::: Párosesszé Hanuka idején
A Hanuka a zsidó vallás azon kevés ünnepeinek egyike, amelyik nem a bibliai eseményekre épül. Egy történelmi eseményt őrzött meg az emlékezet, ennek családi körben való megünneplése zajlik nyolc napon keresztül, késő ősszel vagy kora télen. Az eredeti zsidó kalendárium a nap és a hold ciklusát követte, azonos lehetett a dátum. A modern világi naptárakban november vége és december közepe között változik. Az idén, 2020-ban ennek időpontja december 10-e és 18-a között van.
Kr. e. 198-ban a szíriai szeleukidák elhódították Júdeát (Izrael déli részén, nevét Júda törzsétől kapta, a hellén-római neve is ez maradt) az egyiptomi székhelyű ptolemaiszoktól. IV. Antikhosz trónra lépése után kétszer is megostromolta Jeruzsálemet, a görög istenek tiszteletét követelte, és kegyetlenül bánt a zsidókkal – fizikailag és szellemileg is. Betiltotta a Tóra törvényeinek betartását, a szombat megtartását és bálványokat állíttatott fel a jeruzsálemi szentélybe. Mindezek vezettek a Júda Makkabi kohanita főpapról elnevezett felkeléshez (a makkabi szó jelentése: kalapács).
Ez volt a világtörténelem első vallásháborúja. Nagyon sokan támogatták, jelentős győzelmeket arattak, Kr. e. 165-ben visszafoglalták Jeruzsálemet és kiűzték a pogány szír-görög hadakat, visszaállították a Tóra törvényeit. Ez önmagában is csodának minősíthető: egy maroknyi szabadságszerető, saját hitét, értékeit védő nép győztesként kerül ki két hatalmas, erős birodalommal szemben. A jeruzsálemi Szentély megtisztításakor és újraavatásakor egyetlen olajos korsót találtak. A Talmud szerint nyolc napig égett az olaj. Ez a csoda az alapja a hanuka ünnepnek, ezért gyújtanak meg nyolc napon át egy-egy viaszgyertyát vagy olajmécsest a vallásos és nem vallásos zsidók egyaránt (az esemény korabeli részleteit a görög nyelvű Makkabeusok könyvei rögzítették). Emléke ma is él a vallásos és nem vallási populáris kultúrákban (ma is készülnek a hanukához kapcsolódó népszerű filmek, képregények, sokszorosított grafikák).
A Makkabeus hősöket és a fénycsodát ünneplő hanuka szó jelentése sokrétű: felavatás, odaadás, felszentelés, megtisztítás. A csoda ünnepe.
Többféle értelmezés
Természetesen más kultúrákban, más vallásokban is ünneplik a fényt, nemcsak a zsidók. Értelmezésük is többféle, akárcsak a hanuka idején tartott zsidó liturgiákban és zsinagógai beszédekben. Az ortodoxia, a neológia, a szekuláris cionizmus más-más mozzanatot emel ki a makkabeusok szabadságharcából, hősiességéből, és másként értelmezi a hanukai gyertyagyújtások hagyományát.
Az ünnep nyolc napig tart, az első naptól a nyolcadikig minden nap eggyel több gyertyát vagy olajmécsest gyújtanak meg esténként. Ehhez a fő kellék a kilenc ágú menóra, a nyolc napnak megfelelően nyolc gyertyatartó és egy kilencedik, amelyet középen helyeznek el, vagy a nyolc tartóval szemben alakítanak ki. Ebben ül a sámász (samesz), a szolga gyertya, amelyet a többi gyertya meggyújtásához használnak.
Naplementekor összegyűlik a család, áldásokat és imákat mondanak, énekelnek, felolvasnak a szent szövegekből. Vendégeket fogadnak, a gyerekeket megajándékozzák, játszanak. Utóbbinak fő kelléke a tenderli, ez egy négyoldalú pörgettyű, amelyen a héber ábécé négy betűje látható: Nun, Gimel, Hei, Shin, ezek a rövidítései a „nagy csoda történt” kijelentésnek. Fontos szerepe van az emlékezet őrzésében, a történelmi esemény és a csoda megidézésében. A hagyományőrzés mellett az ünnepi vacsora a vidámságot, közös örömet segíti. Már a Talmudban is említenek egy olajban kisütött tésztát (szufgánin). Ilyenkor többféle lathesz készül, és rengeteg fánk. Mindezeknél fontos mozzanat, hogy olajban sütik, a jeruzsálemi szentélyben talált olajmécses emlékére. A családi szeretet melegének tüze ugyanúgy soha ki nem alvó, mint a hanuka fénye. A 12. században élt tudós orvos, filozófus, Maimonidész még a legszegényebb zsidókat is arra intette, hogy gyújtsanak lámpást – fényt – az ünnep alkalmából, hiszen a hanuka ünneplése köti össze egy adott kor emberének gondolkodását, érzéseit Kr. e. 2. század hagyományaival, zsidó vallásával. Ma is ezt mondhatjuk: híd az úgynevezett modern ember és az ókorban, középkorban élt emberek között.
A bent és a kint szakrális összekötése
A Talmud előírásai szerint az ezüstből vagy rézből készült menórát a lakás ajtajának a bal oldalán szokás elhelyezni; a 19. század vége óta általában a lakások ablakaiba teszik, hogy fényük kifelé is világítson (a bent és a kint szakrális összekötése), hirdesse a külvilágnak is a fény isteni csodáját. Az utóbbi évtizedekben szokássá vált nagyvárosokban, hogy amikor a zsinagógákban a kántor meggyújtja az első gyertyát vagy lámpácskát és énekelve elmondja a szokásos áldásokat, nyilvános tereken is meggyújtják az előre felállított nagy léptékű hanuka gyertyatartóban az első gyertyát (Budapesten a Nyugati pályaudvar előtti téren).
A menóra hét ágú gyertyatartó, mely a Mózes által látott égő csipkebokrot szimbolizálta. Eredetileg olajlámpás. A legősibb és a legelterjedtebb zsidó szimbólum. A Bibliában (Exodus 25:31-36) olvasható, hogy a Júda törzséből való Becálel (neve jelentése: Isten oltalmában) készítette az első menórát. Mózes könyvében olvasható, hogy az örökkévaló jelölte ki őt a pusztai Szent Sátor, a salamoni Szentély megtervezésére, arany, ezüst és réz tárgyak készítésével, fafaragások kialakításával („betöltöttem őt Isten szellemével, bölcsességgel, értelemmel és ismerettel minden munkában”). A művészettörténetben Becálel (Bezálel) az első ismert nevű ember, s menórája az első műtárgy. A Biblia tanúsága szerint a műalkotások teremtése isteni ihletésű, eredetű. (Becálel nevét Jeruzsálemben egy népszerű művészeti iskola – ma Akadémia – őrzi, melyet a Litvániában született Borisz Schatz hozott létre. Ma már egy művészeti irányzatnak is a neve. Mind a mai napig készítenek menórákat és hanukiákat).
Az Antiokhosz által a jeruzsálemi templomtól elrabolt arany menóra hétágú volt. Az őt legyőző zsidó szabadságharc és a szentély megtisztításának emlékére állított chanukiák kilenc (nyolc plusz egy) gyertyából állnak. A hetes szám már Babilonban is misztikus szám, a szentség száma. A hetes a szakrális, dinamikus három és a földi, statikus négyes összege. A hetes jellemzi a világmindenség struktúráját, az idő ciklikus törvényét (hét nap), a színkép árnyalatait, a hangsor hét hangját. A zsidó vallásban a szent szombat (Sabbath) hét naponta ismétlődik, a sátoros ünnep és a gyászszertartás hét napig tart. Philón alexandriai zsidó filozófus szerint a hetes a világ születésnapja. A hetes szám át- meg átszövi a bibliai történeteket.
A menóra a Kr. e. 976–961 között épült Salamon király temploma óta Isten jelenlétét szimbolizálja. Dávid király imádsága: „Uram, te vagy az én fáklyám” (Sámuel 22, 29). A nemrég feltárt Bzér-Séva városának maradványai között a régészek a Kr. e. 1. századból és a Kr. u. 2. századból származó lámpásba vésett kilencágú gyertyatartót és egy olajlámpást (rajta a menórákat díszítő motívumok) találtak. 2017-ben hanuka ünnepén egy ókori menóra-ábrázolást találtak egy barlangban, egy ciszterna falába vésve. A falba vésett menóra három lábon áll, és a régészek szerint a második jeruzsálemi szentélyben állót ábrázolja. Különleges formájú menóra. Ritkaság számba menő lelet, mely bizonyítja a fény, a világosság, a remény fontosságát a zsidó vallásban.
Rómában 2016-ban megnyitották az ókori zsidó katakombákat, melyek bizonyítják, hogy a zsidó közösség már a Kr. e. 2. században fontos része volt a város életének. A Róma belvárosától délre lévő járatokat 1859-ben fedezték fel, a falakon zsidó vallási szimbólumok és emberi alakok is vannak. A Villa Tarlonia katakombák falain a festményeken menóra-ábrázolások is megőrződtek, frigyládák és pálmalevelek is díszítik az őskeresztény jelképek (hal, galamb) mellett.
A Via Sacra legmagasabb pontján
Az egyik legismertebb hanuka-ábrázolás is Rómában található, a Forum Romanum bejáratánál, a Via Sacra legmagasabb pontján, Titus római császár 15 méter magas diadalívén. Az egyik oldalon a domborművön római katonák láthatók, amint az elpusztított jeruzsálemi templomból származó hadizsákmányok között a hétágú menórát viszik a vállukon. Ez egy másolat, az eredeti egy vandál támadás során már az 5. században eltűnt Rómából. 2009-ben a Genezáret-tónál előkerült az úgynevezett Magdala-kő, amelyen a Titus domborművén láthatóhoz hasonló hétágú menóra van (szerepelt azon a kiállításon, melyet a Vatikán és a római Zsidó Múzeum rendezett 2017-ben a Szent Péter téren, 130 menórából).
A jelenkori szíriai polgárháborúban elpusztult az egyik legrégibb zsinagóga, melynek freskóin a bibliai jelenetek legkorábbi narratív festményei voltak láthatók (Exodus, Izsák feláldozása, Mózes vizet fakaszt a pusztában stb.). Menórákat is megörökítettek. (Néhány falfestmény másolata a Damaszkuszi Nemzeti Múzeumban megtekinthető.)
Művészettörténeti értelemben is kiemelkedő menóra-ábrázolások láthatók az 1928-ban felfedezett Beth Alfa zsinagóga színes mozaikpadlóin. Ezek a Kr. u. 5–6. században készültek, alkotóik ismeretlenek. A feliratok arámi és görög nyelvűek. Az egyik legszebb részleten középen a zárt tóraszekrény – a szépség ládája –, mindkét oldalán nagy testű, lila színű futó madár, és balra is, jobbra is három lábon álló magas menóra, a bal oldaliban égő mécsesek. A padlómozaik – különféle sárga téglalapokból kirakva – fénnyel telíti a környezetét. A bizánci művészet hatása kimutatható a jelenetekben (például Izsák feláldozása), és a zsidó szimbólumok megjelenítése is.
A Beth El zsinagógában néhány művész 1964 után adaptálta és újra elkészítette a Beth Alfa-i mozaikot. Helen Marshman helyi képzőművész tintarajzokat és akvarell mintákat készített az új, 8×13 méteres mozaik előkészítéséhez. A gyertyatartók is láthatók, mint fontos szimbólumok.
Családi közegben
A modern kor első ismert és elismert zsidó festője, Moritz Daniel Oppenheim (1800–1882) a bibliai jelenetek és a német zsidó polgárság portréi mellett megfestette a zsidó ünnepeket, és ezekhez kapcsolódóan a hagyományos zsidó családi élet színhelyeit is. Ez utóbbiak alapján számos metszet és litográfia készült, melyek széles körben váltak igen népszerűvé. Ezekből a grafikákból nagy számban készültek képeslapok is a péntek esti gyertyagyújtást, a menórát és a hanukát családi közegben megörökítve. Ezek – a zsidó egyenjogúság szellemében – még derűs, harmonikus hétköznapi, otthoni világot jelenítettek meg. Oppenheim megőrizte erős zsidó identitását és nem tért át a keresztény vallásra, mint a legtöbb 18-19. századi művész.
Az 1800-as évek utolsó harmadában vált népszerűvé a hanuka ábrázolása (különösen a német zsidó festők műveiben). Rendkívül sok grafikai lap, rézkarc, litográfia és ezek alapján megszámlálhatatlan mennyiségű képeslap készült. A Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményében is szerepelnek például a frankfurti Hermann Junker (1838–1899) eredeti lapjai és az azok alapján nyomtatott nagy példányszámú képeslapok. A biedermeier környezetbe helyezett hanuka ünnepen a családfő éppen meggyújtja a gyertyákat, vagy a családtagok együtt nézik a menórából áradó fényeket, lobogó tüzet. Az 1900-as, 1910-es években Friedrich Kaskeline (1863–1931) prágai zsidó szociáldemokrata illusztrátor és Bécsben született fia grafikai lapjaiból is számos népszerű képeslap készült, melyekből jó néhány látható a Magyar Zsidó Múzeumban is. Közöttük többön is hanuka gyertyagyújtás látható polgári környezetben élő családoknál.
Chagall menórái
A 20. század egyik legeredetibb és legjelentősebb képzőművészének, Marc Chagallnak (1887–1985) alapmotívuma a menóra. Festményein, üvegablakain, rajzain, litográfiáin sokféle környezetben, bibliai és nem bibliai jelenetekben szerepelnek. Közülük elsőként kiemelem azt az 1946-ban rajzolt hanuka gyertyatartót, amely felesége, Bella 1947-ben megjelent Égő fények (Brennende Lichter) című emlékiratának címlapja. Mindketten Vityebszkben nőttek fel vallásos zsidó családban, és a hanuka kiemelkedő családi ünnepnek számított. Hosszú együttélésük során Moszkvában, Berlinben, Párizsban és New Yorkban is elmaradhatatlanok voltak a közös péntek esti és a hanukai gyertyagyújtások, természetesen lányukkal együtt. Chagall a felesége múltra emlékező könyvét ugyanolyan bensőséges, lírai, szeretetteli módon illusztrálta, mint amilyen érzékeny, szoros kapcsolat fűzte Bellához. A zsidó ünnepek kellékei mintha nemcsak a zsidó vallás mélységesen mély, összetett jelentésű tartozékai volnának, hanem kettőjük szerelmének megjelenítői is. A zsidó sors, a gyertyatartók és összetartozásuk szorosan összefonódik a festményeken, rajzokon.
Chagall számos menóra-ábrázolása közül itt most kiemelem az Izrael állam parlamentje, a jeruzsálemi Kneszet részére 1963-64-ben tervezett nagyszabású falikárpitján a bibliai jelenetek között látható gyertyatartókat. A triptichon középső részén, mely az Exodust (Kivonulás Egyiptomból Mózessel) jeleníti meg, különösen hangsúlyos a menóra. A Kneszet fogadóterében a három hatalmas falikárpit mellett még látható tizenkét emeleti mozaik és egy nagy falmozaik, mely az északi falat borítja. Chagall ezeken a műalkotásain a zsidó nép történetét meséli el Jákob pátriarchától a bibliai Izrael Állam megalakulásáig. Később a fogadótermet Chagall Állami Csarnoknak nevezték el. Terjedelmi korlátok miatt épp csak megemlítem Chagall csodálatos üvegablakait (egyenrangú alkotások a gótikus katedrálisok névtelen művészeinek lélegzetelállító színes üvegablakaival). Világítanak a ragyogó menórák a misztikus kékeken. Egyik kedvencem a Chicagói Művészeti Intézetben van, 1977-ben készült.
Ámos Imre (1907–1944), akit szokás a magyar Chagallként is emlegetni, 1941-ben a zsidó ünnepekről készített 14 linómetszetet. Az egyiken azt a jelenetet örökítette meg, amikor a kisfiát átölelő fiatal apa éppen meggyújtja a falra akasztott menórában az olajat. Ámos Imre az OMIKE IV. Képzőművészeti Kiállításán szerepelt Gyertyagyújtás című művével.
A kortárs képzőművészeket is foglalkoztatja a hanuka ünnepe, és a menóra is szerepel motívumként. Nagyon sok amerikai és izraeli művészt sorolhatnánk. Itt most csak megemlítem Malto Kraus horvát, Elena Kotliarker ukrán és Fehér László magyar munkáit (például Joel tenderlivel), valamint Mózes Katalin hanuka gyertyákat ábrázoló alkotásait.
S. Nagy Katalin