::: Egy mail art gyűjteményt bemutató tárlat elé
A nemzetközi mail art hálózat az idén ünnepli 50. születésnapját. Minden mailartista atyja, az amerikai Ray Johnson 1962-ben alapította meg lakásán a New York Correspondace School of Art nevű „intézményt”, s ettől fogva innen szálltak oda-vissza „adj, hozzá, egészítsd ki, küldd vissza” felszólítással művésztársainak postázott levelei. Eleinte közvetlen barátainak küldött félbehagyott, gondolatébresztő leveleket, képeslapokat, apró tárgyakat, de hamarosan be akartak szállni a játékba a barátok barátai is, s a hálózat lassan kinyújtotta csápjait a többi kontinensre is. Címlisták kezdtek keringeni a résztvevők között, s kezdetét vette egy hatalmas, Földgolyót behálózó kollektív alkotócsoport. Bátran mondhatjuk tehát, hogy a mail art network, a nemzetközi küldeményművészeti hálózat a Facebook elődje.
Akik kezdetektől részei ennek a kreatív agyakat folyamatos inspirációval ellátó alkotótömegnek, többnyire azon a véleményen vannak, hogy a hálózat fénykora az 1974 és 1989 közötti periódusra esik. Akkoriban a kelet-európai szocialista államok avantgárd művészeinek sokszor a mail art volt az egyetlen lehetőség, hogy munkáikat s nevüket széles körben megismertessék a világgal. Ebbe a generációba tartoznak a keletnémet alkotók – akik közül jó néhány még ma is aktív –, s sok magyar képzőművész is, élükön Galántai Györggyel, Tót Endrével, Tóth Gáborral, Perneczky Gézával, Máté Gyulával, Szombathy Bálinttal.
A világ egyik legnagyobb mail art archívuma, az Artpool – Galántai György és Klaniczay Júlia vezetésével – Budapesten található.1963 óta dokumentálnak minden idevágó anyagot, s kezelik már nem élő alkotók rájuk örökített gyűjteményeit.
A mail art hivatalos időszámítása szerint én az ötödik generációhoz tartozom. Ez a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején beszálló csapattársakat jelöli. Azóta van már egy hatodik is, a 2000-es évek internetes generációja. A Nemzetközi Mail Art Unió közösségi oldalán ma már gyorsabb a kommunikáció, hamarabb be lehet szaladni a neccbe, amit a Bélyegmúzeum ezen kiállításának anyaga is bizonyít, melyet majdnem teljes egészében azon keresztül organizált Csete Mónika kurátor.
Jómagam 1995-ben vettem részt először mail art kiállításon. Levelezőtársakat akkor még kizárólag a posta közvetítésével lehetett szerezni. Egy kiállítási katalógusból néztem ki három nevet és címet, s így lettem tagja a hálózatnak. Magunk készítette képeslapokat, bélyegíveket cseréltünk. Valahol mindig szervezett valaki érdekes témájú projekteket, amelyekre többnyire szabadon választható technikával, megadott méretben és mennyiségben, határidőre kellett elküldeni műveinket.
Nincs zsűri, a munkák a szervező tulajdonába kerülnek, íratlan szabály azonban, hogy mindenki köteles az így kapott anyagért cserébe minimum résztvevőlistával, maximum katalógussal megköszönni a közreműködést. Az organizátorok anyagi helyzetétől és kapcsolatrendszerétől függően részt vettem már projektben, amelynek fénymásolt lista volt a jutalma, de olyanban is, ahol szenzációs katalógusban láthattam viszont a munkámat, s fényképes újságcikket mellékeltek a kiállításról. És voltam olyan fesztiválon is, ahol saját kiállítótermet kaptak a munkáim, s személyesen találkozhattam a világ minden tájáról összegyűlő levelezőpartnereimmel.
A Bélyegmúzeum előterében látható vitrinekben ennek a gyümölcsöző együttműködés-láncolatnak a termése kerül közönség elé. Bélyegek, levelek, képeslapok, másokkal közösen alkotott és saját, különféle projektekre készített munkáim.
Susanna Lakner / Planet Susannia
Kedves Zsuzsi!
Ismerjük egymást harmincegynehány éve, többször találkoztunk kiállításmegnyitókon is, de bevallom, a Mail Art eredetéről eddig fogalmam sem volt. Örülök, hogy fenti írásodban összefoglaltad számunkra (számomra) a lényeget. Remélem november 6-án személyesen is tudunk eszmét cseréni.
Üdv: Pali