Peter Ilsted: Olvasó lány szobabelsőben

::: Képekről No22: Draskovich Edinának


Peter Ilsted (1861, Sakskobing – 1933, Koppenhága) a csendes belső terek festője, a Copenhagen Interior School tagja. Később gyakran úgy jellemzik őket, mint „a napfény és a csendes szobák” művészeit (Peter Ilsted, Vilhelm Hammershøi, Carl Vilhelm Holsoe, Georg Achen, Viggo Johansen). Barátjával és üzlettársával, Vilhelm Hommershøi-jal (1864–1916), akivel a koppenhágai Képzőművészeti Egyetemen együtt tanulták leendő mesterségüket, és Carl Vilhelm Holsoeval (1863–1935) 1890-ben létrehozzák a The Free Exhibition progresszív művészcsoportot. Mindhármukat összeköti témájuk hasonlósága és képi szemléletük is. Ebben az évben Ámor és Psziché (1890) című festményét aranyéremmel jutalmazzák, egyre sikeresebb művész. Cigarettázó önarcképe (1898, olaj, vászon, 26×27 cm) szerint boltozatos homlokú, korán kopaszodó, szakállas, bajuszos, értelmes tekintetű, erőteljes nézésű, határozott férfi. Húgát, Ida Ilstedet 1891-ben veszi feleségül Vilhelm Hommershøi, számos szobabelső-festményének ő a modellje, akárcsak férje festő öccsének, Sven Hommershøinak (1873–1948).

Peter Ilsted 1889-ben festette meg húga portréját (olaj, vászon, 23,2×18,5 cm, The National Museum of Western Art, Tokió), kötődve a XVII. századi németalföldi portréfestészet hagyományaihoz. Társaival együtt tanulmányozták a XVII. századi holland festészetet, különösen Vermeer szobabelsői és levelet olvasó női voltak meghatározó hatással festészetük alakulására. 1891-ben Ilsted Európában és Észak-Afrikában tett utazásai után festi meg az Utcai jelenet Tunéziában (olaj, vászon, magántulajdon) című festményét, melyet azért érdemes kiemelni, mert ritkán fest tájképet, inkább a belső terek érdeklik.

Peter Ilsted: Cigarettázó önarckép (1898)
Peter Ilsted: Cigarettázó önarckép (1898)

Sógora, festőtársa, Vilhelm Hammershøi és húga, Ida Ilsted 1898-ban kibérelték egy XVII. században épült ház emeletét, amelyben az ajtókat, ablakkereteket és díszléceket fehérre, a korábban színes falakat és plafonokat minden szobában szürkére festették, s kevés bútorral rendezték be. Ez szolgált színhelyként Hammershøi enteriőr festményeihez (Enteriőr olvasó nővel, 1898, magántulajdon). Peter Ilsted gyakori látogató a Hammershøi házaspárnál, így őrá is hathatott a szikár környezet.

Francia hatás

Peter Ilsted: Utcai jelenet Tunéziában (1891)
Peter Ilsted: Utcai jelenet Tunéziában (1891)

Dániában a XIX. század utolsó harmadában a francia impresszionisták szemlélete, újszerű festésmódjuk változtatta meg a fiatal képzőművészek látásmódját. 1882-ben jelent meg Erik Werenskiold (1855–1938) írása a Nyt Tidsskriftben az impresszionizmusról, az új esztétikáról. A dán Viggo Johansen (1851–1935) Párizsban együtt állított ki az impresszionistákkal. Gauguin 1884-ben és 1885-ben Koppenhágában élt dán feleségével, s 1885 májusában bemutatta műveit a Művészeti Társaságnál. Nyilvánvaló, hogy a 24 éves Peter Ilsted is megismerhette szokatlan, a korabeli dán képzőművészeti szemlélettől távol álló festményeit. 1889-ben rendeztek kiállítást Koppenhágában Gauguinnek feleségénél hagyott képeiből és a francia impresszionisták újszerű műveiből. Ezen szerepelt az amerikai származású, Párizsban élő Mary Cassatt (1844–1926) világos, érzékeny színvilágú Olvasó nője (1878). Ez a téma különösen kedves volt az impresszionisták (mindenekelőtt Renoir, Degas, Mary Cassatt, Pissaro) számára. Koppenhágában 1893-ban 51 Gauguin- és 29 Van Gogh-festményből rendeztek nagyszabású kiállítást. A legjelentősebb északi művésztelepen, Skagenben a plein air és az impresszionisták ihletésében tanulmányozzák a skandináv festők a napfény hatását a belső és külső terekben (Peter Krayer, Christian Krohg és mások), festik laza ecsetvonásokkal a csodálatos, különleges északi fényt (ma a Skagenmaler az impresszionista művésztelep múzeuma).

Bársonyos színátmenetek

Peter Ilsted: Zongoránál (1911)
Peter Ilsted: Zongoránál (1911)

Peter Ilsted hazai és nemzetközi növekvő népszerűségéhez festményein kívül (nagy részük ma is magántulajdonban van, gyűjtői, csodálói között volt Théodore Duret, az 1838 és 1927 között élt francia műkritikus, író is) színes sokszorosított grafikái szintén hozzájárultak. A mezzotinta a mélynyomásos technikák közé tartozik, mint a rézkarc vagy az aquatinta. Ez az eljárásmód a XVII. században alakult ki, és rendkívül népszerű volt a XVIII. századi Angliában. Peter Ilsted az érdes felületen különösen lágy, bársonyos színátmeneteket hozott létre (Napos délelőtt, 1913, 43×39 cm; Egy esős napon; Vendégvárás; Az ajtóban; Hendrik – ez utóbbin egy szemüveges olvasó férfi). Sajnos a mi Szépművészeti Múzeumunkban nincs ezekből az intim hangulatú, bensőséges, főleg szobabelsőket megörökítő mezzotintákból (a British Museumban 9 lapot, a The National Museum of Western Artban 16 féle sokszorosított grafikát őriznek tőle; Washingtonban a Phillips Collection of Modern Artban festményeiből és grafikáiból is van; szerepel a Museo Thyssen-Bornemisza gyűjteményében is, Vilhelm Hammershøijal együtt; és természetesen a dán nemzeti múzeumban, a Statens Museum for Kunstban is ott vannak a művei). Közöttük az egyik legszebb, legharmonikusabb az, amelyiken egy kislány ül a nézőnek háttal egy zongora előtt. Ez a hangszer Mozart turnézongorája volt, amelyet özvegyének, Constanzénak az új férje, G. N. Nissen (1761–1826; Bécsben dán követségi titkár, életrajzot is írt Mozartról) visz magával Koppenhágába. Tőlük Carl Gottlieb Füssel dán zeneszerző vette meg 1820-ban. Peter Ilsted lelkes műgyűjtő, zenekedvelő, 1899-ben veszi meg Mozart turnézongoráját (tőle 30 év múlva fia örökli). Többször is megörökíti szobájuknak azt a részét, ahol a neves zongora állt (Zongoránál, 1911, mezzotinta, papír, 35,6×32,5 cm, British Museum, London). Ez és még több sokszorosított grafikája szerepelt 1997-ben Londonban a British Museumban a Modern Scandinavian című kiállításon.

A XX. század elején Ilsted a vezető dán művészek egyike. 1907-ben Londonban rendezik meg sikeres kiállítását, amelyről James Abbott Whistler (1834–1903) Amerikában született, Londonban élő festőművész hívei és gyűjtői elismerően nyilatkoznak, szellemi és festői rokonságot vélnek közöttük felfedezni. A londoni után németországi kiállítások következnek, majd Párizs, a Szalon. 1907-ben a Lyka Károly szerkesztette Művészetben Nels Vinding Dorph ír cikket Dánia modern művészete címmel, Vilhelm Hammershøi Intereur című festményét reprodukálják, amely közel áll Ilsted szobabelsőinek hangulatához. A szerző szerint a dán művészek festményei „nagyon szépek, de kissé egyhangúak, s közel járnak az aszkéta felfogáshoz”. (A magyar művészettörténet azóta sem követi túlságosan a dán művészet alakulását.)

Fehéren vakító fénysávok

Az Olvasó lány szobabelsőben (1908) című festményen a jobb oldalon, a nézőtől kissé távol a sarokban ül egy fiatal lány, fejét a felemelt kezében tartott nyitott könyv vagy inkább levél fölé hajtva. Elmélyülten olvas. Mellette kerek, üres asztalka. Szemben vele az ablak, a párkányon egy nem túl nagy növény, felül rövid függöny. Kintről dől be a fény, megvilágítva az ablakpárkányt és a virágcserepet. A fénysávok hármas tagolásban látszanak a szobabelsőt lezáró falon és ajtón. A felső fénysáv végighalad a fa falburkolaton le a földig, ahol derékszöget zár be a padlón tükröződő fénycsíkokkal. A hangsúlyos fénysávok mellett számos helyen érződik a napfény jelenléte a megvilágításban: a lány arcán, kézfején, előrenyújtott lábfején, a kezében tartott tárgyon, a jobb sarokban álló alacsony, kerek asztalka lapjának ablak felé eső ívén, a padló középső részein, a zárt ajtó jobb felső sarka körül, és az ovális tükörben is, egy másik tárgy és másik ajtó tükörképén. Ezekkel a fénypontocskákkal, csíkokkal a festő életre kelti a tárgyakat. Valójában ez a festmény lényegi eleme: a fehéren vakító fénysávok és a fehéren, sárgán megvillanó és szétterülő fények.

Peter Ilsted: Olvasó lány szobabelsőben (1908, olaj, vászon, magántulajdon)
Peter Ilsted: Olvasó lány szobabelsőben (1908, olaj, vászon, magántulajdon)

A festészet titkai közül talán a leginkább igéző, varázslatos elem, az isteni jelenlét felmutatása. (Mystery – magyarul: rejtély, titok, talány, titokzatosság. Lásd még Napfény és csendes szobák, 1911, Merrill Chase Galleries, Buffalo Grove). Feleslegesnek tartom, hogy Ilsteddel kapcsolatban a fény és a könyv szimbolikus jelentéseivel foglalkozzam, annyira magától értetődően, természetesen vannak jelen a festményein és a mezzotintáin is. (Annyit azért érdemes kiemelni, hogy a könyv is, a fény is az univerzum szimbóluma, a lehetséges tudásé.) A zárt tér, az izolált szobabelső a kinti világból behatoló fények által mégiscsak részesévé válik a világ egésznek. Az ember által teremtett szépséget – lakószoba, tárgyak, könyv és maga a lány – a néhol aranyló, néhol ezüstös fény, a fehér fény ragyogása összekapcsolja a természet megfoghatatlan szépségével. A tükröződések, fénylő felületek kitágítják a képkeretet, jelzik, sejtetik, hogy az intim, bensőséges szobabelsőn túl van a kinti világ. A fény forrása kívül van, kívülről hatol be az ablakon át, ezzel egy másik dimenzió is belevonódik a zárt térbe. A visszaverődések még inkább kiemelik az anyagok valóságosságát, a környezet otthonosságát.

Peter Ilsted: Nyitott ajtó
Peter Ilsted: Nyitott ajtó

Ilsted számos festményének főszereplője a szobabelsőt elárasztó fény, a fény titokzatossága, a csend misztériuma. A Napfényes szobabelsőn (olaj, vászon, magántulajdon) is megvilágítja a fény a padlót az ajtó és a kandalló között. A Napfény és a csendes szoba (olaj, vászon, magántulajdon) című képen sárga ruhás kislány és sárga színek, érzékeny, finom színátmenetek. Fest néhány olyan képet, amelyen az enteriőrből alig látszik valami, nyitva az ajtó, a kert zöld fáira, bokraira látni. Ezek közül talán a Nyitott ajtó (olaj, farost, 61×48,9 cm, magántulajdon) című a legérdekesebb. Közvetlenül a nyitott, kétszárnyú ajtónál, de kívül ül egy olvasó, fiatal, kalapos férfi laza, kényelmes testtartásban, keresztbevetett lábakkal. Kint erős a fény, foltos árnyékokat vet az egyik ajtószárny nyolcosztatú ablakain keresztül, és dől be a nyitott ajtószárnyon, amorf alakzatokat vetítve a padlóra. Szerintem az olvasó emberek többsége erre a fényre, csendre, külső és belső békére vágyik az olvasáskor. Egy másik festményén nyitott ajtóban a küszöbön ül egy olvasó fiatal nő, és felhúzott térdein a könyv. Mögötte belátunk két helyiségbe, mindkettőt megvilágítja a fény (Fiatal olvasó lány az ajtóküszöbön, olaj, vászon, magántulajdon). A szobabelső író fiatal lánnyal című képen (1905) ugyancsak nyitott ajtón át látunk be a napfényes belső szobába.

Az Olvasó lány szobabelsőben című művön az enteriőr rendezett látványa a fényektől még harmonikusabbá, békésebbé válik. Szolidan és visszafogottan, de öröm árad szét, ahogy felfénylenek a tárgyak, ahogy még az árnyékban, félhomályban maradt részeken is fel-felragyog egy kicsiny részlet. Az a gyengéd meghittség, ahogy a fiatal lány ül és olvas, leginkább a zenélést ábrázoló festmények jellemzője (Vermeer, Degas, Kandinszkij). Vilhelm Hammershøi is festett zongorát szobabelsőben, Carl Vilhelm Holsoe pedig széknek támasztott csellót, illetve csellót egy álló fiatal lány mellett.

Mintha csendélet volna

Műfaját tekintve ez a festmény enteriőr, mint Peter Ilsted legtöbb műve. Mégis, a látható világot úgy jeleníti meg, mintha csendélet volna – lásd például Chardin (1699–1779) csendéleteinek hangulatát. Talán a beáramló fény kelti ezt az érzést, talán a tárgyak megjelenítése. Egyszerű kompozíció, hétköznapi tárgyak, legközelebbi rokonai a XVII. századi Németalföldön kibontakozó gondos, pontos csendéletek (still-leven hollandul, Stillleben németül). A puritán környezet, a geometrikus elrendezési mód, az egyszerű felületek alátámasztják a lány nyugalmát, azt a meghittséget, biztonságot, ahogy ül és olvas.

Peter Ilsted: Olvasó nő (1925)
Peter Ilsted: Olvasó nő (1925)

A műnek feltehetően Pieter Janssens Elinga (1632–1682) Olvasó nője (1668–1670) lehetett az előképe. Ezen a holland lány a bal oldalon, háttal ül, hátulról jön a fény, megvilágítja előtte a padlót, és a jobb oldali falon fehérlik. Ilsted is festett olyan képeket, ahol a fiatal nő háttal ülve olvas: ez hagyományosan a világtól való elfordulást jelenti (Szobabelső, olaj, vászon, magántulajdon). A XVII. századi holland festészetben kedveltté válik a téma, leginkább Vermeer levelet olvasó női ismertek (Levelet olvasó lány az ablaknál, 1659; Levelet olvasó nő kékben, 1663–1664). Már írtam, hogy az impresszionistáknak, köztük a dán festőknek is kedvelt témája az olvasó fiatal nő (Hans Olaf Heyerdahl: Ablaknál, 1881; Bertha Wegmann: Kislány szobabelsőben, 1891; Anna Ancher: Napfény a kék szobában, 1891: ezen a napfény az ablak tükröződése a falon, a festőt a falra, a padlóra vetülő fény és árnyak közti kontraszt foglalkoztatta). Természetesen ebben is benne van a mulandó fiatalság, az ifjúság szépsége iránti hódolat, tisztelgés is. Az olvasás magányos tevékenység, visszavonultságot igényel, bensőséges állapotot. Peter Ilsted olvasó női meghitt, intim, dísztelen térben meghitt módon, igen elmélyülten olvasnak. Látszik rajtuk a belső elengedettség állapota. Szelídek, visszafogottak, öltözékük sem feltűnő. Többnyire egyedül vannak, ám mégsem magányosak. Ilsted és Hammenshøi enteriőrjei nemcsak abban különböznek, hogy az utóbbi festményein a színek hűvösebbek, a hangulat gyakran feszült, nem békés, hanem fiatal női is többnyire magányosak, izoláltak. Ilstednél az egyedüllét természetes állapot, sőt akár örömforrás is. Nem magány, hanem elvonultság, befelé fordulás, figyelés az olvasottakra és az általuk keltett állapotokra.

Ezen a festményen egyértelműen látszik: az olvasás örömforrás. Ezt számos vizuális elem támasztja alá. A fej, a kézben lévő tárgy és a kar háromszögéből nyugalom árad, a lazán előrenyúló lábfej ismétli a fejtartást; a vállak íve is a kellemes belső állapotról tanúskodik, akárcsak a meleg, barna tónusok. Az asztallapok kerek formái, a hátsó asztal íves lábai, a tükör oválisa, a növény elágazó levelei egyensúlyban tartják a szögletes szoba geometrikus alakzatait. Látszólag minden sima, valójában sem a háttér, sem az ablak alatti falrész nem az, jól érzékelhető a textúrák különbözősége. Jobbra, az előtérben még az ecsetvonások sűrűsége is kivehető. A környezet szépsége, biztonsága is hozzájárul, hogy az olvasó kiléphet a hétköznapiságból, átléphet egy másik dimenzióba. Persze felsejlik a melankólia, épp csak annyi, amennyi a létezés velejárója.

Transzcendens csend

Peter Ilsted: Anya és gyermeke szobabelsőben (1898)
Peter Ilsted: Anya és gyermeke szobabelsőben (1898)

Szobabelsőiben főként bizalmat árasztó, önmagukba feledkezett lányokat látunk (Fiatal lány szobabelsőben, 1918), néha egészen fiatalokat (Olvasó fiatal lány), gyereklányokat és kicsi gyerekeket is (Kislány szobabelsőben, 1904, olaj, vászon; Kislány zongoránál, olaj, vászon). Békéjüket nem zavarja meg a külvilág. Csend van, szinte transzcendens csend. Különösen intim, bensőséges jelenetet rögzít azon a festményen, amelyen kék ruhában egy napfényes fehér széken ül nevető, boldog fiatal felesége, és mindkét karjával a sublót tetejére ültetett kis csacsogó fiúkat tartja. A széthúzott függönyön át árad be az ablakon a ragyogó fény, meleg sárgára festve a fiú mögötti falat (Anya és gyermeke szobabelsőben, 1898). Ritka jelenet Ilstednél: fiatal férfi olvas fel egy háttal ülő, tőle kissé tartózkodóan elforduló lánynak (Két fiatal, 1913). A fiú fehér ingén és a lány fehér ruhájának jobb oldalán vakít a fény, a szemközti színes falat érzékenyen megvilágítva. Ilsted nem fél az üres falaktól, a tértől, a szoba nincs agyonzsúfolva tárgyakkal. Peter Ilsted megállítja az időt, kiragadja olvasóit, ablakon kinézőit az idő folyamatából.

Érzékenyek, finomak, sejtelmesek a fények a szobabelsőkben akkor is, ha a fényforrás mesterséges világításból fakad (Hálószobában, 1901; Kislány szobabelsőben, 1904).

Hétköznapi misztérium

Peter Ilsted: Fiatal olvasó lány az ajtóküszöbön
Peter Ilsted: Fiatal olvasó lány az ajtóküszöbön

Peter Ilsted művein a fények, a színek, a bensőségesség, az intimszféra számomra Dániát, a világ egyik legbékésebb, legélhetőbb államát idézik meg. A Skagerrak és a Kattegat közötti tengert, a homokos tengerpartot, az enyhe telet és hűvös nyarat, azt a nyugalmat és azokat a fényviszonyokat, amelyeket leírni nem, csak átélni lehet. Egész Dániából és ezen belül Koppenhágából is – ahol Peter Ilsted élt és alkotott – ugyanaz a rend, elégedettség, nyugalom árad (függetlenül minden társadalmi, politikai problémától), mint Ilsted képeiből. Sok békés órát tölthettem el hasonló egyszerű lakásbelsőkben, napsütéses szobákban, finom színekkel festett szobafalak között, mint amilyenek Ilsted csendes belső terei. Rendezettség, józan, nyugodt élet, már-már egyfajta hétköznapi misztérium. Ez maga a létező valóság, nem nosztalgia, nem romantikus vágyódás. Egyik monográfusa, Theodor Donson, a „nyugodt megközelítések nyugtalanságáról” ír, és nosztalgiáról egy elmúlt, soha vissza nem térő pillanat után. Ezt sem festményeiben, sem sokszorosított grafikáiban nem érzem. (Igaz, nem emlékszem arra, hogy akár Koppenhágában vagy másutt eredetiben láttam volna munkáját, kizárólag könyvekben és az interneten található reprodukciókról ismerem Peter Ilsted műalkotásait. Sajnos sem a Ny Carlsberg Glyptotekben, sem a Statens Museum for Kunstban nem néztem meg tisztességesen a dán festészeti anyagot. Fel sem merült bennem, hogy valaha egy dán festő művét fogom elemezni. Amióta Draskovich Edina ezt a képet választotta képelemzésre, megismerkedhettem a dán és a skandináv festészettel.)

Az otthon lehet ilyen is

Koppenhágában 2012. február és május között a Statens Museum for Kunstban, majd júniustól szeptember végéig Münchenben, a Kunsthalle der Hypo-Kulturstiftungban rendeztek nagyszabású kiállítást Hammershøi and Europe: A Danish Artist Around 1900 címmel, melyen Peter Ilsted művei is láthatók voltak. A katalógus dánul, angolul és németül is megjelent (2012, Munich, Prestel, 255 oldal). 2001-ben a The Metropolitan Museum of Art egyik kiállításán voltak láthatók Peter Ilsted művei. Mezzotintái a mai napig gyakran szerepelnek a legjelentősebb nemzetközi aukciókon.

Érthető, hogy újrafelfedezik a XIX. század végi, XX. század eleji Copenhagen Interior School festőit, Peter Ilsted festményeit, grafikáit. Jó lenne hinni, hogy az otthon lehet ilyen is. Ma is. Ahol jó olvasni, zenélni, ülni az ajtó előtt, gyerekként játszani, vagy csak egyszerűen békében ellenni.

S. Nagy Katalin


Irodalom

  • Három dán festő a Cobra-mozgalomból: Else Alfelt, Egill Jacobsen, Carl-Henning Pedersen. Statisztikai Kiadóvállalat, Budapest, 1980.
  • Bollmann, Stefan: Az olvasó nők veszélyesek. Ford. Sárossi Bogáta. Scolar, Budapest, 2008.
  • Carey, Frances: Modern Schandinavian Prints. British Museum, London, 1997.
  • Cazalet, Lumpey: Peter Ilsted: Paintings and Mezzotints 1900–1931. Lumley Cazalet in Association with Jane Abdy, London, 1999.
  • Donson, Theodore B.: Peter Ilsted (1861–1933). Sunshine and Silent Room. Merrill Chase Galleries, New York, 1990.
  • Dorph, Nels Vinding: Dánia modern művészete. Művészet, 1907.
  • Louden, Jay: Paintings of the Nineteenth Century. The Bruce Museum, Connecticut, 2005.
  • Walther, Ingo F. (szerk.): Impresszionizmus. II. rész, ford. Láng Zsuzsa Angéla, Kertész Balázs. Vince Kiadó, Budapest, 2003.

Exkluzív elsőközlés
Készült 2014 januárjában, Budapesten

Comments

  1. Draskovich Edina says:

    Akkor hadd legyek én az első kommentelő! Először is nagyon köszönöm, nem azt kaptam, amit vártam, hanem sokkal többet. Korábban a festőről nem tudtam semmit, azt meg hogy ilyen ábrázata volt, nem is feltételeztem, azt hiszem, szívesen megismerkednék vele.
    A képein tükröződő hangulat: a harmónia, a fények, a jó értelemben vett befelé fordulás (nem elzárkózás!) nagyon megfogott. És ha már északon járunk, azt hiszem, svéd közmondás az, hogy „jó az egyedüllét, ha van valaki, akinek elmondhatod, hogy miért jó az egyedüllét”. Ilsted olvasói élvezik az olvasást és az egyedüllétet, a körülöttük levő harmónia azt üzeni, van valaki, akinek elmondhatják, hogy miért jó ez. Sőt, van akitől levelet kapnak, és akkor már mindjárt van is mit olvasni!

  2. Megvallom, jómagam is ezen esszé szerkesztése és képválogatása közben találkoztam először a dán festészettel. Nagyon meg lehet szeretni ezt a puritán, mégis élettel teli világot, nyugalmat, ünnepélyes hétköznapiságot. A szikár kompozíciók néhol már-már posztmodernnek hatnak, ugyanakkor melegséget is árasztanak. A dán festők – nem csak Ilsted – reprodukcióinak nézegetése közben végig volt valami erős ismerősség ezekben a munkákban, de nem tudtam, honnan. Most újranézve a képeket, világossá vált: ez Csehov világa. Az ajtóküszöbön olvasó lány vagy a nyitott ajtó elé helyezett széken üldögélő férfi egy az egyben mintha egy Platonov- vagy Sirály-előadás időtlenné festett pillanatképe lenne.

  3. Elek Tamás says:

    A bemutatott kép belsőépítészeti környezetének egy sajátosan észak-európai jellegzetességére szeretném felhívni a figyelmet, ami talán a képalkotást is más „fény”-be helyezi. Jól látható a festményen az ablaknyíláson túlnyúló belső ablak-könyöklő, amit a szomszédos ablaknyílások összekötésére használtak a „nagy fényforrás” megüzenéseként a hamar beálló sötét idejére. Ez volt az úgynevezett húzott, vagy összekötő párkány. Tehát valószínű a szobában még egy ablak jelenléte, aminek a modelléhez hasonló élményét a művész élvezhette a megörökített pillanatban – aligha véletlenül.

  4. Képszabó says:

    Ha dánokat kérdeznénk, tudnának-e magyar festőket mondani, valószínűleg ugyanaz lenne az arány az igen válaszoknál, mint ha minket kérdeznének a dánokról. Viszont Kierkegaard filozófiája nagyon beszűrődik itt az ablakon, s a dán filmek későbbi szelleme is, ezért én nem osztom a csehovi érzetet, bár értem mire gondolsz, Ervin, de mások itt az érzelmek, másképp csapódnak le a szenvedélyek, más ez, mint a nagy orosz lélek. Hűvös, északi, fegyelmezett. A fények is mások, ahogy Tamás is utalt erre.

  5. Nekem persze azonnal Carl Larsson jutott az eszembe. Lehet, hogy őt is úgy kellene SNK-nak felfedeznie a számunkra, mint Ilstedet, ám valamiért – elsősorban talán, mert jó művész, remek rajzoló volt – már korán, a húszas években népszerűsíteni kezdte őt egy róla és művészetéről szóló könyv, a korhoz képest jó minőségű színes képekkel. A könyv azóta számtalan kiadást megért (legutóbb Taschen, 1994). Carl Larsson (1861-1933) svéd festőművész volt, és én anyámnak ebből a korai kiadású német nyelvű könyvéből ismertem meg. Kortársa volt tehát Ilstednek, és az a barátságos és meghitt családias atmoszféra, ami a könyvéből árad, különösen indokolja az asszociációt. A mű ugyanis nem monográfia, hanem a festő családi életének a képeskönyve, általa készített finom rajzok és akvarellek sora. Részletező aprólékossággal mutatja be az egykori századforduló nagy vidéki háztartásának az életét, kiterjedt családja hétköznapjait és ünnepeit. Larsson művészetére nem hatottak az izmusok, ő a szecesszió kismestere volt. De szolid, egyszerű jugendstil az övé, karakteres és szeretetreméltó képi világa – csakúgy, mint Ilstedé – nosztalgiát ébreszt egy soha vissza nem térő Európa és életérzés iránt.

  6. spájzcetli says:

    Egy kedves ismerősöm azt kérdezte tegnap, miért nincs fókuszban az Olvasó lány a szobabelsőben, ahogyan a többi festmény olvasó alakja?

    Mert ezzel is a lány visszahúzódó személyiségét, szerénységét, alapot nélkülöző önbizalomhiányát kívánja hangsúlyozni Ilsted. Nem az ablak előtt olvas, inkább teret ad az ablakon beömlő napfénynek, nem áll útjába annak… Miután a levél (?) olvasását követően kimegy a szabadba, nem a kert közepe felé indul, hanem lassan körbejárva, a széléről veszi szemügyre a fákat, bokrokat, virágokat. Mikor meg-meg áll, mintha ő is egy karcsú boróka volna, kerthez tartozó… Csak akkor közelít a kertbelső felé, ha ott valami tevőleges célja is akad, például a madáritatót szándékszik feltölteni, vagy az elnyílott virágok lemetszésével kíván bíbelődni… Mindenkor akaratlanul kerüli a „centrumot”, – zavartalan létteret kíván biztosítani másoknak, másnak…
    A kép atmoszférájában nem csak az érzelmi, de a szellemi töltést is jelenlévőnek találom. A szobabelső egyszerű, szolidan elegáns puritánságát szépen kiegészíti a lány – testtartásából „kiolvasható” – lelki kiegyensúlyozottsága, békéje, belső gazdagsága. Keresetlen, diszkréten derűs természetességet látok a képen, mert ilyent beállítani, vagy kitalálni nem lehet, „ilyen csak lenni tud”…
    (A szobabelső Olvasó lánya – legyen bárhol is -, egyedüllétében sohasem magányos, de ezt már Edina eléggé pontosan megfogalmazta, miért is…)

    Ervinnel és Képszabóval ellentétben, a festményeken én nem érzékelek semmit a csehovi világ eseménytelenségéből, unalmas hétköznapiságából, szereplőinek nosztalgikus múltba révedéséből, alakjainak tétlen várakozásából, boldogtalanságából, elidegenedéséből; és nyomát sem látom Kierkegaard szorongó attitűdjének, aggodalmaskodó (apokaliptikus?) filozófiájának. Sokkal inkább nyugalmat, szabadságot, biztonságot, érzelgősségtől mentes idillt látok…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük