::: T. Horváth Éva 2025-ös kiállítása elé
„A lélek terjeszkedni akar; kalandokra szomjas, új formákra törekszik.”
(Virginia Woolf)
nyitott paraván
rajta festett hegyláncok
bezárták télre
(Matsuo Basho)
„Egy vibráló vonalrendszer, foltokkal gazdagított kontúrhálók sora. Illékony, mégis erős és szilárd grafikai anyag. Paravánrajzoknak, paravánképeknek nevezi az alkotó ezeket a munkáit, s valóban keleti paravánok alakját öltő formátumban jelennek meg. De persze a távol-keleti reminiszcenciák mellett a nyugati kultúra gótikus szerkezetei, a kortárs gesztusrajzok idézetei is fellelhetők T. Horváth Éva munkáin. Néhol konkrét formák; lovak, madarak, figurák tűnnek elő a lazán kígyózó vonalindák között, máskor, pusztán a kéz játékát, egy rajzi futamot látunk ellibbenni” – írtam 2021 áprilisában T. Horváth Éva rajzaihoz, melyek az ÉS-ben jelentek meg akkor.
Ha körbetekintünk a kiállítás művein, ezek a vonalrendszerek, ezek a kígyózó mozgások, a könnyedség itt is felfedezhetőek, vagyis az elmúlt két évtized alkotói módszereinek jellegzetességei változatlanok T. Horváth Éva munkásságában. Művei magukon viselik alkotójuk szárnyaló, szabad gondolatait, a kiindulástól jellemző grafikus festészetet, az időközben felbukkanó térszerű megoldásokat, a sík és tér egyfajta sajátos szimbiózisának kifejtését a művekben. T. Horváth Éva alkotói módszerére talán mégiscsak a Virginia Woolf-i idézet a legmegfelelőbb; a terjeszkedő lélek formakeresései.
Ne térjünk most ki itt életművének kezdeteire, a hatásokra, a mesterekre és a közösségekben való alkotói időszakokra, sokan sokféleképpen megtették már ezt. S. Nagy Katalin 2016-ban ír, T. Horváth Éva művészetét bemutató könyvében alaposan kielemezte az indulás időszakának korszakait, és most Lakner Zsuzsa a katalógus-előszóban is említést tesz róla. Én úgy érzem, a kiforrott, évtizedek óta egyenletes színvonalú – ugyanakkor a mai magyar képzőművészetben saját helyet kiharcoló – alkotóról kell néhány szót szólni. T. Horváth Éva két nagy eszmeáramlat, az art brut és a keleti (kínai, japán) művészet vonzáskörében alkotott és alkot ma is. Mindkettőben megtalálta a maga szellemi igazságait. Az art brut nonkonform anyaghasználata és a gyerekrajzok, a naivok alkotásai iránti elkötelezettsége, míg másik oldalon a sík tágítása, a finom vonalrendszerek, az érzékeny festőiség a grafikákon belül – ezek töltik ki T. Horváth művészetének képi szótárát.
Kis és nagy formátumban, egyszerű anyagokkal, sallangmentesen dolgozik. Témái, azaz témája egyértelműen az emberi viszonylatok megmutatása, ábrázolása. Az esendő, a kapcsolatokra vágyó emberé, vagy a biblikus emberé. A család és a társaság, legyen az fiatal vagy öreg. Ám ezek az alakok, arcok, mind-mind rétegekbe olvadnak, egyé válnak a földdel, a fa kérgével, a papírosok rongyával. Hiszen legtöbbjük dobozfedeleken, kartonlapokon kel életre…
A kiállításon a fragmentális kifejezésmód számos izgalmas formában bukkan elő. Töredékek, kvázi leszakadt képrészletek önálló műelemként szerepelnek a falakon. Ugyancsak érdekes a teljesen képi igényű kis vázlatok sorozata; naplószerű, elbeszélő jellegű rajzsorozatok ezek.
A tárlat pincerészében néhány bálványszerű, kis méretű dobozplasztika is kiállításra került. Ezek a maguk rusztikus megformálatlanságában ősi házi oltárok hatását keltik.
T. Horváth Éva egyik fontos kifejezési eszköze a kollázs. Ez a ragasztásos eljárás teszi számára lehetővé a rejtőzködő alakok, a titkos terek megjelenítését. Miközben talált anyagokkal dolgozik, ezeket képes olyan minőséggé alakítani, hogy már réges-régen nem a felület, az alap, hanem a ráhelyezett foltok és vonalak gazdagsága, szépsége varázsol el minket.
Talán épp ezek a kartonok, az abból (is) kialakított paravánok idézik meg sokunkban a távol-keleti művészet hatását. Ám nem csupán ez a fajta képi térképzés, de a paravánokra, kartonokra, oltárokra rákerülő sok finom színfelület, melyet laza kontúrok kötnek össze és határolnak, ez sejteti T. Horváth érdeklődését az ázsiai művészet dekoratív, ugyanakkor rendkívül gazdag és személyes kifejezésmódja iránt.
T. Horváth Éva elkötelezett művész. A művészet elkötelezettje. Ahogy azt a rendkívül igényes katalógus előszavában Lakner Zsuzsa értően fogalmazza: „Az alkotás mint az élet értelme és tartalma”. Ez az a hitvallás, melyből T. Horváth Éva alkotói tevékenysége fakad, s válik – ugyancsak Lakner megfogalmazásával – egy harmonikus formájú heggyé.
Tisztelgő tárlat ez egy nagyszabású életmű előtt, az ez alkalommal kiadásra kerülő kötet – Alföldi László, Zsubori Ervin és a Premier Nyomda jóvoltából – ezt az ünnepet emeli, teljesíti ki. Úgy vélem, nem csupán egy tárlatot nyithatok itt meg, de egy fontos pillanatát a kortárs magyar képzőművészetnek, melyben T. Horváth Éva most jelentőségének megfelelően főszereplővé válik.
Sinkó István
Fontos írás, és jó, hogy olvasható az Arnolfinin. Köszönjük. SNK