::: A 2018-as Digitális Agora Szüret tematikájú anyagaiból válogató kiállítás elé
Bár a tavaszt várva kissé bizarrnak tűnhet épp szüretre invitálni Önöket, mégis arra kérek mindenkit, hogy lapozzunk előre a naptárunkban! Vagy inkább vissza, hisz Szekszárdon, a Digitális Agorán már 2018 őszén szemezgethettek a látogatók a 137 magyar és a 27 külföldi alkotó munkáiból. A most látható tárlat – mint azt Önök is tudják – egy tematikus válogatás a II. Nemzetközi Digitális Művészeti Triennálé anyagából. A budapesti kiállítás-sorozat negyedik állomásaként a Szüret cím egyszerre utal a kemény munkára és az ünnepre. Amikor a szőlő kapálása, metszése és oltása után beköszönt a borkészítés ideje. A szó maga is a szűrésre utal, ezért most a 36 kiállító-művész segítségével – mintha egy borpárlatot ízlelgetnénk – kapunk változatos képet egy viszonylag új, de folyamatosan fejlődő műfaj lehetőségeiről és eredményeiről.
A MET – vagyis a 2001 őszén megalakult Magyar Elektrográfiai Társaság – úttörő tevékenységének, illetve az évről évre bővülő tagság lelkes munkálkodásának hála, az elektrográfia mind több hívet szerez magának. Hazai művelői zömében kísérletező kedvű, újító szellemű képzőművészek, akik érett alkotókként is egy új képi világ kidolgozásán fáradoznak, de a fiatalabb korosztályból is csatlakoztak diplomás művészek a MET-hez. Míg az idősebbek fokozatosan fedezték fel a korszerű technika, vagyis az elektronikus médium nyújtotta lehetőségek széles tárházát, az újabb generációk már belenőttek, sőt beleszületnek digitalizált világunk technikai sokféleségébe. A mail art, happening, performansz, installáció és videóinstalláció nagy generációja a létező szocializmusban, a rendszerváltás előtt még a xerox másolóhoz való hozzáférést is szinte forradalmi tettként élhette meg.
Új műformák
A 90-es években azonban az intermedia mint diszciplína nálunk is hivatalos rangra emelkedett. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy 1990-ben megjelent Közép-Európa egyetlen elektrografikai szakfolyóirata, az Árnyékkötők, mely elméleti írások mellett információkkal, kiállításokkal és akciókkal népszerűsítette az elektrográfiát, amely itthon is kibontakozott és gyökeret eresztett. Közvetve az ő érdemük is, hogy 1993-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetemen létrejött az Intermédia szak, ahol 1998 óta médiaművész diplomát kaphatnak a végzős hallgatók. A hagyományos művészképzés olyan műformákkal és művészeti technikákkal bővült, mint a fotókinetikus és elektronikus művészetek, a multimédia, az installációs-, environment és akcióművészet, illetve az új kommunikációs technikák, az interdiszciplinaritás és a képzőművészeti határterületek. Ám a 20. századi képzőművészetben gyökerező kifejezésmódok és technikák csak aktív, kreatív, kognitív művészi magatartás révén hozhatnak eredményt.
Tény, hogy napjaink információs társadalma egyre nagyobb kihívás elé állítja az alkotókat. Ezért is volt jelentős, hogy az Országos Színes Nyomat grafikai kiállításoknak 1994 és 2009 között – azaz tizenöt éven át! – otthont adó borváros, Szekszárd, tavaly már a II. Nemzetközi Digitális Művészeti Triennálét fogadta. A történelmi múltú városban a MET tagjai mellett az általuk meghívott s felkért alkotók is nagy sikerrel szerepeltek. Köztük olyan jeles művészek, mint a kanadai Derek Michael Besant vagy a Kasselben dolgozó, a dadaizmusban és Fluxusban gyökerező, sokoldalú alkotó, Jürgen O. Olbrich, aki „elektrográfiai munkássága révén a világ egyik legjelentősebb autoritásának számít”. Míg Besant lírai szépségű, két perces videója – Az erdő árnyai / The Dark Woods (Revisited) – a Szabad kategória, Olbrich tizenkét lapból álló színes fénymásolata, a Szőlőszüret már a tematikus szekció kiemelkedő darabja volt.
A rendezvény sikerét az is bizonyítja, hogy a második Triennálén már harminccal több művész vett részt. Az elektrográfia számos válfaját vonultatták fel: a nagyméretű grafikáktól, grafikai objektektől a digitális, video- és fényinstallációkig. A light-boxok, fényobjektek mellett természetesen videóművek is szerepeltek, melyek konkrétabban vagy tágabb értelemben reflektáltak az ember és a természet viszonyára. Ahogy a már említett kanadai Besant és Gilles Broussaud France Summer 2016 című munkája. Mellettük Gergely Nóra derűs, játékos rajz-animációja, illetve az Urbán Tibor–Flaskó Attila szerzőpáros A domb című videója mintha egy igencsak széles spektrum két végpontja volna.
Őskori elődök
De hisz a szőlő és a bor kultúrtörténete is végtelenül gazdag! Ahogy a magyar délvidék borászati központja, Szekszárd már a római időkben is fontos állomás volt; Alisca táborában jókat borozgathattak az ott állomásozó katonák. De a történet szálai – ahogy a szőlő gyökerei – messzebbre nyúlnak. Mivel a szőlő már akkor létezett, mikor az ember még meg sem jelent a földön. Az első művészeti ábrázolások is az őskorból származnak. A késő paleolitikum és a mezolitikum idejéből való spanyolországi barlangrajzokon nemcsak bikák, de gyűjtögető, szüretelő figurák is láthatók. A Jerikóban talált 9 ezer éves szőlőfürtből aligha tudnánk mustot préselni, de az eurázsiai szőlőművelésről regényeket lehetne írni. Mert a Közel-Kelet fejlett civilizációi már 5-6 ezer éve elsajátították a szőlőművelés és a borkészítés tudományát. Igaz, a borfogyasztás sokáig az elit kiváltsága volt, ám idővel az istenek és az uralkodók itala is „polgárosodott”, míg végül a szegények búfelejtője lett belőle.
Ám a szőlő és a bor nemcsak élelmiszer vagy élvezeti cikk; mítosza, filozófiája a Bibliától Hamvas Béláig igen szerteágazó. A kiállítóművészek közül erre többen is reflektáltak: míg a kijevi Olena Golub Tárolás című digitális printjén antik és modern filozófusokat „palackozott be” az utókornak, Nagy Bernadett NADE a szellemi szféra tipografizált üzenetét minimalizált jelekkel, friss, tiszta színekkel tolmácsolja. A tipográfia használata más művészeknél is tetten érhető; Biró Ildikó finoman rétegzett Fosszíliájától Zsubori Ervin szellemesen konstruktív Borlapjainak tipo-design variációjáig.
Vannak akik konkrétabban kötődtek a megadott tematikához, mint Repászki Béla vagy a Háromszéki Szentföld végfaluinak egyikéből való Finta Edit. Míg Tóth István Bogyó Szürete a magyar paraszti való képi sűrítménye, Kutasi Károly azonos című, komputer generált műve távolabbi asszociációkat ébreszt; életigenlése mintha egy sok ezer éves egyiptomi falkép kései, mediterrán ellenpontja volna. Ezért most egy virtuális utazásra invitálom Önöket a távoli múltba, s messzi tájakra.
Bor és mámor kultusza
A szőlő eredete a Kaukázushoz – és persze Noéhoz – köthető, de Mezopotámia népei és az ókori egyiptomiak is nagy becsben tartották. Erről számos forrás révén megbizonyosodhatunk. A sumeroknál például – akik kvázi jogegyenlőséget biztosítottak a nőknek – így lett Kubaba, a „bor asszonya” kocsmárosnéból városi elöljáró, akinek dinasztiája 100 éven át uralkodott. A világvégi kocsmárosné, Sziduri élet-filozófiáját pedig a Gilgames eposzból ismerhetjük. A perzsák már arany ivókürtökből itták a bort; a megmaradt rhütonok múzeumok ritka kincsei. Egyiptom sírfestményei még beszédesebb tanúi saját koruknak. Egy három és félezer éves pompás falképen – mely Amon isten írnokának és asztrológusának, Nathnak készült – hatalmas szőlőfürtöket szüretelő férfiak láthatók. Ahogy a szőlőtaposás is a férfiak / rabszolgák dolga volt. A szőlőskertek legszebb ábrázolása is a XVIII. dinasztia korából maradt fenn: Théba egykori polgármestere, Szeneffer és neje évezredek óta már az örökkévalóságban élvezik áldásait. A Mediterráneum népei, az antik görögök és rómaiak pedig már nemcsak kultiválták e becses növényt, de valóságos kultuszt teremtettek neki – Dionüszosz és Bacchus tiszteletével. Réti Ágnes 2018-as C-printje – a Mámoros Bacchus – is őt idézi. A bor, a mámor, az asszonyok és a színház termetes istenét, aki majd ezer év után, a reneszánsz és a barokk művészetben tért csak vissza – öreg, derűs, piknikus kísérőivel, a szilénoszokkal. No, persze az ünneplők közül a nők sem hiányozhattak! Sőt, néha még a férfiakon is túltettek, szertartásaikat megzavarni nem volt tanácsos.
Mivel anno a hódító Róma a szőlő és a bor kultuszát sikerrel terjesztette Hispániától Pannóniáig, érthető, hogy az európai művészetnek is kedvelt témája lett – az ókortól napjainkig. Persze a különböző korok, kultúrák át- meg átformálták saját képükre és hasonlatosságukra. Ahogy a görög vázafestmények s a pompás római mozaikok mellett a keresztény művészet is bőséggel merített e remek gyümölcs plasztikus és a szimbolikus értékeiből. A szőlő, mint a bőség, a jólét, a gazdagság, az áldás és az öröm jelképe változatos formában volt és van jelen a művészetekben. Az Ószövetségben még Kánaán „ajándéka” a „választott népnek”, később Krisztus és a keresztények titkos kódja; az eukarisztia liturgikus transzfigurációja. A zsidóknál a fürt nélküli szőlőtő Izrael népét, a fürtös magát a Messiást jelképezte. A szőlőlevél az élet, a szőlőinda a halhatatlanság, az örökkévalóság megfelelője.
Változó jelképek
A teremben szétnézve mindenre akad példa – Lehotka László csipke finom glicée nyomatától (Táncoló szőlőszemek) Lonovics László dekoratív-absztraháló Szemezgetésein át a legmerészebb asszociációkig. Igaz, napjainkban egy szőlőtő és a szőlővesszők még a keresztény kultúrkörben sem hagyományosan értelmeződnek; deszakralizált világunk új jelképeket keresett és talált magának. A múzeumokban még megcsodáljuk a régi korok és távoli kultúrák emlékeit, de az elmélyült olvasat már távol áll rohanó világunktól. Ahogy Jordaens vagy Rubens hatalmas vásznai sem illeszkednek a mai miliőkbe. A képek, szobrok sem évekig készülnek, s a műhelyek helyét is átvették a mind modernebb eszközök.
A Kánai menyegző és az Utolsó vacsora képei ugyan még értelmezhetők azoknak, akik a műveltségnek nem fordítanak hátat, de a különböző mitológiai és bibliai ábrázolások gazdag tárháza jobbára már csak esztétikájával vonzza az érdeklődök zömét. Vagy azzal sem. Caravaggiótól Dalíig, az impresszionistáktól Picassóig még csak bejárja képzeletünk az utat, de a kortárs alkotások már komoly kihívást jelentenek. Az elbeszélés helyét gyakran egy elvontabb nyelvezet vette át, s a címek (ha vannak) sem nyújtanak biztos támpontot. Ezért is fontos, hogy a jelen kiállítás – mely a szüret mellett a természethez való viszonyunkra is reflektál – igen széles skálán mozog. Így a vizuális párbeszéd nyertese, a művészek kreativitásának köszönhetően, a mindenkori néző lehet. A teljesség igény nélkül folytassuk hát a művekkel.
Míg Bornemisza Rozi „duplafenekű” Halszüretében egyszerre találunk krisztológiai és társadalmi utalást, Juhász Dorina digitális nyomata mintha a holland barokk csendéletek 21. századi átirata volna. A Hollandiában élő Czető Beaty Szellemszürete a konkrét fotóból kiindulva az elvontabb, grafikus megoldások felé orientálódik. Az ugyancsak Hollandiából érkezett művész, Eva Kipp Cactusworld 1-2. című szürreális diptichonja – bár nem a szőlő tematikájába illeszkedik – elvont formáival és finom színtartományaival természeti asszociációkat idéz.
Érzelem és értelem
A Szekszárdról egy távolabbi borvidékre, a Rajna-völgyi Bingenbe elszármazott Havas Anikó Zasmidium cellare pixelatum című munkája nem csak a szőlők melletti élethelyszínek miatt érdemel említést. Digitalizált nemespenész nyomata a téma megjelenítésének eszközében is hordozza a szőlőhegyi pincék természetes közegét, hangulatát. A nála is messzebbre, Montrealba elszármazott Dávid Vera szintén geometrikus alapelemekre épülő digitális kollázsa erőteljes szín- és formavilágával József Attila-i mélységeket idéz. Ahogy érzelem és értelem kap tág teret a téma feminin és maszkulin megközelítéseként Széchy Beáta és F. Farkas Tamás művein. Míg a Nagypapám szőlője egy szubjektív indíttatású, organikus geometriájú, digitális kaleidoszkóp, addig a „lehetetlen alakzatok” – a jelekkel teleszórt végtelenben lebegő térlabirintus (Organics Chrystal Dimension XIIX.) és a Paradox Geometrix kristály dimenziói egy elvontabb, absztraháló felfogás két végpontját képviselik.
Talán ez a rövid bevezető is segít abban, hogy friss szemmel tekintsünk a kiállított művekre. Tény, hogy az informatikai robbanás és a digitalizáció mind jobban előtérbe helyezte a korszerűség igényét. Szükségszerű, hogy művészet és tudomány együtt munkálkodjon egy új, egyetemes nyelv megteremtésén, de az örök és változó ellentétének megragadása továbbra is a művészet feladata. Az érzelmek, érzések, észleletek, gondolatok sűrű szövedékében meglelni az egyszerit, az egyedit, a megismételhetetlent nem kis feladat. De korunkról és egyre táguló világunkról, a makro- és mikrokozmosz valóságáról úgy szólni, hogy ne csak hiteles, de maradandó is legyen, olyan feladat, amire csak a legnagyobbak képesek.
Ahogy múltunkat vagy önmagunkat is csak töredékesen ismerjük, a jelen megannyi víziója se mindig áll össze egységes egésszé. Ám ahogy sokféle szőlőt és gyümölcsöt szüretelnek világszerte – igen eltérő időben –, s a virágzó borkultúrának köszönhetően is elképesztő mennyiségű nemes ital áll rendelkezésünkre (no meg rengeteg olcsó lőre), van módunk választani: melyiket kedveljük inkább. Nézzenek hát körül és ízlelgessék, élvezzék a Szüret termését! A helyi sajátosságokat, tradíciót új ízzel, zamattal, korszerű tartalommal és technikával ötvöző alkotásokat.
Sárosdy Judit