Változó jelentésrétegek

::: Húber András kiállítása elé


Húber András szobrai aktuálisabbak, mint valaha. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy korábban nem voltak aktuálisak. Talán helyesebb volna úgy fogalmazni: aktualitása sohasem volt ennyire szembetűnő, mint ma. Munkái most újraértelmeződnek.

Mint látható, főleg faágakból, kócból, háncsból, emellett aztán mindenféle más, talált cuccból csinál szobrokat. Korai munkáit leszámítva András mindig is ilyen anyagokat, az itt láthatóakhoz hasonló technikákat alkalmazott.

Húber András szobrai a kiállítás szabadtéri részén (Fotók: Zsubori Ervin)

A 80-as évek második felétől (amikor megismertem) dolgozott annak a csoportnak a tagjaként, amely Fáskör néven rendezett kiállításokat, és amelyet a művészettörténészek az organikus absztrakció képviselőjeként szoktak leírni. A négy művész szakított a szobrászat hagyományos anyaghasználatával, nem faragott követ, nem öntött bronzot. Plasztikáik fából készültek, a növény eredeti karakterisztikumára építettek, vagyis nem népi fafaragást kell elképzelni. A természet anyagainak rusztikus, organikus jellegét megőrizve alkották meg szobraikat, és így vitték be őket a steril kiállítótérbe.

Húber András munkája a kiállításon

A Fáskör szemlélete megjelenésekor nemzetközi művészeti tendenciákkal is találkozott. Magyarországon a plasztika fogalmának ilyen jellegű megújítása, kiterjesztése akkoriban friss újdonságként hatott, egyes szobrászkörök szemében pedig lázadásnak, tabudöntögetésnek számított. Bár a környezet- és természetvédelem kérdései akkor már többeket foglalkoztattak, a közbeszédben és a művészetben még nem volt kiemelt szerepük. (A természeti környezet bevonásával valójában már a 60-as évek óta készülnek műalkotások. De ennek nem sok köze van a mondandómhoz, én pedig nem vagyok művészettörténész, úgyhogy ezt a szálat nyugodtan hanyagolhatom.)

Húber András szobrai a kiállítás szabadtéri részén

András munkáinak hangvétele, technikai alapjai tehát a 80-as évek második felében, a Fáskör munkája idején alakultak ki. A Fáskör, mint közös műhely nem sokáig működhetett a sajnálatos módon egyre fogyatkozó létszám miatt (Samu Géza után Varga Géza Ferenc, később Orosz Péter is meghalt). András hamar megkezdte teljesen önálló útját, művészete a 90-es évek óta eltelt időben számtalan plasztikai, gondolati, technikai lehetőséggel gazdagodott.

Húber András szobrai a kiállítás szabadtéri részén

Eközben a világ is átalakult. Egyfelől ma már talán Magyarországon sem csodálkozik senki semmilyen anyaghasználaton a képzőművészetben. Másfelől úgy tűnik, a világon sokan csak mára ismerték fel az emberiség által okozott és jelenleg is zajló környezetpusztítás mértékét, súlyát, a fenyegető következményeket. Ma már sokat beszélünk erről, naponta szólnak hírek róla. A faág a posztamensen, ami az 1990-es évek elején még sokféle asszociációra alkalmat adó, újszerű vizuális/technikai művészeti törekvés volt – mára valószínűleg a legtöbb ember számára ugyanazt jelenti. A természeti forma a művészetben ma mindenekelőtt a természetet képviseli.

Íme egy példa arra, amikor egy műnek korábban más jelentésrétege volt hangsúlyos, mint ma, a környezeti válság idején. A fatönk, amelynek sok tekergő ágát mind lefűrészelték. A természeti forma absztrakt értelemben igen alkalmas emberi helyzetek, viszonylatok megmutatására. A dinamikus folyamatok elvágása, az irtás, a csonkítás elég sok más helyzetet is eszünkbe juttathat. Úgy gondolom, hogy ma mégis a természet letarolására gondolunk elsőként.

Húber András munkája a kiállítás szabadtéri részén

Vagyis nem hiszem, hogy András az elmúlt évtizedekben kizárólag a környezeti problémákra koncentrált volna, amikor szobrain dolgozott. (Az itt látható munkák egyébként több különböző korszakából valók.) Az anyaghasználat, a technika révén számos plasztikai és fogalmi problémát vizsgált. Szeretnék kicsit később ezekről is beszélni.

Húber András munkái a kiállításon

De a környezeti kérdés megjelenítését még nem jártam körbe. A szobrászat hagyományos technikái úgy vannak kitalálva, hogy a szobrot homogén anyaga, zárt, robusztus egysége elkülöníti a környezetétől. A bronzszobrok megjelenése az én szememben még külön hangsúlyozza azt is, hogy a tárgy mesterséges, vagyis emberalkotta objektum, mely alkalmas arra, hogy hosszú ideig hirdesse alkotója, vagy legalábbis az ilyen technikát alkalmazni képes ember nagyszerűségét. András anyagai viszont lebomlók, idővel elenyészők. Az örökkévalóság helyett a halandóságról beszél, miközben azt is vállalja, hogy műve is mulandó lesz. És miközben mindez első fokon az ember mulandóságára utal, a klímaváltozás összefüggésében úgy érezzük: a modern civilizációt inti alázatra, az emberi technikák, találmányok kiválóságát, mindenhatóságát kérdőjelezi meg. (A 2000-es években érembiennálékon faágakból készített „plakettekkel” szerepelt.) Az alkotásokat közel érezzük magunkhoz: közvetlen, érzéki, magától értetődő kapcsolatunk van velük.

Az ágak, vesszők mellett néhány mesterséges anyag – mint talált tárgy – is előfordul. Tekinthetők ezek újrafelhasznált hulladéknak is (recycling). Az enyészet itt is jelen van: a papír sárgul, szakad, a vas rozsdásodik.

Húber András munkája (részlet)

És akkor most lépek túl a környezeti válság jelentésrétegén. András munkái kapcsán rengeteg más dologról is lehet beszélni. A technikai kérdések továbbra is szorosan összefüggenek a plasztikai, gondolati problémákkal, így nem lehet ezeket egymástól függetlenül vizsgálni.

A munkafolyamat talán a kollázst is eszünkbe juttathatja. A mesterséges elemek mellett az ág maga is talált tárgy abban az értelemben, hogy csak a megfelelően inspiratív elágazásokból, hajlatokból lesz szobor. Egyes munkák kifejezetten az anyagok kontrasztjáról, a kidolgozás különbségeiről szólnak.

A fa megmunkálása terén számos fokozattal találkozhatunk. Erre két példát hoznék az itt látható anyagból. Volt egy korszaka (a 90-es és 2000-es években), amikor a természeti formákból élőlényekre, figurákra emlékeztető szobrokat készített. Talán ekkoriban csiszolta, faragta legalaposabban a fa felületét. Természeti népek, ősi kultúrák formavilágát, lényeit, szellemeit is felidézték ezek az alkotások, miközben egy árnyalatnyi groteszk humor jellemezte őket. Másfelől több olyan szobor látható a mostani kiállításon, ami viszont a feldolgozatlan kérges faágat építi be; a tüskés, rusztikus felületek borús és kibogozhatatlan összképet adnak (ezek az utóbbi időben készült munkái).

Húber András munkái a kiállításon

Vagy láthatunk változatokat egy másik problémakörre, a formaképzés technikai és gondolati variációira. Van, hogy az ág a maga eredeti formájával vesz részt a kompozícióban, máskor absztrakt forma készül belőle, vagy esetleg egy új, másik „ábrázolás” része lesz (répák a falon – vagyis növényből más növény).

A térbeliség fokozataival is találkozhatunk. A körbejárható plasztikák mellett keretezett „képek” is vannak, melyek síkjából kiemelkedő elemek az anyagiságot és a valós térrel való kapcsolatukat hangsúlyozzák. Hiába van kerete a képnek, ezek nem festmények, amelyeknek keretei között megszűnik a reális viszonyrendszer. És újra említem a falra akasztott szobrokat, amelyeknek kereteik már nincsenek, egyfajta rajzolatot képeznek a fehér falon. A vonalnak anyaga, tere, teste van, a virtuálisan is értékelhető képi elemeknek valójában létezik funkciója a reális valóságban.

Húber András munkája a kiállításon

Ebből a legutóbbi témából például önmagában is kitelne egy másik teljes megnyitó. De ezt én most befejezem.

Kováts Borbála


Exkluzív elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Elhangzott 2022. szeptember 24-én Szigetszentmiklóson, A 23. Arnolfini (Újra) Fesztiválon, Húber András kiállításának megnyitójaként | Kurátor: Zsubori Ervin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.