Egy-két nap, egy-két kép

::: Jelentés a műteremből


Hetek teltek el festés nélkül. Amikor az utolsót abbahagytam, úgy éreztem, bármikor, akármennyi képet tudnék festeni. Ha lesz időm. Most persze pánik, hőség, időhúzás. Előveszek korábbi kis képeket, rajzokat. Meglep, milyen sok a jó, már elfelejtettem őket. Szinte agyonnyom az érzés: most nem tudnék ilyeneket csinálni. Közben játszódnak bennem az ábrák, gesztusok, kihagyásos vonalak, folynak belül a lehetőségek, a képek, az „állapot”, de nem kerülnek szinkronba, hiányzik az energia, ami egy irányba terelné a dolgokat. Semmi nem készül, mégis elfáradok.

Pici, amorf, szétszáradt papír hullik ki az ezer sebből vérző kínai paravánból, egy kis újságdarabka. Házikó formára vágom, ráragasztom egy sziklás tájat ábrázoló régi könyvlapra. Ház a sziklák között. Néhány napja festettem egy kis lovacskát lovasával egy korábbi rajzra. A másolatát kivágtam és egy másik, ugyanabból a könyvből való sziklás tájba ragasztottam. Balra majdnem kimegy a képből; ettől megmozdul, mint egy film.

Mózes Katalin munkája, 2012
Mózes Katalin munkája, 2012

A kihagyásos vonalas képen a spontán – bár természetesen kontrollált – gesztust akkurátus precizitással festem körbe, ügyelve a vonalak térbeliségére-időbeliségére. A két végletesen különböző, elkülönülő fázis teszi számomra gazdaggá a megjelenítést. Formálódik a tér (100×70 centiméter), nyíló ajtó, balra újabb és újabb belső terek követik egymást, nyiladékok. Az ajtón be, a nyiladékon talán ki lehet lépni a tájba, mint a Picasso kalandjaiban a börtönből.

A rajzra gombócokból, geometrikus formákból rákerül egy ábra, egy figura, amely majd meghatározza a színmezőket. (Ez az egész verbalitás persze csak az adott pillanatban érvényes, formához rendelt szóforma, házi használatra.)

Az ecsetjárás a kopott ecsetekkel és a kéz remegése befolyásolja a vonalak szabályosságát. Festés közben megfordul a kép, hogy jobban kézre álljon, könnyebb legyen a vonalak kerülgetése. Fordítva más, jó volna így is folytatni. Visszafordítva is újabb és újabb lehetőségek nyílnak, dönteni kell mindig: marad az előre eltervezett, vagy engedek a csábításnak. Átmeneti valóságok, élmények, izgalmak.

Eltértem. Megint egy „elfacsarodott” kép…

Mózes Katalin


 Exkluzív elsőközlés
Készült 2012 júliusában, az Arnolfini Szalon felkérésére

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük