Farkas István, a grafikus

::: A Kiscelli Múzeum kiállítása elé


Farkas István, a két háború közötti modern európai festészet kiemelkedő jelentőségű, egyéni hangvételű festőművésze számottevő grafikus is volt. 13 éves korától 57 éves koráig, haláláig folyamatosan rajzolt, akvarellezett, jegyzetelt, vázlatokat és különféle műfajú, témájú grafikákat készített. Ezek a munkái még ritkábban szerepelnek kiállításokon, mint festményei. Életmű-kiállítása 2002-ben volt Rómában, a Vittorio Emanuelében (ehhez olaszra fordították a róla szóló nagymonográfia második kiadását) és tíz évvel ezelőtt, 2005-ben a Budapesti Történeti Múzeumban, a Várban. Igényes kivitelű katalógus is készült.

Grafikáiból a legátfogóbb kiállítás 1994-ben a Kecskeméti Képtárban volt Simon Magdolna rendezésében, aki ennek a mostani kiállításnak is a rendezője. 2006-ban Szigligeten a Farkas István Emlékházban voltak rajzai egész nyáron láthatók – az egykori Farkas-villában –, és ugyanabban az évben Rómában, az Accademia d’Ungheriában. 2009-ben újra a Kecskeméti Képtárban, a Cifra Palotában, ahol a Farkas István–Glücks Ferenc hagyatékot őrzik 1983 óta, Gyergyádesz László rendezett grafikai kiállítást, és a 2B Galériában Böröcz László a művészcsaládokat bemutató sorozatában. 2012 végén az 1991 óta működő Revita Reumatológia Rendelőben volt egy kalandos úton előkerült Farkas-mappa bemutatója: Farkas István leginkább 1906 és 1909 között a nagybányai művésztelepen készült rajzaiból Beszélő testek – tisztelgés Farkas István művészete előtt címmel. Rövidesen megjelenik a katalógus dr. Cseuz Regina főorvos asszony, műgyűjtő kiadásában.

A jelen kiállítás a fentiek miatt is fontos. Hasonló, az egész grafikai életművet bemutató, gondos, szakavatott válogatás még nem volt látható Budapesten, így végre a fővárosi közönség is megismerheti Farkas Istvánt, a grafikust.

Határozott kontúrok

Farkas István: Nő és fiatal férfi portréja
Farkas István: Nő és fiatal férfi portréja

A korai rajzok közül kettő látható ezen a kiállításon. Farkas szorgalmasan és sokat rajzolt a Nagybányai Művésztelepen, mint ahogy a későbbiekben is élete különböző korszakaiban, különféle helyszíneken. Egyrészt tanulmányok, jegyzetek, naplótöredékek, dokumentumok, másrészt igényes, önálló alkotások. Már akkor, a felkészülési idején, 19 és 22 éves kora között képes érzékeltetni az emberi bőrfelszín elevenségét vagy fáradtságát, feszességét, izmosságát vagy petyhüdtségét, renyheségét, fiatalságát vagy öregségét.

Farkas István: Hullámok, 1930. körül
Farkas István: Hullámok, 1930. körül

Rajzainak többsége – mint később is – határozott kontúrvonalú; erőteljesek, lendületesek azok a tónus-, folt- és vonalértékek, modulációk, amelyek kezdéskor is és az 1920 és 1924 között Budapesten és Dalmáciában készült szénrajzokat is jellemzik, és megőrződnek az 1930 és 1934 között, az úgynevezett „nagy festmények” időszakában született hullám-, tenger-, fa-, erdőrajzokon is. A különféle vastagságú és árnyalatú vonalkázásokban az az erőteljes, akaratos, határozott, tudatos alkat nyilvánul meg, mint a rendkívüli Farkas-festményeken. Nagyon hasonlók a kézjegyek, a kézmozgatások a grafikus Farkasnál és a festő Farkasnál.

Párizsból a hadszíntérre

Farkas István: Vázlatkönyvi rajzok, 1916.
Farkas István: Vázlatkönyvi rajzok, 1916.

Farkas 1911 végén Párizsba költözik, hogy megtanulja a kortárs avantgárdok formanyelvét. A Montparnasse-on Rilke a műteremszomszédja. Kubista rajzokat készít. Aztán közbejön a háború. Kénytelen hazatérni. Végigrajzolja a szerbiai, boszniai, koszovói hadszíntereket. 1916-ban tollal, ceruzával naplóban rögzíti tapasztalatait. Vázlatfüzeteiben közkatonák, tisztek, pópák és a személytelen, kiszolgáltatott tömeg. Védekezik és távolít. Itt jelennek meg a tekintet, majd a szem és a száj nélküli arcok. Fájdalmas ellentétként az ember iránt közömbös, ám vonzó tájba helyezi el harcra várakozó katonáit. Az alatt a fronton töltött hosszú öt év alatt tanulja meg a halálközeli létezés dramaturgiáját. 1918-ban egy év olasz hadifogság: embermassza-jelenetek, kivehetetlen arcok, kantinrajzok, a kiszolgáltatott, megalázott emberlét rögzítése a papíron grafikai eszközökkel.

Farkas István: Két női akt
Farkas István: Két női akt

Az 1921–1923 közötti dalmáciai szénrajzsorozatán csavargók, elesettek, tébláboló szegényemberek. A budapesti szénrajz kávéházi, kertvendéglői jelenetekben pedig polgárok, mintegy előképei az 1930 utáni nagy festményeken látható főszereplőknek, egy eltűnő életforma megtestesítőinek. Közben folyamatosan aktrajzokat is készít modell után.

Valami nem stimmel

Farkas István: Önarckép
Farkas István: Önarckép

1924-ben megnősül, és feleségével, Kohner Ida festőművésszel Párizsba költözik. Rajzok Toledóban, Barbizonban, Bretagne-ban, a dél-franciaországi tengerparton és Párizsban. Tengersorozat, hullámok, mosónők, erdők, páfrányok, valamire várakozók. Farkas az École de Paris méltó festőjévé érik. Sikerek. Kiállítások Párizsban, Belgiumban, Németországban, Amerikában. Matisse-szal közös galériások. Megrendelések, műgyűjtők, francia építészek és amerikaiak. Meglepően sok elemző írás munkásságáról a francia és a belga művészeti folyóiratokban. Barátságok francia költőkkel, kritikusokkal. 1928-ban megjelenik André Salmon verseivel (Salmon első könyvét Modiglianiról írta) és Farkas 10 festményének sablonnal készített reprodukcióval a Correspondences mappa. A mappa jellegzetesen a francia kultúra jegyeit viseli magán, távol Közép-Európától. Farkas valamennyi példányt temperával korrigálja. Egyébként is maga készíti festékeit patyolattiszta műtermében. Az Önarckép grafikákon – mindig balra, a múltba forduló profil – csukott szemmel rajzolja önmagát. Valami nem stimmel. Pedig látszólag minden rendben: három gyereke születik, elfogadják, elismerik, az idő tájban készült festményein, csendéletein, a mappához készült litográfiáin, rajzain még nem idegenedett el környezetétől. Sőt! Mondhatni nagyon is esztétikusak, szépek, franciásan elegánsak, érzékenyek a munkái.

Aztán 1929/1930 fordulóján megrajzolja az Asszonyokat (Beszélgetők címmel is ismert). Két öregasszony, szorongás, riadalom. Nem tudom, hogy mi történt. Nem sikerült elfogadható magyarázatot találni a döbbenetes fordulatra. „Barbár erők feszülnek körülöttünk a sötétben” – írja 1930 márciusában Babits Mihály a Nyugatban. Megjelenik Thomas Mann Márió és a varázslója. A nácik 107 helyet nyernek a Reichstagban.

Európai léptékű festmények

Farkas István: Sétány, 1934.; Végzet, 1934.
Farkas István: Sétány, 1934.; Végzet, 1934.

Farkas István 1930 és 1934 között festi meg azokat a képeket, amelyektől azzá válik, akire neve hallatán gondolunk. Mivel nem a festményeit nézzük most, csak kilenc festményét emelem ki abból a vészterhes, pokoljáró négy évből, azokat, amelyeket szerintem nemcsak a magyar, hanem az európai művészetben is kiemelkedő hely illet meg: Babonás délután, A szirakuzai bolond, Lakatlan város, Fekete nők, Kesztyűs nő, Vörös asztal, Fiatal részeg költő és az anyja, Sétány, Végzet. Ezek a képcímek Farkas Istvántól erednek, egy megmaradt, általa írt képjegyzék alapján. Ha a festmények itt lennének, most azt kérném, hogy nézzük meg együtt és hasonlítsuk össze az 1928-ban festett Vizek mélyént és az 1930-as A hullámot. Mind a kettőn a tenger. Az előzőn bűvölő, rejtélyes kékek, beeső fény, tobzódó víz alatti élet, záróképe az École de Paris-képeknek, nagyon szép, de már megjelenik valami bizonytalanság. Mi történt két év alatt? Az 1930-ban festett A hullámon az előtérben kihalt, sivatagos sárgás-szürkés-drapp, piciny staffázsfigura-emberek és a tenger súlyos zöld-fekete tömege, fenyegető magas hullámok, amelyek görgetik a telehold gömbjét. Kisérteties.

Drámai feszültség az 1930 és 1934 közötti műveken. Nyomasztó színek, meghatározhatatlan tárgyak, formák, testetlen, anyagtalan figurák. A Farkas-színpad szereplői hol megfoghatatlan, elsikló lények, szellemalakok, hol vaskosan kihívó, fenyegető, veszélyt, végzetet hordozó, taszító lények. Farkas egzisztencialista festővé válik – megőrizve a realitást, az expresszív és szürreális elemeket is. Farkas irracionális festővé válik, abszurddá, miközben sosem hagyja el a látványt, röghöz kötöttségünket.

Üzenet a vagonból

Aztán megint sorsfordulat. Apja meghal 1932-ben, Farkas Ernst múzeumbeli bemutatkozása előtt. Át kell vennie a Singer–Wolfner Kiadót, megint otthagyni Párizst (bár 1939-ig fenntartja ottani műtermét). Biztos, hogy ezt kellett tennie? Nem tudom. Négy gyereket kell eltartania. Vagy bizonyítani akar? Még mindig az apjának? Sikeres könyvkiadó lesz, sok remek ötlettel. De évekig alig fest, holott a kiadó Andrássy úti épületében megteremti ehhez a feltételeket. Főleg rajzol és akvarellezik. Itthon is egyre többen és többet írnak róla, könyveket is (Nyilas Kolb Jenő). Rendszeresen kiállít. Kassák Lajos 1942-ben írja róla: „Farkas nem furcsasággyűjtő, de minden egyénien különössé válik a keze alatt.” Sok hibát követ el: munkákkal látja el a kortárs képzőművészeket, és vásárol tőlük. Közülük sokan válnak Júdássá, az ötvenes évek elejétől nekik róható fel, hogy Farkast hosszú időre kifelejtik a magyar művészettörténetből.

Farkas István: Történt valami?, 1941.
Farkas István: Történt valami?, 1941.

Szigligeten megépítteti a Farkas-villát, megpróbál visszavonulni, újra sok vázlatot, tanulmányrajzot készít a tájról, családtagjairól, beállított műtermi csendéletekről, virágokról. Néhány fontos festmény is készül. És 1941-ben még egyszer felfénylik a festészete, mint azt a Történt valami és a Kompozíció bizonyítja. A visszafogott színmennyiség elbizonytalanítja a formákat, szinte semmi nem plasztikus. Egy új korszak kezdete lehetne, megint valami nagyon más. De nincs tovább.

Elmehetne Angliába, de nem megy el.

Gonoszság, rosszindulat, irigység: neve kézzel írva felkerül egy újságírólistára. Kecskemétről a vagonból dobja ki utolsó üzenetét: „Ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, nem érdemes élni.” Auschwitzban szemtanúk szerint önként áll a gázba menők közé. 57 éves.

Ma ünnepeljük a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapját. Ez a kiállítás méltó megemlékezés. Köszönet érte a Kiscelli Múzeumnak, Simon Magdolnának, Farkas István Rómában élő 89 éves fiának, Farkas Károlynak.

Kideríteni, mi történt

A Farkas István-nagymonográfia 2002-es kiadásának címlapja
A Farkas István-nagymonográfia 2002-es kiadásának címlapja

És még: amikor újra és újra kézbe veszem a 22 évvel ezelőtti nagymonográfiát vagy az interneten nézem a Farkas István-képeket, újra és újra megdöbbenek azon, hogy Farkas István mennyire jelentős művész tisztán szakmai adottságai, képi nyelvi készségei, tudása és szokatlan képi világa miatt, s hogy mennyire beágyazódott a saját korába, korérzékeny (van ilyen kifejezés?), hogy mennyi rétege van festményeinek, mi minden fejthető fel belőlük. Azt remélem, korrekt könyveket, tanulmányokat írtam róla, nagyságát, bonyolult rétegzettségét láttatóan rendeztem kiállításait. De ma már összetettebb, érettebb és talán bölcsebb könyvet írnék róla. Ezt azért hangsúlyozom, mert abban reménykedem, hogy még az én hátralévő éveimben lesz, aki új monográfiát ír róla, aki feltárja Farkas és a kortárs francia, belga festők kapcsolatrendszerét, talán kideríti, mi történhetett Farkassal, Farkasban 1929-ben, 1930-ban Párizsban. Talán még segíteni is tudnék.

S. Nagy Katalin


 Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Elhangzott 2015. április 16-án Budapesten, a Kiscelli Múzeumban, Farkas István grafikai kiállításának megnyitójaként | Megtekinthető 2015. szeptember 5-éig

Comments

  1. Deutsch Tiborné says:

    Drága Katám! Köszönettel tartozom neked, hogy csodás esszéden keresztül megismerhettem Farkas István művészetét és életútját. Minden sorát nagy élvezettel olvastam.

  2. Tölgyesi Zita says:

    Kedves S. Nagy Katalin! Hatalmas segítségemre volt egy egyetemi előadásban, igazán megszerettette velem a festőt. Hálás vagyok érte!

Hozzászólás a(z) Tölgyesi Zita bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük