Napfényre a szégyenlistákkal!

::: Egyszer a nem-olvasásról


Nem tudom, a kedves olvasónak van-e szégyenlistája. Ez a lista többnyire nem kerül papírra, sem laptop memóriájába, sőt, a tulajdonos igyekszik eltitkolni, saját maga elől is rejtegeti. Rajta olyan könyvek szerepelnek, amelyeket mindenkinek illene ismernie, s eddig valahogy mégsem jutott rá időnk. Társaságban, ha szóba kerülnek, bambán nézünk, bólogatunk, vagy igyekszünk gyorsan más témára terelni a beszélgetést. Van, akinek csak virtuális a listája, másnak az ágya-íróasztala mellett fizikailag is ott magasodik a sorukra váró kötetek, folyóiratok hegye.

Nekem van ilyen listám. Olyan alapvető tételek szerepelnek rajta, mint a Gyűrűk ura, a Szerelem a kolera idején vagy az Egy polgár vallomásai. Nem is lista, impozáns könyvtár, benne egész életművek respektált szerzőktől, Nobel-díjasoktól is. Persze, a szégyenlistán nemcsak regények soroltatnak, hanem filmek (a listáknál maradva például a Schindler listája), múzeumok (Prado), városok (Barcelona), sőt egész országok (Lengyelország). A kultúra hiányzó darabjai, műveltségem fehér foltjai.

Nem sokkal jobb a helyzet persze néhány olyan „kötelező olvasmánnyal” sem, amelyeket olvastam ugyan, de olyan régen, hogy jóformán csak az olvasás ténye rémlik, más semmi. Tizenöt évesen az Odüsszeiát, tizenhat évesen a Bűn és bűnhődést hiába rágtam végig: éretlen, értetlen fejemben nem sok maradt meg belőle. Homályos, színevesztett darabkák a nagy kultúr-puzzléban. Minimum egy év fizetett szabadság kellene, hogy végezzek a lajstrommal, vagy egy hajótörés (a hajó könyvtárával együtt persze), majd egy lakatlan sziget.

Bűntudatomat jólesően enyhíti Pierre Bayard kis fehér kötete, s azt sugallja, nem is olyan fehérek a műveltség fehér foltjai. Az olvasás és a nem-olvasás ugyanis nem dichotóm fogalmak, állítja a francia irodalomtudós, inkább kontinuumot alkotnak. A világ könyvei szűkülő körökben helyezkednek el az éjjeliszekrényem körül: legtöbben azok vannak, amelyeknek a létezéséről se fogok soha tudomást szerezni. Egy bugyorral beljebb a nyugodt lélekkel kihagyott olvasmányok laknak. (Bár itt beleütközünk az őrületes filozófiai dilemmába: hogyan döntsük el, érdemes-e belefogni, amíg nem próbáltuk.) Valahol ezután jön a szégyenlista, majd azon könyvek, amelyeket olvastam ugyan, de nem emlékszem rájuk (néha már magára az olvasás tényére sem), végül az emlékezni vélt olvasmányok kemény magja.

Bayard ezt a magot is felrobbantja: még kedvenc regényünk fő jeleneteire is csak homályosan vagy hamisan emlékszünk több év után, a könyv emlékezetünkben eltolódik és mindinkább a saját belső könyvünkké válik, rólunk kezd szólni. Kezdjünk csak el beszélgetni valakivel róla! Mintha egész más olvasmányról lenne szó, érezhetjük néha.

Hogy lehet ezután könyvekről beszélgetni? Épphogy ezután kezdhetünk csak el igazán beszélgetni a könyvekről, olvasottakról és nem olvasottakról egyaránt, ahogy Bayard tanulmányának címe is sugallja. A hiánytalan műveltség elvárása nyomasztó teher, szabaduljunk meg e gátlástól. Erre jó mód például a kötetben idézett társasjáték: mindenki bevallja, melyik közismert könyvet nem olvasta, és annyi pontot kap, ahányan a többiek közül olvasták.

Napfényre a szégyenlistákkal! Vállaljuk bátran nem-olvasott könyveinket, s ezentúl ne tereljük el a szót róluk társaságban. Aki még mindig attól fél, mit gondolnak róla a többiek, ügyesen célozhat arra, hogy azért nem olvasta ezt a kötetet, mert azalatt három másik nem kevésbé fontos művel volt elfoglalva. De a félelem fölösleges, hiszen a szégyenlista végső soron a tájékozottság jele: az ilyen ember ugyanis tisztában van a saját műveltsége hiányosságaival. E lajstrom másik sajátsága, hogy sosem fogy el: egy kihúzott tétel helyébe három másik ugrik. Mától inkább aranytartaléknak tekintem az én kis listámat: ha állástalan leszek, rám tör egy hosszú betegség vagy egy transzszibériai vonatútra kell mennem, nekem lesz olvasnivalóm.

Mártonffy Zsuzsa


Átvett újraközlés | Forrás: Mártonffy Zsuzsa archívuma
Megjelent a Figyelő 2008/42. számában, Pierre Bayard Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? című kötetének recenziójaként | Lazi Könyvkiadó, 2007

Comments

  1. Papírszabó says:

    Saját szégyenlistát felállítani mazochizmus.
    Ha híres könyveknek, filmeknek van helyük az életedben, azok időben jelentkezni fognak, sőt – most még nem hiszed el, mert fiatal vagy -, de lehet, hogy lesz, amit többször fogsz elolvasni, megnézni, mint most gondolnád. Félek, hogy azon, aki azért néz filmeket, olvas könyveket, hogy ne nézzék hülyének, egy ilyen könyv se segít.

Hozzászólás a(z) Papírszabó bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük