Két bibliofil beszélget

::: Carrière és Eco kötetéről


Két reneszánsz ember – ha használható ez a fogalom ma még – beszélget Jean-Philippe de Tonnac francia esszéista, újságíró vezetésével a könyvek szerepéről az emberiség fejlődésben.

Umberto Eco A rózsa neve című regénye és az abból készült film óta fogalom a nagyközönség körében, míg Jean-Claude Carrière inkább talán csak azoknak, akik végignézik a filmek végén a stáblistát is, ő ugyanis egy meglehetősen termékeny forgatókönyvíró. A hatvanas években dolgozott Luis Buñuellel, mely kapcsolatból nem kisebb kincsek születtek, mint A burzsoázia diszkrét bája, A nap szépe vagy A szobalány naplója, de az ő tollából származik a Borsalino Belmondóval és Delonnal, legújabban pedig Michael Haneke-vel együtt írta az osztrák rendező súlyosan megrázó cannes-i díjas filmét, a Fehér szalagot.

A két tollforgató, akik bibliofil ritkaságok értői és szenvedélyes gyűjtői is, sziporkázó párbeszédben osztják meg velünk gondolataikat és tudásukat az ősnyomtatványokról, a Gutenberg biblia szétszedett, majd laponként értékesített oldalairól, a nagy tüzek martalékául esett ismeretlen, s a feledés homályába merült, valamikor fontos kiadványokról. Megtudhatjuk véleményüket az E-bookról, sőt elmesélik, melyek azok a ritkaságok, amelyek még mindig felkeltik vadászszenvedélyüket.

Gerhes Gábor, a Kner Imre–Szántó Tibor tiszteletteljes nyomvonalon haladva, a 21. század lehetőségeivel ötvözött remekbe szabott kis kötetet tervezett, amely méltó a tartalomhoz. Nemrégiben megdöbbenve olvastam egy könyves blogon, mennyire lényegtelen sok könyvmolynak, hogy néz ki egy könyv. Nekik biztos nem lesz nehéz áttérni az E-bookra. Mi többiek, ha nem is vagyunk a technika ellenségei és szeretjük a praktikus kis szerkezeteket is, továbbra is szagoljunk csak bele, fogdossuk a papírt, és ha kiolvastuk, tegyük jól látható helyre a tárgyként is élvezetes köteteket. És igenis vegyük meg kedvenc könyvünket, ha valaki újratervezi s ezzel szebbé teszi azt.

„A könyv olyan, mint a kerék. Ha egyszer feltaláltuk, nem tudunk tökéletesíteni rajta” – mondja Eco. Milyen igaza van.

Lakner Zsuzsa


Átvett újraközlés | Forrás: Susannicon
Megjelent 2012. április 23-án, a Könyv Világnapján, Jean-Claude Carrière–Umberto Eco: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől című kötetének recenziójaként | Európa Könyvkiadó, 2010; 296 oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük