Madarakkal és ebekkel a Central Parkban

::: New York-i gondolatfutamok 4.


Egyik kedves íróm és kortársam, Jonathan Franzen nagy madárbarát. Saját bevallása szerint órákig tudja őket tanulmányozni, sőt külön túrákra is indul, hogy figyelje a madarakat megszokott környezetükben. A mi korunkban lassan mindenki megőrül, gondoltam pár hete, miközben kiszórtam az apróra vágott földimogyorót és a napraforgómagokat a rigóknak és cinkéknek, akiket a tél beköszönte óta élelmezek otthon a teraszunkon. Aztán a napokban gyanút fogtam, hogy nem is vagyok olyan egyedül ezzel.

Egyik délután, a Central Parkban sétálva, egy pad előtt állványra erősített távcső irányult a túloldalra. Szép art deco házak állnak az utca másik felén, gondoltam, a kereteket és a díszítést lehet nézni pár dollárért. A távcső mellett levő kis asztalon könyvek halmozódtak, amelyeket messziről építészeti albumoknak néztem. Az idős házaspár azonban, akihez az installáció tartozott, egy madárfészket figyelt meg, a könyvek pedig a Central Park állatvilágával foglalkoztak…

New York, 2012 (Lakner Zsuzsa felvétele)
New York, 2012 (Lakner Zsuzsa felvétele)

Meséltem már a mókusokról, akik annyian vannak, mint máshol a verebek, szemérmetlenül kéregetnek, és egészen közel mennek az emberekhez. Hát valamelyik reggel különleges népcsoportra bukkantunk a parkban. Képviselőik Winnetou éberségét és nesztelenségét túlszárnyalva, üdvözült mosollyal surrannak kamerával a kezükben a bokrok között, s jelbeszéddel kommunikálnak társaikkal, ha felfedeznek egy színes hasú kismadarat a fán. Nem akarom eltúlozni a dolgot, nem egzotikus szárnyasok ezek, de nem hasonlítanak az általunk ismertekhez sem. Nagyon szépek, és kellemes hangon csicseregnek az ágakon. Hosszú évek kényelmes élete valószínűleg már genetikailag elaltatta minden éberségüket és veszélyérzetüket, mert a legcsekélyebb félelem nélkül pózolnak az elbájolt közönségnek. Ha nem tetszik nekik, hogy túl sokáig szöszmötölsz a kamerával, sértetten elvonulnak és mások mellé szegődnek. Komótosan repkednek ágról ágra, és ráérősen vonulnak gilisztával a csőrükben a sétálók lábai között.

Madarakon, mókusokon és embereken kívül kutyák a lakói még nagy számban a városnak. Ha valaki letelepedni kívánna itt, és átmeneti pénzkeresetre vágyik, szerintem a kutyasétáltatás tuti üzlet. Míg a gazda dolgozik, ifjú óvóbácsik vigyáznak a kedvencekre. Délceg, erős karú ifjakat rángatnak különféle fajtájú és méretű ebek a város különböző pontján a szélrózsa minden irányába. Az ápolt uszkárok, szelíd ír szetterek, kompakt boxerek és pajkos Jack Russel terrierek részei a városképnek, akár a sárga taxik. Ha kicsit kivársz az exponálással, biztos rákerül egy eb a képre. Amikor esik, kis színes műanyag zoknit húznak a lábukra, ha túl nagy a szél – ami nem ritkaság –, kis dzsekit is kapnak. Jó életük van a big cityben, sok a park, külön kutyafuttatóval; jó nevelést kapnak és remek menük között válogathatnak. Ha kifutkározták magukat, akkor az üzletek előtt majdnem mindenhol friss víz várja őket, és a legtöbb póráz végén fityeg egy műcsont, hogy legyen mivel játszani a metrón. Azért vannak ellenségeik is. Néhány megátalkodott kertész nem örül a szerves trágyának. A „Curb your dog!” és a „Dog latrine closed!” (Fékezd meg az ebedet! A kutya latrina zárva!) táblák feltűnően sok fa tövében megtalálhatóak.

Lakner Zsuzsa


Exkluzív elsőközlés
Készült 2012 májusában, New Yorkban

Comments

  1. Hoffmann Erika says:

    Akkor egy igazi kutya-paradicsom lehet New York! Nem is gondoltam volna… Klárika máris emigrál.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük