Miért a Plejádok?

::: Képelemzés-rendelői vallomások No1


Szívesen emlékeznék a pillanatra, amikor beleszerettem Max Ernst Plejádok című képébe, de nem bírok, pedig nagyon kutatok az agyamban. Valószínűleg azért, mert nem szerelem volt első látásra, hanem lassan, kitartóan ette be magát az agyamba. Ahogyan Max Ernst is maga, az életembe.

A szürrealizmussal kezdődött, mint mindenkinek. Dalival az elején. Dali hamar elmúlt; ő a nagy szemfényvesztő, mondta Kata, mikor legutóbb beszélgettünk. Aztán jött Magritte és a Szép fogolynő című francia film, amiben egy Magritte-motívum fontos szerepet játszott a látványban. Imádtam azt a filmet. Még mindig megvan videón. Szerettem Mirót, Chiricót, a többieket is sorban és összevissza, de ők aztán megkövültek. Ernst nem. És ezért, az egész életen át folytatott kreatív kíséretezésért, abszolút követendő példa nekem az ő élete. Kísér is évtizedeken át. Mindig újabb és újabb korszakait nézegetem tüzetesen.

Max Ernst: A pubertás közeledik, avagy a Plejádok, 1921
Max Ernst: A pubertás közeledik, avagy a Plejádok, 1921

Elmentünk már Seillans-ba – a francia Alpok alsó csücskében elnyúló kisvárosba, utolsó előtti lakhelyére – is, ahol Dorothea Tanninggel éltek, miután áttelepültek Európába. Sírva fakadtam, amikor nem volt nyitva múzeum. Aztán elmentünk újra. A képek egy része épp Párizsban volt kiállításon, de akkor már el tudtam képzelni, hogyan mászkáltak ki be a kis házban, megnéztem, mit láttak az ablakon át, és elmentünk a térre is, ahol Ernst a helyiekkel golyózott a parkban. Most ott a Bastille zsenije című vidám kis szobra néz le a völgybe.

A Plejádokat eddig kétszer láttam élőben. A düsseldorfi Szürrealizmus kiállításon, ahol irdatlan volt a tömeg, egy titkos pillanatban megsimogattam a keretét. A könyvből már ismert képet monumentálisabbnak képzeltem – kerettel együtt alig nagyobb egy A4-es papírlapnál –, de a kicsisége ellenére is besugározta a termet. Volt, amikor csak a szépsége kapott el, máskor a technikája érdekelt. Nézegettem rajta a festett, ragasztott rétegeket. Egy tübingeni kiállítás plakátjának is ezt választották, azóta a pesti konyhában lógott a poszter, bekeretezve.

Susanna Lakner: Venus & Mars (Artemisz Műhely, 2013)
Susanna Lakner: Venus & Mars (Artemisz Műhely, 2013)

Most, hogy Venus & Mars címmel megjelent első tematikus kollázskönyvem, és a szövegírásra felkért Bernd Reichert vastagon belevonta kommentárjába Max Ernstet mint a történet kísérőjét, hirtelen hivatalos mesteremmé avanzsált. A plakátot bevittem a szobába, elé húztam a fotelt, és hosszan nézegettem naponta. Szemben vele odaraktam a szekrényre a könyvemet.

Vannak napok, amikor összeér minden. Ebben az atmoszférában kollázsoltam minden nap az elmúlt hetekben. Katát is meglátogattam, s amikor beléptem a szobájába, az íróasztalán a Plejádok hevertek kinyomtatva, ezerféle változatban. Max Ernst-kötetek, kihajtva ennél a munkánál. Próbáltunk rájönni, miért van kivágva a nő arca a képen. Mit jelent ez? Kata verziója olvasható az esszéjében. Az enyém? Nem tudom… Őszintén szólva, Kata hívta fel a figyelmemet rá. Mintha ez nekem eddig fel sem tűnt volna. Azóta is azon tűnődöm, miért nem volt ez nekem probléma. És mit mond rólam, hogy ez nem zavart.

Kiadóm, Turbuly Éva kérdése is eszembe jut: miért tépem ki a szemeket a kollázsaimon, miért cserélem ki őket, ragasztok nőknek férfi, férfiaknak női szemeket? Lehet, hogy erre a két dologra azonos a magyarázat. Ezen még elmélkednem kell…

Lakner Zsuzsa


Exkluzív elsőközlés
Készült 2013 májusában | Hovatovább: S. Nagy Katalin képelemző esszéje | Susanna Lakner kollázsblogja

Comments

  1. Arnolfini Szalon says:

    S. Nagy Katalin Képekről című rovatának legutóbbi 7 esszéje úgy született, hogy a szerző felkérte családtagjait, barátait, jó ismerőseit, válasszanak maguknak egy elemzendő festményt. A sorozat kapcsán többünkben felmerült, vajon a mű kiválasztásakor kit milyen szempontok vezettek, s miért érezte úgy, hogy éppen arról a bizonyos festményről szeretne esszét olvasni. Arra kértük tehát mindazokat, akiknek a kívánsága már teljesült, hogy ha van kedvük, írják meg nekünk a képválasztás történetét, indokait. Ez az írás az első ebben a sorozatban.

  2. spájzcetli says:

    … talán nem térek el nagyon a „tárgytól”, ha a kollázskönyv keltette első benyomásaimat megosztom:
    (Nem vagyok jártas a képzőművészetekben, vizuális művészetekben, e tekintetben alig jutottam túl a tetszik-nemtetsziken, de amikor társul némi „irodalommal” is, akkor hajlamom, igényem ébred, „rákésztetést”, „rákapatást” érzek. Például Kondor Bélát Nagy Lászlónak köszönhetően kedvelem.)
    Számomra a könyv (Venus & Mars) egyetlen kézzelfogható, szilárd fundamentuma a kemény borító és közte a lapok. Ebbe kapaszkodhatok, ez köt a vélt valósághoz. Minden más bizonytalanul és efemer, kaleidoszkópszerűen érzékelhető belőle, mint valami hajnali párás derengés, nyári délibáb, lebukó nap a horizonton, éjjeli, sűrűlő fátyolköd takarta Fiastyúk… Semmi nyilvánvaló, csak lehetőségként felvillantott összefüggések, sejtő következtetések, billenékeny tapasztalati igazoltságok, intuitív, átmeneti belátások, villódzó reflexiók, – és mindezek erényként sorolandók, a szerzők (és kiadók) javára írandók.
    Vénusz dekonstrukciós pillanatfelvételei és Mars epizódtöredékei egybefűzve színes és gazdag érzelem-szövedéket adnak ki, és mikor a szövedék mögé terelt „vallomásokat” is felfejtegetjük, újabb és újabb „mögöttiket” találunk, melyek párhuzamosan futnak egymás mellett, – a végtelenben való találkozás reményében, reménytelenségében… Némi vizualizációs áthangoltságot követően az (én) önrejtések is feltáródni látszanak előttünk, bensőséges ismerősnek tűnnek, érzelmi tapasztalatainkkal némi analógiát mutatnak. A szerzők attól jó szerzők, hogy az olvasók szemével is látnak (kölcsön veszik tőlük, szokásuk…), izgalmas, átélhető lelki erőteret gerjesztenek, melynek mértéke, milyensége a befogadó affinitásán, „vezetőképességén” múlik…

    Öröm volt a szerzőkkel együtt lenni, együtt érezni!

  3. Képszabó says:

    A képszabó csak ragasztgat a maga örömére évtizedeken át, aztán kihúzzák a napra és mindjárt ilyen kommentárt kap legelső vásárlójától. Van jobb ennél?
    Köszönöm SC!!

  4. Draskovich Edina says:

    Még hogy az internet elidegeníti egymástól az embereket?! Leszoktat bennünket az olvasásról, a művészetek befogadásáról és a kommunikációról?! Itt, a házaspár szalonjában mintha máshogy működnének a dolgok!
    SNK ablaknyitogatási sorozatában szerintem is az a jó, hogy olvasás után még sokáig ömlik be a fény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük