Megmártózás a Gaudi-univerzumban

::: Barcelonai barangolások


Barcelonai utunk előtt nem tudtam sokkal többet a nagy katalán építészről, Gaudiról, mint amennyit bárki más, aki odafigyelt művészettörténet órán. Bevallom férfiasan, a könyvekben olykor kifejezetten giccsesnek tűntek az organikus épületek és a cafrangos díszítések. A Sagrada Família azokra a homokvárakra emlékeztetett, amelyeket gyerekkorunkban vízzel hígított homokkal csöpögtettünk körbe, és nem igazán értettem, miért kell szakszerűen bevakolt falakat összetört csempedarabokkal telenyomkodni.

Vannak bizonyos dolgok, amelyek az igazi katarzist saját közegükben váltják ki. Ezért nem árt, ha mindenhez közel hajolunk. Ez a mottó világította be nekem a Gaudi-univerzumot is. Barcelona nemcsak a munkáit őrzi – az egész város a halála után is az ő szellemében épült tovább.

A hatalmas bálna hasában

Életében Gaudi annyira népszerű volt, annyira megtestesítette a századforduló korszellemét, hogy mindenki, akinek pénze volt és adott magára, vele építtette meg a házát. Güell nevű rajongója többet is. Vele egy egész lakónegyedet is terveztek a hegy tetején sok zölddel, amiből azonban csak egy misztikus park és egy-egy ház valósult meg. A Güell Park-i kastélykából azonban remekül szemmel tartható volt a Sagrada Família építkezése.

Barcelona, Casa Batlló, 2011 (Lakner Zsuzsa felvétele)
Barcelona, Casa Batlló, 2011 (Lakner Zsuzsa felvétele)

Rám két lakóháza, a La Pedrera (Casa Milà) és a Casa Batlló tette a legnagyobb hatást; ezek fantasztikus állapotban vannak, s bizonyos részeikben ma is laknak. Belül minden puha és hullámzik, nincsenek szegletek, a La Pedrera tetőterében lenni pedig olyan érzés, mintha egy hatalmas bálna hasában tanyáznánk. Mindkét épület tetejéről élvezni lehet a nyüzsgő várost, de míg a Casa Milà kéményeit ufóharcosok őrzik, a Casa Batllóén egy hatalmas sárkány tekergőzik.

Törékeny szépségek

Gaudi munkásságában a csempéknek is megvan a maguk története. A legenda szerint a Güell Parkhoz rendelt szállítmány útközben apró darabokra tört. Josep Maria Jujol, Gaudi tanítványa és csempeügyi felelőse azonban még így is olyan szépnek találta a festett kerámiákat, hogy reklamáció helyett felvásárolta az összes csempeüzemben fellelhető eseléket. Amikor az egyik munkához közelhajoltam, ragasztgató énemet vastagon szíven ütötte a látvány.

Barcelona, csempekollázs, 2011 (Lakner Zsuzsa felvétele)
Barcelona, csempekollázs, 2011 (Lakner Zsuzsa felvétele)

A fogalom a mozaikolás tudományába is bekerült, trencadìs néven, ami katalánul törékenyt jelent. A Güell Park után több épület dekoratív eleme lett a technika, amelyet Jujol saját, illetve másokkal együtt tervezett épületeiben is alkalmazott. A Zenepalotában, ahol Lluìs Doménech i Montaner volt a főépítész, a kifejezetten ide tervezett, mintára készült csempéket már szándékosan törték össze, hogy hozzápasszítsák a domború falhoz. De ezeket rá is lehet önteni a kéményre, mint a Casa Batlló tetején látható.

Gaudi nyomai mindenhol megtalálhatók. Már egyetemistaként közreműködött parkok kialakításában, és egy teret esténként ma is az ő lámpái világítanak be. Amikor 74 évesen elütötte egy villamos – micsoda méltatlan halál –, az egész város egy emberként gyászolta s kísérte utolsó útjára a Sagrada Família kriptájába, ahonnan azóta is igyekszik szellemével életben tartani az építkezést.

Katalán kreativitás

Persze Barcelona – ez a fantasztikus, semmi máshoz nem hasonlítható város – nem csak Gaudiról szól. Azt, hogy Picasso édesapja a barcelonai akadémián tanított, legkésőbb a Picasso kalandjaiból megtudhattuk. Mivel Pablo vonulási irányában mindenhol Picasso-múzeumok találhatók Európában, nem csodálkoztunk, hogy itt is áll egy. Ám minket jobban érdekelt a szürrealista Joan Miró, és a város másik nagy szülötte, a még ma is szakadatlanul alkotó Antoni Tàpies. Amikor először találkoztam egy gigantikus, gipszes, textiles, minimalista képével, legszívesebben magammal vittem volna. Az idős mester által alapított barcelonai intézmény rendszeresen teret ad ifjú művészek bemutatkozásának, könyvtárában bőséges a választék monográfiákból, s akinek szerencséje van, jó sok Tàpies-képet is láthat eredetiben. Nekünk sajnos most nem volt szerencsénk.

A Miró alapítvány a város tetején, egy nagyvonalúan tágas, hófehér, modern épületben található. Egy amfiteátrumos, zegzugos, virágzó narancsfákkal szegélyezett, ápolt parkon vezetett fel hozzá az út. A lépcsőn egy fekete inget és nadrágot viselő, ősz hajú muzsikus gitározott, miközben vidám kiskutyák futkároztak a kőülések és a színpad között, ahol nyaranta rendszeresen színházi előadásokat tartanak.

Örökre épülőben

Barcelona, Sagrada Família, 2011 (Lakner Zsuzsa felvétele)
Barcelona, Sagrada Família, 2011 (Lakner Zsuzsa felvétele)

Visszakanyarodva Gaudihoz, a Sagrada Famíliába természetesen nem sikerült bejutnunk. Már hajnali 10 órakor két végeláthatatlan sor állt rezzenetlenül a jegypénztár előtt. Így körbejártuk az objektumot, majd a szomszédos parkban üldögélve néztük a népek folyamatos özönlését. Amúgy a templom még nincs kész, most is szakadatlanul dolgoznak rajta. A látvány olyan, mintha egy épp restaurálás alatt lévő festmény elöregedett és már reparált részeit vetnénk össze. Miközben épülnek az új szárnyak, a régi részek lassan, de biztosan elenyésznek.

Lakner Zsuzsa


Átvett újraközlés | Forrás: Susannicon
A 2011 tavaszán készült beszámolók szerkesztett változata | Az eredeti verziók 2011. április 20-án (I., II., III.) és 21-én (IV.) jelentek meg a Susannicon kultúrportálon

Comments

  1. Arnolfini Szalon says:

    Ha Spanyolország 2012. július 1-jei Eb-győzelmét útiesszékkel ünnepeljük, akkor nem lenne méltányos, hogy a köszöntés kimerüljön egy madridi beszámolóban – Barcelona nélkül ez az aranyérem elképzelhetetlen lett volna…

  2. Papírszabó says:

    2012 februárjában a 89 éves Tàpies mester örökre befejezte a munkálkodást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük