A Mérleg jegyében

::: Októberi napló


A Mérleg jegyében születtem, az aszcendensem is mérleg. A zodiákus ciklus 2. sorának kezdő eleme. A csillagászati év közepe, őszi napéjegyenlőség. Az ősz még meleg tónusú, aranysárgák, az óarany fénye, rövidülnek a nappalok, számbavétel, visszapillantás, mit hagytunk magunk mögött. Lassan a levelek is elhagyják helyüket, búcsú, béke, az ellentétek egyensúlya. „Párák és érett ízek évszaka.” (Keats)

Megmérettetés, mérlegelés, igazságosság (Iustitia). A rend jelképe, végső soron a sorsé. A sumérok „égi sorsnak” nevezték a mérleg hónapot. Zeusz kezében is a sors eszköze. A mezopotámiai (úgynevezett káldeus) csillagászati hagyomány a görögökön, rómaiakon, az európai középkori műveltségen át máig ható. Első ismert források a Kr.e. VII. századi Assur-ban-apli ninivei könyvtárának agyagtáblái, az állatöv és a hónapok együttes ábrázolása az idő teljessége, a mindenség. Kínában a mérleg két serpenyője a fény és a sötétség kozmikus kiegyenlítődése. Tibetben jó és rossz tettek, egyik serpenyőben egy fehér, a másikban egy fekete kavics. A hermetikus hagyományban a testi és lelki univerzum, a föld és az ég összekötése.

A mérleg mozog, kibillen, hol ezt, hol azt az oldalt húzza le valami (szenvedély, indulat, kétely, vágy, konfliktus, akármi) vagy valaki (szerelem, kapcsolat, én, Te, a másik, akárki). Ha nem a Mérleg jegyében születtem volna (s persze ha hinnék az asztrológiában), mindenképp az októbert választottam volna, lásd Ferenczy, Szinnyei, Mednyánszky, Fényes, Egry, Vaszary, Bernáth festményei, pedig „Most már fél évig este lesz. Köd száll, a lámpa imbolyog. Járnak az utcán karcsú, roppant, négy-emeletnyi angyalok.” (Nemes Nagy Ágnes: Október)


[Hatvanhatodik] 1944. október 19., hajnal, Nagykanizsa. „Száll az idő itthagy engem.” (Apollinaire)

Istar avagy Innani istennő csillaga, a természet elpusztíthatatlan nemzőereje, azaz a Hajnalcsillag, másként a nagyon fényes Vénusz bolygó határozta meg a kezdetet. A Naprendszer egyetlen olyan bolygója, mely nőről, a szerelem és a szépség istennőjéről kapta a nevét. Emberi kapcsolatok és a művészet: a Mérleg jegye a Vénusz saját jegye, s a legfontosabbá válik az érzelem, a szépség, a belső élet felé fordulás.

Vajon a jó és gonosz cselekedetek megmérésekor képes ellensúlyozni a szeretet, a szerelem, a barátság, a harmóniára törekvés a többit, a rosszakat? Az egyiptomi alvilági megmérettetéskor, a Halottak könyve 125. fejezete szerint, a sakál vagy vadkutya fejű Anubisz, az alvilág és a holtak oltalmazója, a mérleg bal serpenyőjébe helyezi a halott szívét, az élet forrását, a jobb serpenyőbe egy strucctollat, mely Maat, az igazság és a rend istennőjének jele. A szív a megvalósított egyéni sors s a ki nem használt lehetőségek, a lelkiismeret lakhelye. Ha a szív bizonyul nehezebbnek, akkor nem elég tiszta, s egy démon, a félelmetes, krokodilfejű Ammut felfalja. Ha egyensúlyban marad a mérleg, az örök boldogság mezejére léphet a halott. Mindez a titokzatos Ozirisz, a halottak ura és még 42 bíró (isten) jelenlétében zajlik a Kettős igazság termében. A tapasztalaton túli világban, ahova beléphet az arra érdemes, egyedül kell boldogulnia szent szellemként (Khu).

A szívmérlegelés közben felsorolt el nem követett vétkekből én sokat elkövettem. „Nem okoztam szenvedést az embereknek.” „Hogy gőgömet tápláljam, rangot nem szereztem soha.” „Ember miattam sohasem könnyezett.” „Nem oltottam el olyan tüzet, melynek égnie kell.” (Idézetek a Halottak könyvéből.) És még sorolhatnám hosszan. Így a halál utáni látomásos utazásokban bizonyára nem részesülhetek. Egyébként a túlvilági bíró, Ozirisz, októberben halt meg.


„Álmodtalak volna, életem?” (Jeszenyin)

A Krisztus előtti 2. évezredből való A bölcs paraszt című írás: „Az ember olyan, mint a mérleg, s az ember nyelve a mérleg nyelve.” Az ószövetségi Isten, amikor ítélkezik, a halott veséjét vizsgálja, „a veséjébe lát”. Az asztrológia a veséket a Mérleg-jegyhez köti. A zsidók szerint a vízözön ősszel kezdődött, ősszel ért véget, és ősszel várható az Utolsó ítélet is. Az Újszövetségben a Jelenések könyvében az Apokalipszis 3. lovasa tartja a kezében a mérleget. A Koránban is a végső ítélkezéshez kapcsolódik a mérleg. Az olümposzi vallás szerint Héphaisztosz, a tűz és a vulkánok istene a Mérleg csillagkép készítője. A trójai Párisz – a legszebb férfi a halandók között – Erisz, a viszály istennőjének aranyalmáját nem a házasságot és a születést védelmező Hérának, és nem a bölcs, igazságos, tudós Athénénak, hanem a szerelem és a szépség istennőjének, Aphroditének ítélte. Meg is kapta Helénát, a legszebb asszonyt cserébe, akinek persze volt férje, s így lett ez az indítéka a tíz évig tartó trójai háborúnak (lásd Cranach, Giorgione, Lorrain, Rubens, Gauguin, Renoir vásznain a három szép istennőt; amikor hétfőn festőket soroltam, az őszi fényeket megörökítő képeikre gondoltam).

Ha egyetlen szóval kellene illetnem, megítélnem az életem: libikóka. Mérleghinta. Fent, lent. Kapaszkodtam, leestem, fél fenékkel ültem, olykor közel a középhez. Nem voltam elég okos, tehetséges, kitartó, szép, féltem és féltettem, nem bíztam és nem hittem, felbillent az egyensúly. A születésnapom környékén az igazság gyötrő keresése. Mi az igazság a kapcsolataimban, a munkámban, az emlékeimben, a múltamban, a jelenben. „Mennyi munka maradt végezetlen.” (Babits)

S most, túl a hatvanhaton:

Drága kincs az idő s oly kevés!
Jer, segíts meg, bölcs semmittevés!
Tárd ki mégegyszer a kapukat!
Add vissza mit tőlem elragadt
két zsarnok: a Feladat s a Gond:
óráimat, e fogyó vagyont!
(Babits Mihály)


„Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor)

Az egyiptomiak már legalább négyezer éve ábrázolják a lelkek mérlegen történő megmérését, hitviláguk szerint Hórusz, Anubisz, Thot eldöntik, hogy a lélek teljes szabadságot élvezve bejárhatja-e a földet, az alvilágot, beszállhat-e Ré bárkájába, vagy bűnei miatt a Duatban (Tűztó, Zsarátmező) kell maradnia. Az Ószövetségben a babiloni Baltazár király lelke mérettetik meg. A Biblia sehol sem említi Mihály arkangyalt, mint a lelkek mérlegen történő megmérőjét, ám a 2. században Egyiptomban keletkezett zsidókeresztény apokrif iratban, az Ábrahám testamentumában már megtalálható a mérleg.

A keresztények először a bizánci művészetben ábrázolták a lélek megmérettetését Isten képviselőjének és oltalmazójának, Mihálynak a mérlegén. (A késő bizánci ikonok közül egyik kedvencem Pisában látható, a Museo Civicóban.) A nyugati egyházban a 7. század óta szeptember 29-e Szent Mihály ünnepe, ez a római Szent Mihály-bazilika szentelésének dátuma. A román korban, kezében tartott ítélet-mérlegében, a lelkek gyermekeknek látszanak. Lelkeket mérő mérleg sok 12. századi katedrálison látszik: autuni Saint Lazare, párizsi Notre Dame, arles-i Saint Trophine, a conques-i Ste Foy a nekem legkedvesebbek. A román kori és gótikus templomokban ott van Iustitia is, a négy teológiai erény egyike attribútumával, a mérleggel (Giotto, Lorenzetti freskóin is), mint egykor a görög sorsmeghatározó és ítélkező istenségek (Nemesis, Themis, Kairos).

A Legenda aureában, az 1255 és 1266 között Jacopo da Voragine olasz érsek által összeállított szentek élettörténetében Mihály (Michael) nevét így értelmezi: „Kicsoda olyan, mint Isten?” Mihály mérlege az Utolsó ítéletet előlegezi meg minden októberben, a végső elszámolást (erről majd holnap).

Annyi mindenről szó volt már a Mérleg jegyében, de kerültem eddig: a szépség fontosságát. Pontosan négy éves korom óta (Nagykanizsa, Deutsch villa, magnólia fa, őszi fények, juharfa színei, hinta, avarillat, csend) nem tudom, mi a szépség, pedig egy dupla Mérlegnek Vénusz bolygójával legalább ezt illene tudnia. Nekem nem adatott meg a hit kegyelme, mégis tán a középkori keresztény filozófia szépségfelfogása áll hozzám a legközelebb (modus, species et ordo, integritas, claritas). A szépség Isten tökéletességének a világmetaforája szerintük. Szépnek látom a katedrálisokon a mérleg serpenyőiben a bűnösöket is, a körülöttük kísértő démonokat, szörnyeket, maszkos élőlényeket, képzeletbeli állatokat, ördögöket is.

„Csupa árnyak vagyunk a világon,
hull a juhar réz-szín levele.
Mégis mindörökre áldva áldom,
hogy virultunk s meghalunk bele.”
(Jeszenyin)


„Hűvös arany szél lobog, leülnek a vándorok.” (Radnóti: Október)

Szent Mihály havának hívták régebben a vénasszonyok nyarát, az októbert. Elmentünk hát szülővárosomból, Nagykanizsáról, ahol 11 éves koromig éltünk – s ahova 52 évesen mentem vissza, s ahol tavaly óta havonta két napot tanítok az általam kitalált, immár tíz éves főiskolán –, előbb Gyékényesre, apai nagyszüleim falujába, majd Őrtilosba, a Szentmihályhegyre. A gyerekkor tájai, komondor és kuvasz kísérte kóborlásaim az erdőkön, az ártéren. Fények, színek. Bükkelegyes gyertyános tölgyes. A Szentmihályhegyről és a Látó-hegyről feltáruló látvány szavakkal visszaadhatatlan (talán csak az öreg Monet festhetné meg). A természetes partvonalú, széles, sebes, áttetszően tiszta Dráva, a Dráva és a Mura találkozása, szigetek, homokpadok, kavicszátonyok, hordalékok, limányok, örvények. Magányos úszások. S a partról figyelni, ahogy a folyó építi, rombolja medrét. Hármaslevelű fehér szellőrózsák, pufók árvacsalán, az amúgy ritka kiscsér röpte, a drávai kérészek ficánkolása. Az a hangzás, melyet a víz görgette kavicsok teremtettek. („hangok és vonalak vannak az életben amiket soha sem fogunk megfejteni” – Kassák)

Szentmihályhegy sokfelé van széles e világban. Csatangolásaim során néhányhoz elzarándokoltam (Cornwall, Normandia – mindkettő fenséges). A Nagymaros közeli húszas éveim hosszú útjainak végállomása. Szent Mihály a leggyakoribb városvédő szentek közé tartozik. A sokféle Szent Mihály templom közül többhöz is köt személyes élmény (a legkedvesebb a korai román kori hildesheimi, az ottani Mihály-dombon). Az őrtilosi – utoljára a 33. születésnapomon látott, s most a 66.-on, lehet ez véletlen? – falazott Szent Mihály kápolna mindig ott volt lét-mérlegem egyik serpenyőjében konok, dolgos, babonás, jóságos paraszt-rokonaimmal együtt. Közülük most találkozhattam a 90 éves Mariskával, aki egész egyszerűen angyalnak született. Vele Szent Mihálynak semmi dolga nem lesz. Az Őszi Hálaadás ünnepkor, azaz Szent Mihálykor, együtt mentünk a misére énekelni a puszta létért, a betakarítás megtörténtéért. „Mikor Szent Mihály a mérleget tartja, meg kell mérettetni vagy jóra vagy rosszra.”

„A félelmetes angyal ma láthatatlan
és hallgat bennem, nem sikolt.”
(Radnóti)


Mérleg havának utolsó napja. Közeledik a halottak napja: a halottvivő saroglyát, e négylábú ravatalt, Szent Mihály lovának mondja a paraszti hiedelem, ezen kísérik utolsó útjára a halottat. Gyékényesen gyakorta hallottam, hogy aki nem vigyáz magára, felül Szent Mihály lovára, azaz hamarosan meghal. Az utolsó, az elmúlik gyakorta hangozhat el ez idő tájt. Elnyílnak az utolsó virágok, lehullanak az utolsó gyümölcsök és levelek. Elmúlik, ami Szent Györgytől Szent Mihályig, tavasztól őszig annyi jó volt. Átfordul az idő: négy hónap napfénytelen, ködös, szürke, sötét órák, hideg szelek, zord tél.

„Ami teremtetett, elmúlik… Mi tart örökké? Ház? Egyesség? Jelek? Kötések? Tudod: mindez nagyon mulandó. Sírtábláid is elenyésznek!” – íródik már 4 ezer évvel ezelőtt a Gilgames eposzban (Agyagtáblák üzenete) Enkidu, a barát siratásakor.

Az Utolsó ítéletről, a végső elszámolásról kellett volna írnom még Szent Mihály mérlege kapcsán, hiszen Mihály az Utolsó ítélet arkangyala, de váratlanul belefáradtam az elmúlt öt nap szimbólum rengetegében bolyongva emlékeim gazdagságába. Mindig is így volt, megtorpantam az utolsó pillanatban, így a megismerés lényege feltáratlan marad. Kérdések sokasága a megismerés lehetőségéről, a megismerőről, a megismertről; az ember valóban csak úgy képes eljutni önmagához, ha kilép önmagából? Mindig az egész lét után kérdeztem, így aztán sehova se jutottam (töredékek tökéletlen birtoklásához), maradt a nem-tudás. Megértés, józan ész, belátás? Végül is az Utolsó ítélet kapcsán oda lyukadtam volna ki, mint Gilgames: „A halál mindenhez hasonlít, de nem azonos semmivel.”

Van egy kedves képtípus, a 17–18. században terjedt el Dél-Németországban: Jézus mint patikus. Kezében patikamérleget, mérőkanalat, mozsártörőt, mozsarat tartva rámutat a mennyei orvosságokat – hitet, reményt, szeretetet – tartalmazó patikaedényekre és a legtökéletesebb gyógyszerkönyvre, az evangéliumra (például nürnbergi gyógyszerkönyv, 1662). Annyi mindenem van, túl sok is; miért nincs nekem egy tisztes patikamérlegem?


Október 24-e ugyan már a Skorpió kezdete, amely a zodiákus legerősebb jegye. Egyiptomban a skarabeus a Skorpió, az élet örökösen megújuló oldalát jelképezte. Az én életemben igen meghatározó emberek születésének jegye. Erős akaratú apám október 25-én (akárcsak Picasso). Mokány nagyapám, Nagy József – élt 88 évet –, urasági kocsis, a lovakról s gyógynövényekről mindent tudó, szőlősgazda, epiktétoszi bölcsességű. Neki köszönhetem a fákat, a csillagokat, a lovakat, a kozmosz egységében való hitet s a tudást, hogy a káosz is benne van. Dr. Székács-Schönberger István – élt 92 évet –, természettudós gondolkodó, orvos, biokémikus, aki 1972 októberétől hét évig az analitikusom. Neki köszönhetem a kaktuszokat, a kamarazenét, Farkas István festőt s hogy nem kell félni a regressziótól. Bodnár Gyuri mérnök, befogadott a családjába 30 éves koromban – élt 92 évet –, megtanított az idő, a pénz, a pontosság fontosságára. Neki köszönhetem a Műegyetemet, ahol 23 éve tanítok. Sorolhatnám még… barátokat, szerelmeket. Sosem ismert anyai nagybátyámra, Rosenheim Oszkárra hasonlítok a családi legendárium szerint. Túlélte a munkaszolgálatot, újságíró, napilap-főszerkesztő volt Újvidéken, Tito likvidálta 1948-ban. A fénykép hátulján a születési dátum: 1900. november 17. November 17-én született az apai nagyapám, Szilvi (Tomi mamája), Fenya, M. Kati és „egy fiú a házból, ki elmondta százszor, hogy engem, csak engem szeret”. Lehetnek ilyen koincidenciák? És ennyi?

50 éves korom után egyszer csak elkezdtem érezni, hogy

Az élet már adott sokat,
Bódítót, furcsát és keservest,
De még valamit tartogat.”

(Ady – aki ugyancsak Skorpió)

Tartogatta Fenyát, aki a Skorpió minden pozitív és nehézségeket adó jegyével rendelkezik, aki megszülte az unokáimat – Bálint Sámuelt (Halak) és Roland Dánielt (Vízöntő), s így általuk engem, mint nagymamát.

Általuk került a mérleg egyensúlyba. Egyik serpenyőjében a bonyolult múlt, a másikban az örökké tartó jelen a két fiúval, a családom. Rend van, rendben van. Úgy jó, ahogy volt (halál, magány, betegség, kudarc, siker, státusz, könyv, utazás stb.), mert úgy jó, ahogy lett. Samuval és Rolival minden pillanat.

S. Nagy Katalin


Saját újraközlés | Forrás: Arnolfini KépíróKör
Megjelent az Arnolfini KépíróKör harmincnegyedik hetének netnaplójaként, 2010. október 18-a és 24-e között

Comments

  1. Frigyes says:

    Fogalmam sincs, hogy bukkantam erre az írásra. Vacakoltam, kattintgattam és ez jött be. A számítógép használatának minden mozzanata számomra csoda, varázslat, illó tisztelettel és félelemmel nyúlok hozzá. Most éppen kapóra jött ez az írás. Napok óta készülök, hogy megírjam neked, nincs semmi baj, nem sértődtem meg, a spenótot megettem, jó volt. Viszont most itt az apropó az írásra. A Mérleg hava. A dátumok. Akkor kerestelek meg, amikor március 18-án véletlenül rányitottam az októberben íródott teraszos írásodra. A kint is – bent is, kint se – bent se, lent is – fent is, lent se – fent se az életem egyik alapproblémája. Nem részletezem. A másik dolog Kertész Imre levélkéjének a dátuma: március 18. Éppen az a nap, amikor én olvastam! Végül amivel kezdtem: október. Októberben hangzott el a kiállítás megnyitója, te októberben születtél, én októberben születtem, ez az írásod októberről októberben készült. Nagyon tetszett, örültem neki. Mindig talál nálad az ember valami igazán személyeset és ez nagyon jó.
    Kati

  2. T. Horváth Éva says:

    Köszönöm ezt a gyönyörű írást. Elringató és megnyugtató volt számomra. Én azért irigyellek (nem pontos a megnevezés), mert egyszerre tiéd a nyelv, a valóság és a mítosz, a mese és történet, a mérleg serpenyőiben megtalálod az egyensúlyt, sok eszközzel gazdálkodsz. Egybe szövöd az egészet. Jó neked!
    Még egyszer köszönöm. Éva

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük