::: Az Arnolfini – Kert – Lovas kiállítás elé
Lovason először a pokol bugyraiból megmenekülő Fekete Edit lágeremlékeit megidéző grafikáiból rendeztem kiállítást. Közben többször is ki kellett menekülnöm az ősz színkavalkádjától fénylő kertbe, újra és újra telítődni csicsergő, csivitelő madárhangokkal, virágillatokkal, reménnyel. Hinni akarni a kinti látvány kínálta idillben, mint teszik ezt a sumérok, óegyiptomiak, Salamon király Énekek éneke óta a művészek, kertültetők, kertfestők, kertekről dalolók egyaránt. Szükségszerű volt, hogy a lovasi kertben oly gyakran átélt édeni órák után egyszer csak megerősödjön a késztetés: barátaim, jó ismerőseim műveiből rendezni itt a kert témájához kapcsolódó kiállítást.
Már a középkori filozófus, Roger Bacon is azt állította: a kertészkedés a legnagyobb tökély. És azt is, hogy a kert az ember lelkének a legnagyobb felüdülést nyújtja. Akárcsak a művészet. A mindennapi élet múlékonyságával szemben a kertek is, a műalkotások is az örökkévalóságot sugallják, idézik meg, hitetik el velünk. Rendjén való, hogy túlélnek bennünket. Gyakori témája a kert nagy, átfogó kiállításoknak, ez év elején például Clevelandben volt látható a Modern kert és festészet Monet-tól Matisse-ig címmel (Monet saját tervezésű givernyi kertjéről festett pompás képei, Nolde, Kandinszkij és mások). Tavaly Gödöllőn rendeztek Kerttörténetek címmel kortárs művészek alkotásaiból kiállítást. Csak megemlítem a 2007-ben Bécsben, több helyszínen rendezett Kert a művészetben című kiállítást, sokféleségéből kiemelném a barokk kertet pokol és mennyország kozmikus összefüggéseiben megjelenítő, illetve a kortárs művészek elgondolkodtató, a természet végveszélyeire figyelmeztető műveit.
A Biblia is három magyarázattal szolgál a kert fontosságáról. Az Úr a teremtés 7. napján hozta létre az Édenkertet, az első kertet, közepében a jó és a rossz tudás fájával: „Nektek adok minden növényt az egész földön.” (Teremtés könyve).
A kert szimbolikája igen összetett, túl a szimbolikus színtereken (Édenkert, Mennyei Jeruzsálem, Boldogok szigete, Árkádia, élüszioni mezők, Heszperidák kertje, aranykor, sziget), a kozmológiai jelképeken, világmodelleken (óegyiptomi, Szászánida, perzsa, keresztény, muzulmán) is. Labirintus, ösvény, belső utazás, nőiség, vulva, szerelem stb. Élet és halál harmonikus egysége. És persze felidézhetetlen mennyiségű festmény, dombormű a krétai freskó-idillektől a gótikus könyvillusztrációkban, Hóráskönyvekben látható középkori látképszerű kertábrázolásokon, a kora reneszánsz hortus conclusus metaforikus kertjein, Turneren, Claude Monet-n, Gustav Klimten, Emile Noldén át Paul Kleeig és a máig, Lois Weinbergerig, Paula Hayesig, Mateusz Herczkáig. Nyugalom, béke, biztonság, visszavonulás, menekülés a való élettől, távolságtartás, szimbiózis a fákkal, növényekkel, madarakkal, felhőkkel, az éggel, és ha lehet, még a vízzel is. A vágyott boldogság színtere (erről az elmúlt 3-4 évezredben nemcsak a festmények, hanem versek sokasága is tanúskodik). Már ennyi is elég bizonyíték arra, hogy milyen szorosan szövődik össze emberi létezésünk, fizikai és szellemi teremtőképességünk a kerttel. Pedig még nem is utaltam Hatsepszut egyiptomi királynő Amon isten parancsára alkotott szent ligetére vagy az ókor hét csodájának egyikére, Szemiramisz királynő kertjére vagy a granadai Alhambra erőd vizekkel, szökőkutakkal teli, narancs- és mirtuszillatú kertjeire vagy a születés és pusztulás folytonosságát, a mulandó szépséget, a világ változtathatatlan lényegét megjelenítő buddhista kertekre. Bűvölet, ámulat, a létezés csodái.
Hosszú életem során szinte vallásos áhítatot keltő, varázslatos kertek, romantikus arborétumok sokaságát láthattam (Givernyben, Firenzében, Cornwallban, Isola Bellán – felsorolhatatlan). Valójában szívesen választottam volna az elmúlt évtizedekben tanítási óráim színhelyéül kerteket, mint tette ezt Epikurosz athéni filozófus, aki az első városi kertet alapította Kr. e. 311 körül. Valószínűleg ez a teljesületlen vágy is hozzájárult e kiállítás megrendezéséhez. Egyébként is: a kert a teljesületlen vágyak lehetséges beteljesülését is szolgálja.
A Lovason, a Nagy Gyula Alapítvány kertjében és kiállítótermeiben most – 2016 nyarán – bemutatkozók különféle világnézetűek, stilárisan egymástól eltérő megfogalmazásmódban, többféle műfajban, technikával alkotók. A hívószón – kert – kívül egyetlen összekötő kapocs közöttük a bemutatkozás lehetősége egy szigetszentmiklósi kertben, házban rendezett kulturális eseménysorozatban. A jelenleg kiállítók mindegyike az Arnolfini Fesztivál eddig 19-szer megrendezett alkalma közül szinte mindegyiken részt vett. Vannak, akik már többször állítottak ki közösen különböző fórumokon, és vannak, akiket a szakmai, mesterségbeli együttműködésen túl személyes baráti szálak is összefűznek. Ez talán még vonzóbbá teszi az együttes élményt. (Először 2016 télutóján volt együtt látható hetük munkája az Artézi Galériában.) Színek, formák, alakzatok kavalkádja a műveken, utalások mindarra, ami egy kertben látható, láthatatlan, valós és beleképzelt, amit jelölhet, szimbolizálhat. Mindenekelőtt a keletkezést és az elmúlást.
S. Nagy Katalin