::: Párosesszé Ország Lili Kislány fal előtt című festményéről I.
Ország Lili (Ungvár, 1926 – Budapest, 1978) az elemzésre kiválasztott festményt 1955-ben készítette. Abban az évben több művének címében is szerepel a fal megjelölés (Nagy fal, Antal-Lusztig gyűjtemény; Fal előtt, magántulajdon). 1955-ben és 1956-ban festett szürrealista képein akkor is gyakran szerepel háttérként a fal, ha a címben nem is történik erre utalás (Szorongás).
Az első téglafalas festmény az itt bemutatásra kerülő, melynek több változata is készült. Földényi F. László esztéta szerint 1190 darab vörös színű téglából áll össze a háttérzáró fal, amelyen sem az ég, sem semmilyen vegetáció nem látszik. Az egyetlen élőlény a vakító fehér ruhát, kalapot viselő kislány. Alig-alig létező, de stabilan álló figura a hatalmas üres térben.
„A falak mögött annyi minden titok húzódik meg, a falak félelmetesek. Egy-egy fal előtt mindig arra kellett gondolnom, hogy mi vár rám ott túl… Ezt akartam kifejezni. A szorongásaimat tehát. Mert a falak bennem voltak… Mélyen érintettek. Megtaláltam bennük mindazt, amire szükségem volt önmagam kifejezéséhez. Belső látásomnak részeivé váltak” – írta az ötvenes években.
A képzőművészeti főiskolán 1950-ben befejezte tanulmányait, 12 éves korától festőnek készült. Az ötvenes években a hazai kultúrapolitika – szovjet mintára – az úgynevezett szocialista realizmus jegyében készült műalkotásokat támogatta, az úgynevezett marxista esztétika követelményei szerinti korabeli festészet sematizmusa, dogmatizmusa, közhely realizmusa, pártossága nagyon távol állt a kezdő alkotótól is. Szerencséjére megtalálta a hozzá hasonló szellemiségű művészeket, akik élete végéig biztosították számára a közeget a rákosi időszak személyi kultuszával telített, súlyosan torzult környezetben is. Bálint Endre, Korniss Dezső, Vajda Júlia és a többiek a megszüntetett, betiltott Európai Iskola képviselői; közeli barátai Márkus Anna (Párizsban élő jelentős festő) és Pilinszky János költő.
A modern művészeti albumokat is kitiltották a könyvtárakból, ám Román József segítségével titokban hozzájutott a szürrealisták munkáihoz, akik inspirálták saját formavilága kialakításában: Max Ernst, Chirico, Miro, Chagall, Dubuffet. Az elvárt áloptimizmus helyett szorongásait, rossz közérzetét fogalmazta meg, azt, ahogy a zsidó üldözések szülővárosában perifériás létre kényszerítették. Csodával felérő módon megmenekült a Kassán keresztül Auschwitzba, a halágyárba tartó vonatból, aztán következtek a polgári létből kitaszítottság évei. A Bábszínház, a festőtársak, a korai gyűjtők sem tudták feloldani magányát, megnyitni a falat, amiket egész életében maga köré épített. Házfalak, városfalak (köztük Jeruzsálem falai, Panaszfal), ikonfalak, írások a falon, labirintusok. Teret és időt összekapcsoló rétegek. Mindegyikhez alapélmény a gyerekkori Moskovits téglagyár falainak emléke, ahol örökre kibillent a világ. És Franz Kafka, Martin Buber, Simone Weil, Tábor Béla. Pilinszky János.
Saját magányát, idegenségét, nyomasztó szomorúságát kellett alkotásokká formálni. Ezekről gyakran írt Róbert (Rosenberg) Miklósnak leveleiben. Gyerekkori festő tanára Bécsben élt, volt alkalmuk személyesen is találkozni. A szomorú vallomásokból kiderül, hogy a háborús élmények, veszteségek, a történelem és a politika okozta megpróbáltatások mellett a szeretetlen anya mennyire nyomasztotta (egész életében bizonyításkényszer motiválta, minden, a festészetéhez kapcsolódó hírrel sietett anyjához, mindhiába). Az 1944-ben átélt meghurcolások, félelmek és a szeretni képtelen, rideg anya a mindössze 52 évet élt alkotót valóságos és szimbolikus falak közé zárták. Nem tudott megszabadulni emlékeitől, kiszolgáltatottságától, örökké emlékezett és emlékeztetett. A téglagyári falaktól az ősi városok faláig (és a hozzájuk kapcsolódó mitológiákig ) minden a saját történetéről szól, beleágyazva a történelmi folyamatokba, saját létezése által gúzsba kötve a múló időben.
Ottléte abszurdum
Térjünk vissza az aprólékos gonddal megfestett Kislány fal előtt című festményre. Végtelen fal nyúlik három irányban túl a kép keretein, a fugázás monotóniája növeli a mindentől elzárást. Az előtér szűkös, rideg, keményen kopogó barátságtalan kövek. (A kövek következő sorozatának főszereplőivé válnak, kövek az ősi, ókori vagy a soha nem létezett városfalak körül.)
Zárkózott, szorongó, babonákra hajlamos lénye festette vele ezt a soha véget érni nem tudó, nyomasztó méretű falat, és előtte az egyetlen élőlényt, a fehér ruhás kislányt. Honnan került oda és hogyan? Nagyon is ott van, de az egész ottléte abszurdum.
Jómagam 1968. szeptember elején láttam először a lakásnak és műteremnek épp csak nevezhető szűkös térben, amikor Ország Lili első budapesti bemutatásához válogattunk műveiből (Rákosliget, Művelődési Ház, 1968. október). Létbe veszettség – mondtam ki hangosan. Akkoriban francia egzisztencialisták írásaiból készítettem recenziókat. A szürrealistának mondott Kislány fal előtt dilemmákat vetett fel bennem, mint az egzisztencialista irodalomban a létproblémákkal, identitással küzdő szereplők. Nyilvánvalóvá vált a festő szellemi kötődése, hogy nyelvezetére meghatározó hatással voltak Kafka, Camus, Sartre munkái (Ország Lili igényesen olvasott csehül, németül, franciául, héberül, később angolul és olaszul is).
A festő, szorongásai révén, nagyon is átélte „az ittlét” abszurditását, a „halálhoz viszonyuló létet” (Heidegger), a semmi felé irányuló lét abszurditását. A létében, egzisztenciájában gyakran fenyegetett ember mint festő megtalálta azokat a művészi kifejezésformákat, eszközöket, amelyekkel felülemelkedhetett a végesség, az időbe és térbe zártság korlátain. Bármi lehetett a helyszín – fal, város, labirintus, ókori emlék, jelenkori szűkösségek –, kiutat maga számára nem talált, mint ezt az ötvenes évek elején festett képei (Nő fátyollal fal előtt, 1955; Szorongás, 1955; Fekete ruhás nő, 1956) már egyértelműen bizonyítják, és a halála előtti fekete képek 1978-ban. A falak árnyékában zajló élet korlátai.
Beszélgetéseink során elhangzott, mennyire közel áll hozzá Emmanuel Lévinas francia filozófus, talmudista életműve (litván zsidó családból származott), aki Ország Lili szerint a heideggeri „létgondolkodás” meghaladásával próbálkozott. Nem ismertem, de igyekeztem mihamarabb pótolni és megérteni szellemi közösségüket.
Arctalan, de van karaktere
Kétségtelen, az ünneplőbe öltöztetett kislány a központi figura. Tőle jobbra a falon sötét árnyéka fontos társszereplő. Árnyék, de van tömege, arctalan, de van karaktere. A titok, a másság az alacsony, kicsit vaskos, háromdimenziós test közelében két dimenzióban. A fején lévő szokatlan, széles, egyáltalán nem kislányos kalap árnyékolja arcát, szeme szinte alig látszik. A festő többször is panaszkodott divatkövető, feltűnően szép, nagyon fiatal anyjára amiatt, hogy játékokban részvételre lehetetlen öltözékeket húzatott rá, nem törődött a kislány tiltakozásával (nagyon is megértettem, évekig kínlódtam anyám rám húzott kellemetlen ruháival és torzító fehér kötényeivel).
Nem emlékszem arra, hogy elhangzott volna, hogy Önarckép, ám egyetértek azokkal az értelmezésekkel, melyek szerint az. Ez a kislány nemcsak lehetetlen, abszurd helyzetben van, de átsüt a fehér furcsa ragyogásán és az arc lényeges részeinek árnyékkal fedettségén, hogy senki sem szereti, sorsa senkihez sem kötődik, még a valóságos nagymamához sem, aki támogatta Ungváron a gyermek Oesterreicher Lívia Éva (Ország Lili eredeti neve) rajztanulását, és Abbáziába is elvitte, hogy lássa a tengert. Ugyanez a fehér ruhás, kalapos kislány áll egy másik képen egy vörös fal előtt, amelynek a címe Önarckép fal előtt (1955, magántulajdon). Ezen viszont felül látszik a szürkésfehér ég és mindkét oldalon nyitott a kép, a fal nem a végtelenbe nyúlik, hanem egy zárt épület oldalfala. Az is lehet, hogy a gettóvá alakított ungvári téglagyár fala, ahova fiatal lányként kényszerítették családjával együtt zsidó származása miatt. Ezen a festményen mintha volna kiút a falak közül, az elemzésre választott kép szerint nincs kiút, nincs remény, nincs menekvés. „A falak örökre belém költöztek”, vallotta szóban is.
Ez a pici lány felnőttes ruhájában kiszolgáltatottan áll a hatalmas fal előtt. De mi van a falak mögött? Egyáltalán, van valami, vagy csak a néma űr? Ország Lili további festői periódusai szerint elpusztult ősi városok falai, archaikus kultúrák írástöredékei és végül: labirintusok (48 műből álló sorozat). Meggyőződése szerint mindenkinek be kell lépnie saját labirintusába, végig járni, hogy ki-ki eljusson saját élete mély titkainak megfejtéséhez. A fal számos szimbolikus értelmezése közül mintha a tibeti szerzeteseké állt volna közel Ország Lilihez, mely szerint amilyen a benned lévő fal, olyan a hozzáállásod a halálhoz. „A fal előtt? A fal után? Mi történik, mi is történik minden tettünk boldogtalan és irtóztató ideje alatt?” – kérdezi a jó barát, a szellemi társ Pilinszky János Kőfal és ünnepély című versében.
Szuggesztív felület
A festmény kis méretű, mindössze 35 × 55,5 cm. Mégis monumentális hatást kelt a zárt kompozíciójú, az igen magas elemszámú egymáshoz szoruló téglák végtelenített sora, a kislány testmérete és a fal minden irányban kiterjedtsége miatt. A felület szuggesztív. „A falakon hideg lobog. Sírásom mázolom a falra.” (Pilinszky János: Utószó).
Ennek a három változatban megfestett képnek a különös jelentőségét a Budapest Bábszínházban 2017 őszén bemutatott előadás emelte méltó helyére. Ország Lili egy rövid időt leszámítva egész életében az akkor még Állami Bábszínháznak nevezett kreatív alkotóműhelyben dolgozott, előbb díszlettervezőként, majd bábtervezőként. Jelentős avantgárd, nonfiguratív, a szocialista realizmussal szembenálló művészek találtak itt menedéket a hivatalos kultúrapolitika elől.
Ország Lili festményeinek hatására született nagyszabású előadás Gergye Krisztián koreográfus tervezésében (Befalazva – in memoriam Ország Lili). A főszereplő festmények mellett színészek, tánckar és bábuk (ez utóbbiakat Hoffer Károly tervezte, megjelenítve Ország Lili személyét is). A képek és a bábok is megelevenedtek. Zöldy Z. Gergely épített, fal fókuszú díszlete és Ország Lili, Dragomán György, Gergye Krisztián dramatikus szövege az életmű fő motívumának mondható fal motívumot emelte hangsúlyossá.
A Magyar Nemzeti Galériában 2016 decemberében nyílt életmű-kiállítás – Árny a kövön – kapcsán többen is azt állították, hogy ez a festmény az életmű esszenciája: Önarckép (Kislány fal előtt) címmel szerepelt. Ezzel a művel indították és a Labirintus sorozattal zárták a tárlatot. Ez utóbbi mágikus sorozatában építette meg saját korának külső falaiból (Holocaust, gettó, háború, Rákosi-korszak, 1956, a Kádár-kor kultúrpolitikájának 3T-je: támogatott, tűrt, tiltott művészet) és saját belső falaiból (szorongás, magány, nyomasztó emlékek) a jelenlévő múlt komplex, egyedülálló, kivételes, azonnal vele azonosítható műalkotásait.
Funkciója megszámlálhatatlan
A fal jelképes értelme – ahány az értelmező. Anyaga, megépítésmódja, funkciója megszámlálhatatlan. Ország Lili Rómában, Pompejiben, Jeruzsálemben, Berlinben (és így tovább, egész Indiáig) rajzolta a különböző korban teremtett építmények falait (városfal, templomfal, házfal stb.), egyben mítoszokkal, legendákkal összefonódott kulturális ikonokként megjelenítve azokat. Ismerte a hozzájuk kötődő ősi történeteket, varázslatos meséket. A megfestett Labirintus-sorozatból felfejthető a fal összetett, bonyolult, ellentmondásos jelentésréteget (védelem, bezárás, hatalom, erő, biztonság – mindez sokáig folytatható lenne, hiszen univerzális szimbólum és szakrális szimbólum is).
S. Nagy Katalin