Carl Larsson: Reggeli a nagy nyírfa alatt

::: Képekről No23: Meggyesi Istvánnak


Carl Larssont, a mindennapi családi élet festőjét, a svédek leghíresebb és legkedveltebb művészeik – Anders Zorn, Bruno Liljefors, Albert Edelfelt, Ernst Josephson – között tartják számon, rendszeresen rendeznek műveiből kiállítást; legutóbb 2013-ban Stockholmban, a Royal Artban. 1920 óta számos svéd, angol és német nyelvű könyv, katalógus ismerteti munkásságát. Rendszeresen sokszorosítják festményeit, akvarelljeit, grafikáit különböző eljárásokkal és különféle módokon, igen nagy példányszámban. A fali naptáraknak is kedvelt szereplője, 2014-ben is rendelhető az interneten. Ma is sok svéd lakásban láthatók a szobafalakon Larsson nyomatai, poszterei (így figyeltem fel munkáira). A svéd városok múzeumain kívül minden évben tavasztól őszig látogatható a lappföldi Sundbornban Carl Larsson múzeuma, amelyet abban az épületben alakítottak ki, ahol évtizedekig élt népes családjával. Az egyik leglátogatottabb kirándulóhely Svédországban. Nemzeti hősnek nevezik őt, nemzeti kincsnek, bár olykor és nagyon visszafogottan némelyek „néha émelyítően idillinek” tartják akvarelljeit.

Az úgynevezett fősodortól távolabb eső országok művészete – így a skandinávoké is – igen ritkán szerepel a művészettörténetekben, még a sok nyelvre sokszor lefordított Gombrich-tankönyvben is alig van nyoma: nála kizárólag a norvég Edward Munch (1863–1944) része a festészettörténetnek. A svéd festészet a XIX. század végén, a nemzeti romantika korában teljesedik ki: a skandináv hagyományok megőrzése és az orosz hatások mellett a nagyobb és ismertebb kultúráktól átvett s igen tehetségesen ötvözött elemekből áll össze. Vonzódás a tiszta természethez, vágyódás a tiszta élet után. A svéd tavak, gleccserek ezrei, a nagy kiterjedésű fenyőerdők, 1908 óta a nemzeti parkok, a svéd táj nyugalma indokolja a festők természet iránti elkötelezettségét, vonzódását.

Carl Larsson: Önarckép, 1895
Carl Larsson: Önarckép, 1895

Carl Larsson (Stockholm, 1853. május 28. – Falun, 1919. január 22.) életéről bőséges forrás áll az érdeklődők rendelkezésére, mindenekelőtt Jag (Én, 1931) című önéletrajzi regénye. Stockholm régi városnegyedében, az Óvárosban (Gamle Stan) született, nagyon szegény családban. Apja alkoholista, alkalmi munkákból tengődik, boldogtalan ember. Anyja mosónőként rengeteget dolgozik, hogy eltartsa gyermekeit. Anyját mindig szeretettel rajzolta, festette meg (Anyám, 1893). A szülők válása után még rosszabb körülmények közé kerülnek, ahol mindennapos „a nyomor, a szenny, a betegség” – írja visszaemlékezéseiben. Egy szobában két család él. 13 éves, amikor kiderül rajzkészsége, tehetsége. Segítséggel kerül 19 évesen a Királyi Művészeti Akadémiára. Egy fényképész restauráló segédjeként keres pénzt, ezt később tanulságosnak, hasznosnak tartja. Karikaturistaként dolgozik, könyveket, újságokat illusztrál, és a főiskola alatt anyagilag mindvégig támogatja szüleit. 1876-ban királyi kitüntetésben részesül.

Két nyár Barbizonban

Carl Larsson: Kert Grezben, 1883
Carl Larsson: Kert Grezben, 1883

Huszonnégy évesen, 1877-ben, Párizsba megy szakmát tanulni. Az 1870-es évektől sok skandináv – főként svéd – festő próbálkozik Párizsban, az akkori világ legmodernebb városában, ahol bontakozik az új művészeti mozgalom, az impresszionizmus. Carl Larsson nem érzi jól magát a nyüzsgő, gyors ütemben változó világvárosban, a francia impresszionistákkal sem alakul jól a kapcsolata. Pedig őt is vonzzák az impresszionisták kedvelt témái, főként a falusi és városi téli tájképek, a szabadban festés. Megismerkedik a népszerű japán fametszetekkel, nyomatokkal (Kitagawa Utamaro, Hokusai). Két nyarat Barbizonban tölt, hatnak rá a plein air festők, mindenekelőtt Corot (1796–1875) és Millett (1814–1875) realista, szociálisan elkötelezett, s a szabadban festett művei. Millett már nem él, Barbizonban halt meg, de hatása hosszan tartó. A fontaineblau-i erdő szélén fekvő faluban az 1835 körüli időktől – a francia realista festők első nemzedékétől – kezdve folyamatosan dolgoznak festők. A szabadban, a természetben, s nem a műtermekben. Szemben az akadémikusokkal, s az addigi megszokott ábrázolásmóddal, az egyszerű természetet örökítik meg. (A barbizoni iskola magyar tagja Paál László – 1846–1879).

Lilla Hyttnas, Sundborn
Lilla Hyttnas, Sundborn

Larsson mindent megtanul a plein air festésmódból, de hazatérve szakít a tónusfestészettel, a szürkés-barnás árnyalatokkal, palettája kivilágosodik, meleg színeket használ. 1882-ben a Párizstól 70 kilométerre délre fekvő Grez-sur-Loing-ba költözik, Fontainebleau közelébe, ahol már működik egy skandináv művésztelep. Számos akvarellt készít a környező vidékről (Kert Grezben, 1883). Itt ismerkedik meg August Strindberggel (1849–1912), aki nemcsak író, drámaíró, hanem festő is. Itt dolgozik Karl Nordström, Julia Beck, Bruno Liljefors svéd festő, több dán és norvég művész, akik az impresszionizmushoz közel álló Skagen-csoport tagjai. (Most is működik ott egy göteborgi alapítvány támogatásával néhány stúdió, főként skandináv művészek számára.) A fontainebleau-i reneszánsz kastélyban lakott a svéd Krisztina királynő is (1632 és 1654 között uralkodott), ám Carl Larsson szempontjából fontosabbak a kastély freskói, mivel a majdani népszerű, sikeres művész freskókat is készít különböző intézmények számára. Itt találkozik Karin Bergöövel (1859–1928), aki Stockholmban a Kunstakadémián tanult. 1883-ban összeházasodnak, és visszatérnek Svédországba. Carl Larsson a Vulando College-ban tanít, képregényeket rajzol, illusztrál, 1886-tól egy göteborgi művésziskola vezetője. Karin apja, Adolf Bergöö 1888-ban egy félszáz évvel korábban épült tágas házat ajándékoz nekik: a Lilla Hyttnast. Ettől kezdve megváltozik az életük.

A designer házaspár

A festés mellett Carl Larsson lakberendező is, bútorokat tervez. Karin textiljei igen eredetiek, a hagyományos svéd paraszti motívumok mellett japánokat is felhasznál. Hamarosan sikeres designerek: amit ma svéd lakásbelsőnek szokás nevezni, azt a Larsson házaspár alapozza, teremti meg. Sundborni házukat – a világos szobákat is – világos bútorokkal, kizárólag fa alapanyaggal rendezik be, mintául szolgálva előbb művésztársaiknak, majd a svéd polgári lakáskultúrának. Egyszerű, praktikus funkcionalitás, sok világos szín, tágas tér. Carl és Karin Larsson iparművészeti szemlélete rokon a XIX. század végi nagy hatású angol Arts and Crafts (Művészetek és Kézművesség) mozgaloméval. A viktoriánus konzervatív tárgytervezés és az ipari sorozatgyártás ellenében létrejött formatervezés minőségi, egyedi tárgyakat kínált. Nyilvánvaló, hogy jól ismerhették John Ruskin (1819–1900) társadalomkritikai, esztétikai nézeteit és William Morris (1834–1896) iparművész mintakészítési stílusát. „A művészetet a népnek kell csinálnia, a nép számára, mind a készítő, mind a használó gyönyörűségére” – hirdeti Morris (The Art of the People, 1879). Szerintük a művészet feladata, hogy szebbé tegye az életet, és közvetlen kapcsolat teremtsen az alkotó és a felhasználó között. A művészet mint az életöröm szimbóluma: ez a kiindulópontja Larssonnak, nemcsak mint designernek, hanem mint festőnek is. (Larssonék iparművészeti tevékenysége elismeréseként 1997-ben Londonban a Victoria and Albert Museum rendezett munkáikból nagyszabású kiállítást.)

Fotók a Larsson család életéből
Fotók a Larsson család életéből

Larsson feleségében munkatársat, múzsát és elsőrangú családanyát talált. Karin nyolc gyermeket szült, ebből hetet fel is neveltek. (Ez a XIX. század végén, XX. század elején még gyakori, értelmiségi családokban is. A kortárs Freudnak is, Thomas Mann-nak is hat gyereke volt.) A festő minden műfajban alkotott: enteriőrök (A kislányok szobája, 1896; Carl Larsson hálószobája, 1895; 26 lapból álló akvarellsorozat), tájképek (A hídon, 1896; A halász, 1905; Jégvágás, 1905; Október, 1906), zsánerképek (Az öreg ember és a fiatal fák, 1883; Szabad halászat, 1897; Cséplés, 1906), portrék, aktok (Képeslapot író modell, 1906; Modell az asztalon, 1905), virágcsendéletek (Azálea, 1906; Karin és Britta a kaktuszokkal, 1909; Rózsák, 1910) egyaránt találhatók az életműben. Sokféle technikát használt (olaj, pasztell, akvarell, tus, rézkarc stb.), de legfőbb témája saját családja volt. A család mindennapi élete, a gyerekek növekedése, tanulása, játéka (Játékok, 1901), a háztartás, a konyha, az étkezések, a fürdés, tisztálkodás (Nyári reggel, 1908), a karácsonyi és egyéb ünnepek (Karácsonyreggel, 1894; Karin névnapja, 1899; Névnap, 1902; Karácsonyeste, 1904–1905), együttlét, piknik a kertben a nyírfák alatt, horgászás a közeli patakban (Lisbeth a hídon, 1898; Horgászás, 1900). Mások családját is szívesen örökítette meg (Dora Larum és a két fia, 1903).

Minden adva volt a sikerhez: az élénk, egészséges gyerekek, a szép és okos feleség, a barátságos kutya, a tágas ház, a jól felszerelt műterem, az otthonossá varázsolt környezet. A plein air festésmódot a hagyományos svéd realizmussal ötvözte, s még az impresszionizmusból is átvette, ami beilleszthető volt a könnyen érzékelhető, világos színekre alapozott vizuális nyelvbe, az azonosulás lehetőségét kínálva nézőinek. Nem fényképszerűen rögzített egy-egy pillanatot, állapotot, hanem a jelenetek örömét, a helyszínek állandóságát, az idő folytonosságát mutatva meg. Larsson részletező, aprólékos akvarelljei, grafikái valójában nem sorolhatók semelyik XIX. század végi, XX. század eleji stílusirányzatba sem. Kicsit szecessziós (annak egy visszafogott, egyszerűsített változata), kicsit impresszionista, kicsit századfordulós realista, de leginkább ő maga, egy karakteres festő, aki a meghitt polgári családi élet képeskönyveit teremti meg.

A mindennapok kis örömei

Carl Larsson: Reggeli a nagy nyírfa alatt (1896, akvarell, papír, 32x43 cm; Nationalmuseum, Stockholm)
Carl Larsson: Reggeli a nagy nyírfa alatt (1896, akvarell, papír, 32×43 cm; Nationalmuseum, Stockholm)

A Reggeli a nagy nyírfa alatt (1896) egyike a legtöbbet reprodukált Carl Larsson-műveknek. A téglaszínű lakóház előtti kertben, a zöldellő lombok alatt – a kép középső terében két egyszerű, fehér, hosszú padon egy szalmakalapos fiatal hölgy és a padon ülő nagy testű kutya társaságában – két kisfiú és három kislány reggelizik a vakító fehér abrosszal letakart asztalnál. Kedves arcú édesanyjuk az asztalfőnél faszéken ül, nyugodtan. Idilli, békés jelenet. Elzárva a külvilágtól. Az apa, a festő mint megfigyelő benne van az eseményben, hiszen ő örökíti meg a nyilván ismétlődő hétköznapi eseményt. A mindennapok kis és fontos örömeit emeli át a művészetbe, s ezáltal az időtlenségbe.

A kert az életük tere, a családi élet színhelye. A kert varázsa számos festőt lenyűgözött, s vált ihlető forrássá (Monet, Klimt, Rippl-Rónai). S voltak művészek, akik maguk is csodálatos kerteket terveztek, terveztettek, s úgy tekintettek ezekre, mint önálló alkotásokra (mindenekelőtt Claude Monet kertje Givernyben, Emil Nolde, Henry Moore, Niki de Saint Phalle kertjei). Carl és Karin Larsson együtt és gondosan alakította ki lezárt kertjét (hortus conclusus). A nő szerepe különösen fontos, hiszen a festők gyakran jelenítik meg a nőket mint a tevékenység kertjét, akik az új élet ígéretének megtestesítői. A kert a kozmosz kicsinyített mása, sziget, amely biztosítja a védettséget, a biztonságot, a visszavonulás lehetőségét – az intimitást. Larsson nyomorúságos gyerekkora, durva apja, az egzisztenciális küzdelmek után persze hogy létrehozta önmagának a menedéket, családjának az édent, nagyon-nagyon sok munkát fektetve az anyagi háttér megteremtésébe. Larsson védettséget talál a maga által teremtett földi paradicsomban. Olyan emberi köteléket a feleségével, amely nem adatott meg neki zaklatott gyerekkorában.

Carl Larsson: Virágok az ablakpárkányon, 1894
Carl Larsson: Virágok az ablakpárkányon, 1894

A család és a kert erős kötődés, biztonság. (Itt érdemes megidézni Gauguin leveleit, melyet dán feleségének írt: abban reménykedett, hogy Koppenhágában 1884–85-ben menedéket talál családja, gyerekei körében. Végül távoli szigetekre menekült. „Hamarosan elutazom Tahitira… Eltökélt szándékom, hogy elfelejtem nyomorúságos múltamat” – írta egy dán művésznek.) Carl és Karin Larsson megtalálta a művészet és az élet egységét, a természet és emberi kötelékek egyensúlyát a Lilla Hyttnäsban és a hét gyerek felnevelésében. Talán ezért is olyan csendéletszerűek Larsson műterem- és kertfestményei (A stúdió, 1895 körül, akvarell; A rézkarc műhelye, 1910, akvarell; A mogyorófa alatt, 1912, akvarell). Larsson nem foglalkozik a világmindenség rejtélyeivel, filozófiai kérdésekkel (pedig önarcképei kételkedő, vitatkozó, melankolikus alkatnak mutatják: Önarckép, 1891; Önarckép, 1895; Tükör előtt, 1900). Feleségével együtt megteremtették és fenntartották a béke szigetét, a családi kört: ez nagyon sok ember leghőbb vágya, ám csak keveseknek sikerül. És itt egy személyes megjegyzés: nem tudnám megközelíteni Larsson kertjeit, ha nem lennék olyan szerencsés, hogy nyolcadik éve minden júliusban három hetet egy kertben együtt tölt a családunk, közvetlenül a Balaton mellett. Gyerekek, víz, fák, hinta, csónak, reggelik és vacsorák a szabadban. Idill. Béke. Csend. Együttlét. És nem mondhatom, hogy ilyen idill nincs, hiszem már nyolcszor átéltem. Saját élményem, hogy mégiscsak lehet…

Érzelmes vallomás

A skandináv és az orosz festők művein gyakori szereplő a közönséges nyírfa, amelynek kérge fehér alapon fekete, tarka foltos, levelei szórt állásúak, rombusz alakúak. A tisztaságot és a fiatalságot jelképezik, gyógyító és tisztító hatásukban sokan hisznek. A skandináv országokban közkedvelt szaunák fűtésére is nyírfát használnak, mivel megtisztítja a testet és a lelket. A fa szinte minden mitológiában a földi világ szakrális központja, az életerő forrása, az öröklét biztosítéka (a skandináv mitológiában, az Eddában Yggdraszill, a kőrisfa a szent fa – amúgy Zeusznak is ez a szent fája).

Fontos a kutyának, az első háziasított állatnak is a jelenléte (gyakori totem- és kabalafigura). A világi erények közül a házassági hűség szimbóluma. A gyerekek játszótársa, a ház őrzője. Ezen a festményen – és a többin is – egy kedves, érdeklődő, lógó fülű, barnásvöröses kutyát látunk, egyenrangú társát a gyerekeknek. Úgy ül a padon, és úgy figyeli az asztalon sorakozó ételeket, mint egy kíváncsi kisgyerek, vagy mint a lehajtott fejű kalapos nő másik oldalán mosolygó, könyöklő, fehér sapkás, csíkos ruhás kislány. A két fiú és egy hosszú hajú kislány háttal ül; a pad jobb szélén, az anyához közel lévő legkisebb gyerek a néző felé fordul, pontosabban festő apja felé, figyelmesen, kissé csodálkozva. Inkább hűvös lehet, mint meleg, mindenkin sapka vagy kalap van, hosszú ujjú blúz, ing. Talán nyár vége vagy ősz eleje, a bokrokon a zöldek között sárga levelek.

Carl Larsson: Lisbeth a hídon, 1898
Carl Larsson: Lisbeth a hídon, 1898

Hátul fakerítés zárja a teret. Az előtérben a nagy nyírfa fehér törzse a fajtájára jellemző bemélyedésekkel. Közel a kép felső záróvonalához egy nagy K betű (nyilván Karin), két szív és egy dátum belevésve a fa felületébe: érzelmes vallomás feleségének. A fa előtt két sötétzöld sörösüveg hever a fűben, egyiken tükröződik a fény. Az előtér vidám világossárga foltjai, a gyors mozdulatokkal felvitt száradó fűcsomók kiemelik, erősítik a többi derűs szín hatását. Kevéske meleg piros, világos- és középkékek, fehérek a ruházaton és a padon, a sárga kalap és szőke haj, a nyírfa és a bokrok leveleinek zöldje, sárgászöldjei, a ház téglapiros fala, az ablakkeretek kékjei mind-mind ugyanazt sugallják: a szelíd, békés, nyugodt örömöt. Hogy élni jó. Hogy az összetartó, szerető család a lehető legjobb dolog a világon – ha valóban jól működik! Újra és újra: ne feledkezzünk meg Larsson sivár gyerekkoráról, a korai nélkülözésekről, az agresszív apáról. Arról, hogy tudatos döntése volt a vidéki polgári életkeret, jómód megteremtése és fenntartása. A festmény kompozíciója is egyensúlyos, nyugodt, a térelosztás, az alakok elhelyezése is.

Carl Larsson egy olyan életformát mutat meg, amely a múlt századfordulón még nagyon is létezett városi polgári lakásokban és nagy vidéki házakban, szerte Európában. Ennek a polgári kultúrának a hétköznapjait és ünnepeit, emberi és tárgyi világát többnyire már csak regényekből, festményekről és fotókról ismerjük. Váratlanul verte szét az első világháború, majd tüntette el szinte teljesen a második világháború. A nosztalgia a múlt század fordulójának európai polgári életérzése után még létezik, az egykori életforma már a múlté. Larsson hitelesen örökített meg egy hiteles életmódot, annak tárgyi velejáróit, kereteit.

Derű és békesség mindenekfelett

Hasonló bukolikus jelenetet ábrázolt számos akvarelljén és olajfestményén (A lámpa körül este, 1900; Lizbeth a nyírfánál, 1910). Tájképeinek (Tengerpart, 1903; Tengeri tájkép, 1894; A város, 1903) hasonló a hangulata, mint a családi kirándulásoké, vízparti sétáké, fiaival közös horgászásoké. Derű és békesség mindenekfelett. Nem a derű és a béke illúziója, hanem valóságosan az.

Carl Larsson: Ulf és Pontus (1894); Brita és én (1895); (Karin és Kersti (1898)
Carl Larsson: Ulf és Pontus (1894); Brita és én (1895); (Karin és Kersti (1898)

Önarcképeinek, a műterembelsőben festetteknek is szinte állandó szereplője valamelyik gyerekének babája, játéka (Önarckép, 1906). Legtöbbször egy vagy két gyermekével együtt örökíti meg önmagát (Brita és én, 1895; Önarckép, 1905). Amikor állvány előtt áll, és koncentráltan dolgozik (Önarckép, 1895), ugyanolyan őszintén tárja fel belső küzdelmeit, mint mellkép-önportréin. Szemüveges, kecskeszakállas, fitos orrú, nevető szemű férfi sok indulattal és még több humorral. Sikeres, boldog ember – sikertelenségekkel (egy, a stockholmi nemzeti múzeumba szánt freskóját elutasítják, csak nemrég, a XX. század kilencvenes éveiben tudják visszavásárolni egy japán gyűjtőtől). Sok barát, nagy társaság – de ellenségek is (állítólag sem a svéd király, sem August Strindberg nem kedvelte; utóbbiról 1899-ben készült karakteres rajza). Utolsó önarcképein (1912, 1915) egy, az életével elégedett markáns férfit látunk, aki nem tért ki a kihívások elől, de megteremtette magának és családjának Sundbornban, a Lilla Hyttnäsban a béke szigetét, és elérte, kiteljesítette kamaszkorában kitűzött céljait.

Feleségéről, Karinról is festett portrékat (1890, 1908), Carl Oscar Persson festőről (1913), Selma Lagerlöf svéd írónőről (1902, 1908), és sokan másokról is. Olykor felerősödik az impresszionisták hatása (Alma, 1887, pasztell, papír, magántulajdon) a festésmódban, színhasználatban is. Illusztrálta Schiller és Goethe balladáit, Andersen meséit, Strindberget. Freskókat készített a Királyi Operaházban, a Királyi Drámaszínházban, a göteborgi Hvitfeldtska gimnáziumban és a svéd Nemzeti Múzeumnak is.

Carl Larsson hálószobája, 1895
Carl Larsson hálószobája, 1895

Csaknem fél évszázados alkotói pályáján leggyakrabban akvarelleket készített, azaz vízben oldható festékkel dolgozott nagy szemcsés, úgynevezett akvarellpapírra. A papír szövete és tónusa elegyedik a festék színeivel, ezzel különös szín- és fényhatások jöhetnek létre. Amit a puha ecsetekkel a festő felvisz a felületre, az ott is marad (nem lehet módosítgatni, javítgatni, mint az olajat). Egyáltalán nem könnyű és nem egyszerű technika, még ha a végeredmény frissnek, a színek ragyogónak hatnak is, a textúra pedig nagyon szépnek, érdekesnek. Az akvarellfesték tiszta, átlátszó felületet ad, amelyen a papír is átvilágít. A Carl Larsson által teremtett környezet, a kert, a szobák, a családi ünnepek, a mindennapok megörökítéséhez harmonikus eszköz az akvarell. Akárcsak a XIX. századi angol festők (mindenekelőtt William Turner) és a japánok, kínaiak, Carl Larsson is mestere lett ennek az igen egyéni módszernek. Az ismert akvarellfestők között tartják számon, munkáit egy lapon említve William Turner, Caspar David Friedrich, Thomas Gainsborough, William Blake, Paul Gauguin, Emil Nolde és Paul Klee műveivel.

S. Nagy Katalin


Irodalom

  • Hohenzollen, Johann Georg Prinz von: Carl Larsson. Himmer Verlag, 2005.
  • Köster, Hans-Curt: The World of Carl Larsson. Penfield Books, 2003.
  • Larsson, Carl: Jag. Albert Bonners förlag, 1931.
  • Larsson, Carl: A Home: Paintings from a Bygone Age. Floris Books, 2006.
  • Larsson, Carl: A Family: Paintings from a Bygone Age. Floris Books, 2007.
  • Larsson, Carl: A Farm: Paintings from a Bygone Age. Floris Books, 2008.
  • Puvogel, Repate: Larsson. Köln, Taschen, 2006.
  • Snodin, Michael – Heidemark, Elisabeth: Carl and Karin Larsson: Creators of Swedish Style. Bullfinck, 2001.

Exkluzív elsőközlés
Készült 2014 januárjában, Budapesten

Comments

  1. Meggyesi István says:

    Kedves SNK,

    a) nagyon köszönöm! gondoltam, hogy megismerem Larssont és az ő munkásságát, sikerült;
    b) irigylésre méltó életéről eddig nem tudtam csak nagyon keveset;
    c) most keresgélhetem a képeihez való további utakat;
    d) ismerkedhetek ismeretlen újakkal, világokkal;
    előttem-előttünk az élet!

    Barátsággal -mi

  2. Deutsch Tiborné says:

    Eddig nem ismertem Larssont. Csodálatos lehet ezeket a képeket eredetiben látni. Olyan, mint egy mese.
    Köszönöm

  3. Németh Lászlóné says:

    Tisztelt S. Nagy Katalin!

    Örömmel olvastam Carl Larsson életrajzáról és munkásságáról.

    Segítségét kérem: hol találok, illetve hol rendelhetnék a festőművészről, képeiről albumot?
    Fáradozását előre is köszönöm.
    Tisztelettel:
    Németh Lászlóné
    Db.

  4. Láng Eszter says:

    Ma ezzel kezdtem a napot, a hetet. Hasznosan tehát, és kellemesen. Köszönöm, Kata! Mindig jó és biztonságosan otthonos ide visszatérni.

Hozzászólás a(z) Láng Eszter bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük