Az emlékek csapodár természete

::: Reisz Gábor Rossz versek című filmjéről


Nagy merészség, ha egy rendező, a kultikus első filmje után másodikként újraforgatja az elsőnek a témáját, ugyanazzal a közeggel, ugyanazokkal a mellékszereplőkkel, ám főszereplőnek (sőt zeneszerzőnek is) saját magát beállítva. Reisz Gábor kockáztatott és nyert. Nálam mindenesetre.

A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan nekem csak közepesen tetszett, ezek után óvatosan ültem be a Rossz versekre, ami lenyűgözött. Pedig az alapeset ugyanaz: a harmincévesen is szülei által pátyolgatott, az életben helyét kereső főhőssel szakít a barátnője, ő ettől mélypontra kerül, és a folyamatos önsajnálatból barátai se tudják kihúzni. A Rossz versek azonban befelé és az időben visszafele kutakodik. Mi a szerelem, hogy jön létre és hogy foszlik el?

A film a szakítójelenettel indít, amikor Anna elhagyja a főhőst, azonban ezt is rögtön dekonstruálja a rendező. Látjuk először Annát szakítani, aztán Tamást, aztán nem is szakítanak, mert „meg lehet ezt beszélni értelmes felnőtt módjára”, aztán már nem is tudjuk, mi történt, ezután még visszateker a film az időben, és látjuk Annát ötvenszer bejönni szerelmesen. Az emlék, ahogy létrejön, elkezd torzulni, és már nem tudjuk, virágzott-e az a levendulamező, amin egy éve Anna végigszaladt, egyáltalán megtörtént-e.

Rossz versek (forrás: Cirko Film)

Nekem mostanában volt több osztálytalálkozóm, és megfigyeltem, hogy amire A osztálytárs az életét megkeserítő bántalmazásként emlékszik B osztálytárstól, abból B-nek semmi se rémlik, valamint rajtam kívül senki se emlékszik arra a nótára, amit szerintem meg egyfolytában énekeltünk. Ugyanezeket a filmbeli Tamás is konstatálja. De ha az énünk nem más, mint eddigi élményeink összessége és lenyomata, s ugyanezek a megtörténés után azonnal fakulni és átíródni kezdenek, akkor kik is vagyunk valójában?

Erre szépen rímel, hogy a filmben három (gyerek, kiskamasz és kamasz) régebbi Tamás által megidézett múlt is egy generáció közhelyeit sorolja: a szexuális felvilágosításnak álcázott intimbetét-reklám, az angol szavakat rosszul kiejtő informatikatanárnő, Antall József beszéde vagy a zenekaralapítás szinte mindenkivel megtörtént a mai harmincasok-negyvenesek közül. És persze a szerelem, a buszon látott gyönyörű lány, az első csók az iskolai vécében, a zenekar, amit azért alapít a hős, hogy becsajozzon.

Rossz versek (forrás: Cirko Film)

Nem szabad történetet várni, mert nincs történet, emlékmozaikok vannak, amik nem is velünk történtek, és néhány ezeken átívelő szellemes motívum: a levendula, a vörös szalag, az ajtó. A film az emlékek eme illékonyságát nagyon jól illusztrálja a rengeteg filmes idézettel, a Szomszédoktól kezdve az új hullámig. Egy zseniális félperces jelenet, amiben Hajdu Szabolcs tornatanár és énekkarvezető, egyszerre idézi meg a Mindenkit és a Fehér tenyeret. (De a kritikák még számos más alkotás nyomát felismerték, amit én nem.) És egy filmből is mi más marad pár évvel később, mint egy-két emblematikus jelenet emléke, amiket a tudatunk máris újrarendezett. Szóval, ez egy olyasféle vágás- és filmtörténeti bravúr, mint Pálfi György Final cutja. Ismétlem: nincs történet, nem mozdulunk ki Tamás tudatából.

Jó döntés volt Reisz főszereplése, örökké álmos, nyűgös arca jól illik azon ember dilemmáihoz, aki nem tudja eldönteni, középszerű festő legyen, középszerű költő, középszerű vízilabdás vagy középszerű reklámfilmes. A mellékszerepekben is őrületes színészek tűnnek fel, Hajdu Szabolcsot fél percig látjuk, Dióssy Gábornak van nyolc másodperce a filmben, az arcát nem is mutatja, de ő az. Az emlékek kivetülését, folyamatos újrarendezését támasztja alá a film azzal is, hogy míg Tamást három különböző korú gyerek játssza a múltbeli jelenetekben, a szülei, a bátyja mindig annyi idősek, mint most.

Muszáj-e felnőni? – feszegeti Reisz első két nagyjátékfilmje. Kíváncsian várom, a következőben kimozdul-e a saját tudatából a rendező.

Mártonffy Zsuzsa


Átvett újraközlés | Forrás: a szerző blogja
Elsőként megjelent a Marx család otthon című blogon, 2019. március 3-án, a Rossz versek című film recenziójaként | Rendezte: Reisz Gábor | Főszereplők: Reisz Gábor, Nagy Katica, Kovács Zsolt, Takács Katalin, Seres Donát, Prukner Mátyás, Prukner Barnabás, Niels Schneider, Zayzon Zsolt, Monori Lili, Hajdu Szabolcs | Magyar vígjáték, dráma; 97 perc | Forgalmazó: Cirko Film, 2018

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük