::: Magén István kiállítása elé
Egy következetes életmű legújabb darabjait láthatjuk Magén István kiállításán, a debreceni, frissen felújított Pásti utcai zsinagógában. E nagyméretű digitális nyomatok először szerepelnek a nyilvánosság előtt, az anyag ugyanakkor – egyfajta szintézisként – az alkotó korábbi művészetére is reflektál.
A képek formai megjelenése a minimálishoz közelít: az alkotó bibliai szövegdarabokat dolgoz fel, nincs „ábrázolás”, a kompozíció redukált, ugyanakkor – és éppen ezért – a színek szerepe és hatása felerősödik. Az összefüggő, monokróm képtérbe réseket vág egy-egy ellentétes szín, ezáltal a képi dinamika hangsúlyosabbá válik. A szöveghatárok, betűkontúrok feloldódnak, légiesednek, a betűk képi elemekké redukálódva szövetet alkotnak. A befogadónak az az érzése, mintha a tökéletességre, az egyensúly megteremtésére, a tisztaságra, időtlenségre, valamiféle abszolútum kifejezésére törekedne az alkotó. A szövegtartalom képiesedik.
Mára a képzőművészeti alkotásokban erősen előtérbe került a betű- és szöveghasználat, különösen az avantgárd művészetben (Géczi János, Fenyvesi Ottó, Lakner Zsuzsa, Petőcz András, Szombathy Bálint, Zsubori Ervin hozható fel példaként), de ez a fajta képiség, amelyet Magén Istvánnál tapasztalhatunk, ez a ritmikus szövetté oldódás, ez az „elsimulás” másképp közelít a szövegekhez. Ha van lelke az írásoknak (s miért ne lenne), akkor azt mondhatjuk, a képekben a szöveglélek mutatkozik meg, és másodlagossá válik, hogy van-e összefüggő, „eredeti”, értelmezhető írás a kép mögött – miközben a héberül tudók mégis képesek megfejteni a képeket alkotó szövegeket.
Magén művészetében a gondolatmenet a nyelven túli tudás felé halad. Saját kifejezésmódján beszél a befogadóhoz. Azt mondja, szent. Azt is mondja, szép. Azt is: szenteld meg a napod, az óráid, a heteid, az életet. Mert élni jó. Önmagadhoz hűen. Képben is, írásban is. Hogy mi szent? Az élet szent. Mondja zsidóknak és nem zsidóknak. Mondja mindenkinek, aki képes a hallásra, látásra, érzékelésre.
És van a Könyv, pontosabban a Könyvek Könyve. És van a Talmud, vannak magyarázó írások. Akkor hát előttünk a feladat: behatolni a Könyvbe. A könyv lelkébe. Megfesteni. Kiszínezni. Betölteni égkékkel, bíborral. A múlt szürke árnyékára rávetíteni a szivárvány színeinek tízezer árnyalatát, beleírni háromezer vagy még több év színeit, színekké varázsolni az Írást, betűkből, szövegekből, szent írásokból építeni képet. Magasztosat. Sejtetőt. Szívdobogtatót. Szerethetőt. Titkokkal telit. Izgalmasat. Gondolkodtatót.
Magén ilyen képeket épít. Ezekből láthatunk a tárlaton tizenkettőt. Kevés ez vagy sok? Éppen elég. A tizenkettő mitologikus szám: Izrael 12 törzse Jákob 12 fiától származik, Odüsszeuszt tengeri vándorlásában 12 tengerész kísérte, a jógában a szívcsakrát a 12 szirmú lótusz szimbolizálja, Jézusnak tizenkét apostola volt, az Artúr mondakörben a Kerekasztalt 12 lovag ülte körbe. Az Európai Unió zászlaján is épp tizenkét csillag ragyog. A teljességet jelképezik. Magén István tizenkét képe is a teljesség irányába mutat.
Láng Eszter