látják. Ha látnák, maguknak akarnák… Magamra maradnék. Nem tehetek róluk. Hórukk, mondom a szendvicsfalatnak a szellemen, bekapom. Engedem neki a bejutást. Kaput.

Ébenfekete kenyérhaj a torkomban. Erre mondják, hogy félek. Fél karéj, fél falat, mit mondanak még? Megfélemlítenek a szavak. Szellem a szó, az írás lepedőlenyomat. Fehér bél, túlsütött, fekete héj — papírruhába gyűrt motyogás.

Milyen alakja lehet a szellemnek, aki velem kajál? Milyen a haja színe, amikor nem fekete és japánosan hosszú? Ki ez a kaján szellem velem?

Eltávolodok a tévétől. Változóan sötét van a fény körül. Ha a tükörig megyek, már csak árnyékot látok. Merev az árnyakam, mosolygok, de az üvegfoncsor ugyanúgy mutat.

Otthon vagyok ebben a sötétben.

Székelyhidi Zsolt: Űrbe! (borító)

Évek óta bármiben hihetek. Bizonyos dolgok megtörténnek, bizonyosak nélkülem. Néhány alakot ölt, néhány nyelvet. Bennem is van újjászületés.

Ez a szöveg reinkarnációk sorozata. Körkörös gondolatok cirkusza. Mint a kenyértészta a dagasztógépben. Mint a vízörvény. Mint a vérkör. Játékkarika lányderékon. Pupillalék. Az első fázis.

Szavakkal alakot nyerni. Testet tölteni mondatokkal. Ez a második.

Otthon vagyok a szövegben. Távol a tévétől már minden nyugodt.

Ha résnyire nyitva hagyom a szemem, máris ott vannak ezek a nagykabátos lények. Meg kell tanulni nem félni. Tőlük sem, egyáltalán: nem. A filmek szerint minden másfél óráig tart. A félelem elmúlik. Aki nem tudja magát kifejteni annyi idő alatt, annak egy élet sem lesz elég.

Minden kilencven perc, minden kétszer negyvenöt, két iskolaóra vagy egy dupla. Minden egy átlagfilmnyi idő, dráma, krimi, akció, fantasztikum és sci-fi — ezek és én velük egyben alkotjuk a téridőt.

Megállni készül a szobaórám, a 40% szürke, műfém keretű. Menne felfelé a perc a számlapon, de merül, az elem fogyózik. Nincs itthon új. Lefektetem, vízszintesen még tudja mutatni a múltat. Annyi feszültség még maradt.

Miért fektettem le a műfémet, azon gondolkodom. Zavar, ha az emelkedő percmutató csak perceg, s nem jut egyről a kettőre? Kisstílű érzés, mint a fogyózás beloka, a legbelső félelem. Félek idő nélkül, hogy egyedül maradok.

Lemerülés.

Milyen alakja lehet az éveknek? A feladatköröm kijelölni a leendő koordinátákat, de túl sok a múlt, és most minden zavar. Az évek varjak a csontra csupaszodó fákon, hónapok a levedlett tollak. A napok vakuló madárszemek. Szárnyperceiket az ujjaimban érzem. Hideg van mindenhez.

Ide másolom, hogy jól vagyok. Szép zenére dolgozok, szép zenét írok, szépen vagyok. Szép mögöttem, szép előttem. Szürke mindennapok, a szürke legszebb árnyalata valójában 78% telített fekete. Egy szépen leterített betonjárda színe. Egy bálna felszínre érő melluszonya. Ember a filmen.

Székelyhidi Zsolt


Átvett újraközlés | Forrás: Spanyolnátha
Megjelent a művészeti folyóirat 2012/6. számában | A közölt írás a szerző Űrbe! című kötetében szerepel, amely a Spanyolnátha Könyvek sorozatban jelent meg | Hovatovább: Ladik Katalin Fülvezetője a kötethez a Spanyolnáthában

Comments

  1. Képszabó says:

    Imádom ezeket a látszólag lazán összehányt mondatokat!
    Szívesen mondogatom újra és újra:
    Szép mögöttem, szép előttem.

    “A filmek szerint minden másfél óráig tart. A félelem elmúlik. Aki nem tudja magát kifejteni annyi idő alatt, annak egy élet sem lesz elég.”
    IGEN!

    Ahogy ez az ember egyszercsak megfogalmazza a lényeget ott az űrjében…Csuda!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük