A kertről

::: Az Arnolfini – Kert – Lovas kiállítás elé


Lovason először a pokol bugyraiból megmenekülő Fekete Edit lágeremlékeit megidéző grafikáiból rendeztem kiállítást. Közben többször is ki kellett menekülnöm az ősz színkavalkádjától fénylő kertbe, újra és újra telítődni csicsergő, csivitelő madárhangokkal, virágillatokkal, reménnyel. Hinni akar­ni a kinti látvány kínálta idillben, mint teszik ezt a sumérok, óegyiptomiak, Salamon király Énekek éneke óta a művészek, kertültetők, kertfestők, kertekről dalolók egyaránt. Szük­ségszerű volt, hogy a lovasi kertben oly gyakran átélt édeni órák után egyszer csak megerősödjön a késztetés: barátaim, jó ismerőseim műveiből rendezni itt a kert témájához kapcsolódó kiállítást.

Már a középkori filozófus, Roger Bacon is azt állította: a kertészkedés a legnagyobb tökély. És azt is, hogy a kert az ember lelkének a legnagyobb felüdülést nyújtja. Akárcsak a művészet. A mindennapi élet múlékonyságával szemben a kertek is, a műalkotások is az örökkévalóságot sugallják, idézik meg, hitetik el velünk. Rendjén való, hogy túlélnek bennünket. Gyakori témája a kert nagy, átfogó kiállításoknak, ez év elején például Clevelandben volt látható a Modern kert és festészet Monet-tól Matisse-ig címmel (Monet saját tervezésű givernyi kertjéről festett pompás képei, Nolde, Kandinszkij és mások). Tavaly Gödöllőn rendeztek Kerttörténetek címmel kortárs művészek alkotásaiból kiállítást. Csak megemlítem a 2007-ben Bécsben, több helyszínen rendezett Kert a művészetben című kiállítást, sokféleségéből kiemelném a barokk kertet pokol és mennyország kozmikus összefüggéseiben megjelenítő, illetve a kortárs művészek elgondolkodtató, a természet végveszélyeire figyelmeztető műveit.

A Biblia is három magyarázattal szolgál a kert fontosságáról. Az Úr a teremtés 7. napján hozta létre az Édenkertet, az első kertet, közepében a jó és a rossz tudás fájával: „Nektek adok minden növényt az egész földön.” (Teremtés könyve).

A kiállítás plakátja
A kiállítás plakátja

A kert szimbolikája igen összetett, túl a szimbolikus színtereken (Édenkert, Mennyei Jeruzsálem, Boldogok szigete, Árkádia, élüszioni mezők, Heszperidák kertje, aranykor, sziget), a kozmológiai jelképeken, világmodelleken (óegyiptomi, Szászánida, perzsa, keresztény, muzulmán) is. Labirintus, ösvény, belső utazás, nőiség, vulva, szerelem stb. Élet és halál harmonikus egysége. És persze felidézhetetlen mennyiségű festmény, dombormű a krétai freskó-idillektől a gótikus könyv­illuszt­rációkban, Hóráskönyvekben látható középkori látkép­sze­rű kertábrázolásokon, a kora reneszánsz hortus conclusus me­taforikus kertjein, Turneren, Claude Monet-n, Gustav Klimten, Emile Noldén át Paul Kleeig és a máig, Lois Weinbergerig, Paula Hayesig, Mateusz Herczkáig. Nyugalom, béke, bizton­ság, visszavonulás, menekülés a való élettől, távolságtartás, szim­biózis a fákkal, növényekkel, madarakkal, felhőkkel, az éggel, és ha lehet, még a vízzel is. A vágyott boldogság színtere (erről az el­múlt 3-4 évezredben nemcsak a festmények, hanem versek sokasága is tanúskodik). Már ennyi is elég bizonyíték arra, hogy milyen szorosan szövődik össze emberi létezésünk, fizikai és szellemi teremtőképességünk a kerttel. Pedig még nem is utaltam Hatsepszut egyiptomi királynő Amon isten parancsára alkotott szent ligetére vagy az ókor hét csodájának egyikére, Szemiramisz királynő kert­jére vagy a granadai Alhambra erőd vizekkel, szökőkutakkal te­li, narancs- és mirtuszillatú kertjeire vagy a születés és pusztulás foly­tonos­ságát, a mulandó szépséget, a világ változtathatatlan lénye­gét megjelenítő buddhista kertekre. Bűvölet, ámulat, a létezés csodái.

Hosszú életem során szinte vallásos áhítatot keltő, varázslatos kertek, romantikus arborétumok sokaságát láthattam (Givernyben, Firenzében, Cornwallban, Isola Bellán – felsorolhatat­lan). Valójában szívesen választottam volna az elmúlt évtizedek­ben tanítási óráim színhelyéül kerteket, mint tette ezt Epi­ku­rosz athéni filozófus, aki az első városi kertet alapította Kr. e. 311 körül. Valószínűleg ez a teljesületlen vágy is hozzájárult e kiállítás megrendezéséhez. Egyébként is: a kert a teljesületlen vágyak lehetséges beteljesülését is szolgálja.

A Lovason, a Nagy Gyula Alapítvány kertjében és kiállítótermeiben most – 2016 nyarán – bemutatkozók különféle világné­ze­tű­ek, stilárisan egymástól eltérő megfogalmazásmódban, több­fé­le műfajban, technikával alkotók. A hívószón – kert – kívül egyet­len összekötő kapocs közöttük a bemutatkozás lehetősége egy szigetszentmiklósi kertben, házban ren­de­zett kulturális esemény­sorozatban. A jelenleg kiállítók min­degyike az Arnolfini Feszti­vál eddig 19-szer megrendezett al­kalma közül szinte minde­gyi­ken részt vett. Vannak, akik már többször állítottak ki közösen külön­böző fórumokon, és vannak, akiket a szakmai, mesterségbeli együtt­működésen túl személyes baráti szálak is össze­fűz­nek. Ez ta­lán még vonzóbbá teszi az együttes élményt. (Először 2016 télutó­ján volt együtt látható hetük munkája az Artézi Galé­riában.) Színek, formák, alakzatok kavalkádja a műveken, utalások mindarra, ami egy kertben látható, láthatatlan, valós és beleképzelt, amit jelölhet, szimbolizálhat. Mindenekelőtt a keletkezést és az elmúlást.

S. Nagy Katalin


Saját újraközlés | Forrás: Arnolfini Archívum
Készült 2016 júniusában Budapesten, a Kert című kiállítás katalógusának felvezető esszéjeként | Elsőként megjelent a tárlat online katalógusában, 2016 szeptemberében | Kert – 11-en az Arnolfini Archívumhoz kötődő alkotók közül; Lovas, Nagy Gyula Galéria, 2016. augusztus 12 – szeptember 4. | Hovatovább: a kiállítás online katalógusa

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük