A nők szerint…

::: Az Artézia Galéria kiállítása elé


A minap egy ismerősöm ezt írta az egyik FB-bejegyzésem alá: „A művészetnek nagyon sok arca van. Egy biztos. A női lélek. Nos, szerintem ez ott van Magában, kedves Eszter.” Ismerősöm részéről ez bizonyára komoly elismerésnek számít, jól is esik, de mégis úgy érzem, ez a „női lélek” valamilyen – régről hagyományozódott – választóvonal, sőt, szembeállítás a férfiakkal. Noha szándékában pozitív megkülönböztetés, mégis úgy érzem, jobb lenne az emberi lélekről beszélni, olyan lélekről, aminek egyaránt meg kell(ene) lennie minden emberben. Mert az empátia, a gyöngédség, a lelkierő, a jóindulat, hála, együttérzés, kötelességtudat nemcsak a nőkre jellemző, hanem a férfiakra is – sőt, urambocsá’, az LMBTQI-hoz tartozókra is –, miképpen a gonoszkodás, másokon keresztüllépés, törtetés, rosszakarat, felelőtlenség ugyancsak. Én biztos nem mentem volna feleségül olyan férfihoz, akiben a fent sorolt pozitív tulajdonságok hiányt szenvednek, és például képtelen sírni, mert azt gondolja, az nem férfias. Tehát a választóvonalat a modern társadalomban a magam részéről nem itt keresném.

Annyi azonban jelen kiállítás kapcsán igaz, hogy nyolc nő lett megszólítva, fogalmazná meg, mi foglalkoztatja őket, anélkül, hogy különösebben körvonalazná a kurátor, Laukó Pál, mit is vár el. Azaz, burkoltan, elsősorban mégsem mint nőkhöz fordul a tárlat alkotóihoz, hanem mint művészekhez. S hogy miért a nők szerint? Talán mert ők a mai napig másodrangúként vannak számontartva nemcsak a társadalmunkban, hanem a művészeti szcénán is, a kivételektől eltekintve. (És talán azért is, mert Laukót is izgatja a kérdés, hogy milyen különbségek vannak a két nem között.) Persze általánosságban beszélek, mert a saját köreimben nem ez az alapvető jellemző. Ezért aztán mégiscsak van létjogosultsága egy ilyen című, évente megrendezett tárlatnak.

Azt még hozzátenném, hogy amiről eddig szóltam, az nem a biológiai nemről, illetve különbségről szól, mert az természetes. A társadalmi nembéli különbségekről beszéltem, és arról is csak érintőlegesen.

Három iparművész, egy video-elektrográfus és négy festő munkáit láthatjuk a falon, legalábbis műfajuk szerint. Tartalmilag vannak, akiknél hangsúlyosabb az esztétikum, sőt, a dekorativitás, és vannak, akik az egyéni élethelyzetek és a társadalmi lét problémáira reflektálnak nyíltabb vagy burkoltabb módon.

Míg Spitzer Fruzsina – őrá később visszatérek – az általánosan vehető emberrel foglalkozik akkor is, ha legyezőt ad a kezébe, Csanák Edit ruházati formatervező művész kifejezetten a nőkre koncentrál, mert hát kinek is lehet elsősorban szép, új ruhákat tervezni, ha nem nekik. Graciőz, elegáns, extravagáns stílusú ruhatervei vannak. Visszafogott színvilága egyszerre tükröz harmóniát és feltűnést. Itt, asztalon, az egyik No Excess Book-ot állítja ki, amely tekinthető művészkönyvnek is. Sorrendben az ötödik egyedi kötésű look-bookjáról van szó, amit ő maga a legéteribb stílusú könyvének tart, s amely része volt a 2005-ös Ipari Formatervezési Nívódíjra kiállított pályamunkájának. A nőknek a tetszeni vágyását, a női test szépségét, jelenkori ideálját emeli ki, s azt is, amire talán minden nő vágyna: a figyelem kivívásának törekvését.

Csanák Edit: No Excess Book (belív, részlet)

Zelenák Katalinszép nőket” hozott. Munkáiban a reneszánsz formálódik újjá. Ez önmagában is felhívná a figyelmet, látszólag könnyen megragadható a befogadó számára, annyira, hogy talán nem is gondolkodik, csak gyönyörködik. És annyira, hogy azt hiszi, a nő feladata a tetszés a másik nem számára. Ámde merjünk mégis egy kicsit beljebb menni ezekbe a művekbe! E portrék gazdagon rétegzettek, az eltűnt időből bújnak elő a női világok, olyan titkokat sejtetve, amelyeket a nők minden korban megőriznek maguknak, alkalmazkodva a külső világ elvárásaihoz. Talán ezért is látom e nagy profizmussal megalkotott műveket – legyen az kárpit, kollázs vagy akvarell – úgy, mintha a figura körül lenne valamilyen láthatatlan, áttörhetetlen burok, amelyen a külvilág nem tud áthatolni.

Zelenák Katalin: Odeliszk

Spitzer Fruzsina mindig megfog a kreativitásával. Kísérletező művész. Most volt kezemben a szakdolgozata, mindenkinek el kellene olvasnia, aki a legmodernebb képzőművészeti technikák iránt érdeklődik. Remélem, előbb-utóbb megjelenik könyv formájában is. Számomra az a fantasztikus, ahogy a hagyományos képi megfogalmazást ötvözni képes a modern technikával és így hoz létre olyan alkotásokat, amelyek modernségükben is sugallják azt a folyamatot, amelyen a képalkotás keresztülment az idők folyamán. Vannak olyan művei, amelyekről órákig lehetne beszélni, például az Akt legyezővel is ilyen. Benne sűrűsödik az emberről és az elméről, az agyról való mechanikus gondolkodás és a biológiai mivoltunk minden fontos mozzanata La Mettrie-től kezdve, akinek legismertebb műve Az embergép (L’homme machine, 1748). La Mettrie már nemcsak az állatokról állította, ahogy Descartes, hogy gépek. Szerinte az ember is gép, amelyet a természet tudattal nem rendelkező erői hoztak létre, ezeket az erőket pedig törvények szabályozzák. Ezzel tehát Isten teremtő voltát is tagadja egyúttal. Holbach is valami hasonlót mond, amikor A természet rendszere című művében (1770) kifejti, hogy a mozgásban lévő anyag az egyetlen, ami létezik. Szóval Fruzsina ez a képe valami ilyen képzettársításokra indít engem, de a másik munkája is számos lehetőséget kínál a továbbgondolásra.

Spitzer Fruzsina: Akt legyezővel

Kopócsy Judit már a témaválasztásával is a női egyenjogúságról szól – azt nem tudom, hogy ez szándékos-e –, hiszen Octavia a római korban azon kevés nő közé tartozott, aki maga rendelkezett vagyona fölött. Az Érzékeny egyensúly szintén utalhat a két nem közötti ekvilibriumra, annak kényes mivoltára, de lehet eltérően is értelmezni, még általánosabban, az élet számos területére vonatkoztatva (Sáli Rózának is volt néhány éve egy azonos tematikájú műve Kényes egyensúly címmel). Másrészt Kopócsy a múltból építkező, a múltba visszatekintő művész, aki meg akarja menteni a jelennek és a jövőnek azt, ami volt, értékes, megőrzendő. Ha eltekintünk a fentiektől, és csak Kopócsy vegyes technikájú képeinek építményét nézzük, bonyolult szerkezetű, lírai hangvételű, harmonikus, ugyanakkor tépelődő belső világ tárul elénk. Színvilága visszafogott, világos árnyalatok harmóniájára épít. Néha egy-egy törés, egy-egy erősebb, színesebb elem köti össze és választja el egymástól vagy hozza egyensúlyba a képi architektúra egymásra rétegzett elemeit.

Kopócsy Judit: Érzékeny egyensúly

Magamra is kívülről tekintve: Láng Eszter elvont világából időnként útra kel egy figurativitást mutató világba. Ezt az oda-vissza utat jó évtizede járja, miközben egyre közelít a monokrómia irányába. Figurája általánosító, elvont, megtöbbszörözésével a sokaságot, néha a hasonlóságot, máskor a különbözőséget emeli ki, ezt címadásai is jelzik.

Láng Eszter: Csoport

Fóris Katalin Biblioterápia című sorozatához néhány gondolat: damillal, pamuttal szőtt celluloid filmnegatívok, illetve orvosi röntgenfilmek felhasználásával szövi, készíti remek munkáit, olykor tértárgyakat, máskor, például jelen esetben is, képeket. Ahogyan összedolgozza a negatívokat – aprólékos munkával építve fel geometrikus struktúrákat, ahol a feketék, szürkék dominálnak, kiemelve ugyanakkor a világosabb részeket is, és fényekkel, olykor színekkel telítve, játszadozva –, határozott konstruktőri elképzeléseket mutat fel, és valamilyen rejtett emóciót is. Magának a filmnek a felhasználása – akár ready made-ként is – nem új (röntgenfelvételeket alkalmazott mások mellett Kepes György is, például egy 1973-ban kollázstechnikával készült munkájában egy koponyafelvételt is felhasznált), de ahogyan Fóris Katalin sző a filmnegatívokból, különleges textúrákat teremtve, az teljesen új.

Fóris Katalin: Biblioterápia II.

Kelemen Katalin textiljeit e galéria falai már jól ismerik. Szab, varr, kollázsol, applikál, bont, épít. Hol labirintust, hol kaleidoszkópot, és elhiszem neki, hogy ez az élénk színű, három hosszú nyelvből összeállított mű tényleg kaleidoszkóp, mert ezen is úgy változnak, mozdulnak az egyes darabok és színek, mint gyermekkorom kaleidoszkópján, amikor kezemben forgatva belenéztem, és a belül mozduló és újabb és újabb formát öltő geometriai elemek sokaságában elgyönyörködtem. A művész maga így vall: A Kaleidoszkóp című munka színes, változatos, az élet változékonyságára utal. Mikor mit forgat ki a sors, mit tesz eléd. A másik munka, az Ágrólszakadt az örök szegénységre, a kiszolgáltatottságra reflektál. Napjainkban is aktuális, sajnos – fogalmaz. Nagy kő című műve jelekkel, hieroglifákkal teli. Ezek lehetnek egyrészt díszítőmotívumok, másrészt tartalmazhatnak titkos gondolatokat, amelyeket mindenkinek magának kell megfejtetnie. E munkával kapcsolható Mózes Katalinhoz is.

Kelemen Katalin: Kaleidoszkóp

Mózes Katalin munkáin ugyanis jelekkel találkozunk. Visszafogott színvilágú kompozíciói titokzatosak, távolságtartóak, kérdéseket felvetőek. Általában jellemző képeire a sötét színek, barnák és feketék dominanciája. Akár személye, munkái is visszafogottak, épp ezzel tűnnek ki. Létkérdéseket sugallnak, és a befogadónak kell azokat felfejtenie. Számomra ő korunk Ország Lilije. Boldog lehet, aki bármely kicsiny munkáját a magáénak tudhatja.

Mózes Katalin: Elmegyek III.

Láng Eszter


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Elhangzott 2022. május 21-én Budapesten, az Artézi Galériában, az A nők szerint… című kiállítás megnyitókaként | Kurátor: Laukó Pál | Galériavezető: Németh Géza | Kiállítók: Csanák Edit, Fóris Katalin, Kelemen Katalin, Kopócsy Judit, Láng Eszter, Mózes Katalin, Spitzer Fruzsina, Zelenák Katalin | Megtekinthető 2022. június 15-ig | Hovatovább: a kiállítás online katalógusa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.