::: Géczi János képei elé
A kollázsoló mindenütt nyersanyagot keres. Sétálgasson Kínában, Európában vagy az arab világban, a turisztikai és egyéb látványosságok mellett felfedezi és szemfülesen begyűjti a fityegő plakátdarabokat és az útjába akadó újságokat is. Dupla teher, ha az ember ráadásul író, aki nyelveket beszél és a kultúrantropológiában is jártas, mert így a vizuális ingerek mellett szüntelenül hat rá a szavak bűvös vonzereje is.
Géczi János ilyen bonyolult elme, aki precíz szabóként dolgozza fel a begyűjtött anyagot, majd kiszórja közénk a transzformált zsákmányt. Amiket itt most a falakon látunk, nem is annyira képek, mint inkább szavakkal sűrűn teliszőtt falikárpitok. Gonddal készült rongyszőnyegek, amelyekbe a szövőmester színes gyapjúszálakat is csempészett a napilapok harmonikus szürkéi mellé.
A kollázsművész kizárólag olyan nyersanyagokkal dolgozik, amelyek egy másik kontextusban már betöltötték funkciójukat a világban. Egy nyomtatványokból ragasztott kép témája nem az alkotó fejében megszülető idea, amelyet a művész – technikai felkészültségétől függően – jól-rosszul transzportál a választott hordozóra, hanem a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon, ahogy Lautréamont, a nagy szürrealista költő megfogalmazta a véletlen inspiráló erejét.
Mivel a felhasznált képi elemek óhatatlanul magukon hordozzák egy-egy korszak nyomdatechnikájának jellemzőit – a divatos betűtípusokat, az adott kor nyomdafestékeinek képességeit, a papír fatartalomtól függő öregedésének jeleit –, a kollázzsal voltaképpen definiálható a kor, amelyben készült. Alkalmas továbbá arra is, hogy egymásba folyassunk idősíkokat, ezzel mintegy kiszakadva az időből, s egyazon platformon egyesítsük mindazt, amit emberi agyunkkal csak egymás után következőnek tudunk elképzelni. Ahogyan Kurt Schwitters, a nagy ragasztgató mondta egyszer: a kollázsnak kapcsolatokat kell teremtenie, lehetőleg mindennel, ami a világon létezik.
A beatnemzedék jeles figurája, William S. Burroughs – amerikai író, esszéista – megírt szövegeit szétvágta, majd véletlenszerűen újrarendezve forrasztotta egybe könyvei szövegtestét. Ezt az úgynevezett cut-up technikát David Bowie is használta dalainak szövegeihez, hogy – tudatalattiját ily módon aktivizálva – új összefüggéseket hozzon a felszínre.
Géczi sem tesz másképp. Hozzárendeli a talált fecnit egy másikhoz, majd azt egy harmadikhoz. Előszeretettel robbantja fel a harmóniát, dobja szét a feliratokat és folyatja át őket a jobb felső sarokból a bal alsóba. Máskor felszórja őket a lapra, mint a fűcsomókat, aztán a falon triptichonba rendezi a képeket. Uszadék fák módjára csurgatja a csíkokat a papír fehér folyóján, vagy kazalba rendezi őket, mint a frissen kaszált búzát. Szavak, betűk, mondatok keresik helyüket a semleges háttérben. Ha odafigyelünk és képesek vagyunk a látványt együtt értelmezni a szövegek jelentésével, kinyílik egy ablak, s a mondanivaló láthatatlan sáskaraj módjára települ be agytekervényeink közé, sőt képes lehet akár arra is, hogy újrarendezze gondolkodásunk megkövült paneljeit.
A laikusnak talán fel sem tűnik már, milyen egyformák lettek hétköznapjaink nyomtatványai. Komputerünkben a hosszabb szövegekhez a talpas Times betűt használjuk, minden másra pedig a Helveticát. Így szoktuk meg ebben a napnyugati kultúrkörben, miközben a világ többi része telis-tele számunkra értelmezhetetlen, ám vizuálisan roppant érdekes írásjelekkel. Egy képzőművészre ezek inspirálóan hatnak, mert a formák és színek grafikai elemként egzotikus színezetet adhatnak egy munkának. De amit megértünk, azt is új összefüggésbe helyezhetjük, s mivel most a nyelv emberével is van dolgunk, érdemes közel hajolni, benézni a lamellák közé és elolvasni a szövegeket.
Angolul például: Benny és Lady Gaga, George pont pont Or… Orwell? Machine, Strike, Pole, Honeymoon. Gép, sztrájk, pólus, nászút. Essentials, eszenciák; Exquisite burning, különleges égés; Master of minor effects, kisebbségi effektusok mestere; Literature, irodalom. God only exists. Egyedül Isten létezik. Isten létezik egyedül?
Aztán magyarul: fekete futball. Mi ez? Őrség. A tájegység vagy a vár védői? Harc az egészséges harapásért. Eltűnt a Jupiter egyik csíkja…
Van üzenet? És ha igen, hogyan fejtsük meg? Mivel? És a jelentés mikor áll össze? Nos, ez a kérdés. És az is, kinek mi a jelentés. Tőlünk függ, milyen mélyen hajolunk bele a képbe, s mennyit időzünk vele. A látvány foglyai maradunk-e, vagy bevetjük magunkat a dekódolás rejtelmeibe?
Az a jó kiállítás, ahol a látogatónak az érzése támad: a művészet közvetítésével önmagával találkozik. És hogy egy alkotás katalizátor lehet a tisztánlátáshoz.
Semmi sem olyan régi, mint a tegnapi újság – jut eszembe az ismert mondás is. Ez a kiállítás már találkozott közönséggel a budapesti Magyar Műhely Galériában, 2012-ben. A kivágott betűk, szavak, mondatok tehát minimum egy évesek, s lassan a papírra is kezd ráülni az idő patinája. Ha ezek a képek túlélnek minket, akkor erről a korról mesélnek majd egyszer. A Gutenberg-galaxisról. Ez a jó bennük. Remélem, egyetértenek velem.
Susanna Lakner