Helyek emlékei

::: A Micsoda útjaim… második sorozata elé


Már akkor, amikor befejeztem a – Zsubori Ervin kitartó biztatására született – Micsoda útjaim… című kötetet, benne 13, számomra meghatározó városról szóló írásommal, reménykedtem a folytatásban. Aztán következett a Voltak nekem…, amit nem kedvelek, és nem is folytattam az utána tervezetteket (Volt egy-két este…, Hány tévedés…, Amiben voltam szereplő…). Nincs itt az idejük.

Elkészült viszont két kötet festményelemző esszékből (Képekről – 11 esszé, 2012; Képekről 2 – 7 esszé, 2013). Egyszer csak belefáradok abba, hogy festményekről írjak, ilyenkor le kell állnom. Ám még inkább elfáradok, ha semmit nem írok. Így jöttek elő képek az utazási élményeimből, s ezért kezdem el az emlékek, élmények megidézését. Épp azért, mert nagyon személyesek, ellenállok a szakmámból (tanár) adódó késztetésnek, nem adok irodalomjegyzéket. Természetesen nagyon sokat olvastam mindegyik tervezett íráshoz (egyrészt foglalkozási ártalom, másrészt ötéves korom óta kitartó szenvedélyem), de rábízom az olvasóra, válogasson a kultúra- és művészettörténeti könyvekből, útleírásokból, bóklásszon az interneten. Rengeteg képet is találhat.

Ugye nem kell hangsúlyoznom, hogy nem úti beszámolók, útleírások?! Vannak, akik szerint a képelemzéseim is rólam szólnak. Lehet. Amik most következnek, biztosan rólam. Egy 69 éves emberről, akinek mindkét térdében protézis, és hamarosan a jobb csípőjében is. Ezáltal még értékesebbé váltak az egykori utazások. A menés, a gyaloglás. Az emlékük.

Az Arnolfini Archívum által könyvben – és online is – kiadott négy kötet után is egyben maradt a munkacsapat: Horváth Ira türelmesen begépeli a kézirataimat, Sebes Kati gondosan megszerkeszti, Zsubori Ervin megjelentethetővé formázza, Fenya rögtön, Somlyó Bálint és Sándor Éva, ha kérem őket, előzetesen elolvassa, Lakner Zsuzsa azonnal kommentálja a megjelentet. Hálás köszönet érte mindenkinek! Gyakran már írás közben is gondolok arra, mit mondanak majd. Ők az én állandó olvasóim. Ám van néhány volt tanítványom, akik időnként levélben megerősítik: várják a Micsoda útjaim… folytatását. Íme az újabb utazások.

S. Nagy Katalin


Exkluzív elsőközlés
Készült 2013 nyarán, Budapesten | Hovatovább: Micsoda útjaim…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük