::: Barti Magdolna Blog című kiállítása elé
Első benyomásunk az lehet, hogy a kicsit félénk és rejtőzködő fiatal alkotó a címadással mintha ürügyet, magyarázatot keresne arra: személyes, olykor egészen intim gondolatait megismertesse a nyilvánossággal. Ebben is lehet igazság – hiszen ez Magdi első kiállítása. A webes asszociáció mögött azonban több van ennél, a Blog valójában egy tudatos koncepció alapja.
A nő, aki kisgyereket nevel, a látszólag eseménytelen hétköznapok során feljegyzi gondolatait. Az egyéniség a külvilág számára szinte láthatatlan. Pedig a nő nem csak az, amit mások látnak belőle, elvárnak tőle. A felszín alatt markáns gondolatok húzódnak meg, és koncentrált, tudatos munka folyik. Ez a blog a szubjektívről, a tudatosan vállalt egyéni látásmódról, a személyesről, a legszemélyesebbről szól.
Egy fiktív napló kiemelt pillanatait látjuk. A részekből kirajzolódik a folyamat – a néző úgy érzi, érti az egészet. Eközben a kiállítás nem jelenti a blog lezárását. A folyamat nem fejeződött be, talán éppen ezekben a percekben is folytatódik. Ugyanakkor a most látható bejegyzések is frissek: mintha csak néhány nappal ezelőtt készültek volna.
A blog, mint alternatív publikációs forma lehetőséget ad sokféle megnyilvánulásnak. A gyors reakció, a spontán, rövid szösszenet is felkerülhet. Magdi bejegyzései – úgy érezzük – többnyire egy-egy hirtelen ötlet nyomán, egyes pillanatok hatása alatt születtek. A képek: vizuális nyelven megfogalmazott bejegyzések. Az időnként közöttük, mellettük, rajtuk elhelyezett írás egyenrangú a képekkel, egyik sem magyarázza vagy illusztrálja a másikat. Önálló rétegek ezek – formai és tartalmi értelemben. A kétféle csatornán érkező üzenetek együttműködése és kölcsönhatása adja az erejét és a frissességét az ilyen alkotásoknak. Ilyenkor mintha éppen a találkozás, a képi és verbális rétegek együtthatása jellemezné leginkább a pillanatot: más napon, más alkalommal másként találkoztak volna, és így mást jelentenének.
De vigyázat, mi most nem egy weboldalt látunk, hanem egy megrendezett kiállítás kiprintelt képeit! Míg a weben megjelenő tartalom bármikor, nyom nélkül változtatható, javítgatható, a kinyomtatás pillanatában az alkotás véglegessé, visszavonatatlanná, lezárt egységgé válik. A kép, miközben átlép a tárgyi világba, elszakad alkotójától, és megkezdi önálló életét. Magdi blogjának azok a bizonyos pillanatai most megállnak: kiemelkednek a web folyamatosan változó-pulzáló közegéből. Nem tudunk továbbgörgetni, lapozni, a látványra koncentrálnunk kell. Így kerül idézőjelek közé a „blog”: az egykor spontán gondolat immár állásfoglalás, érvényessége nem korlátozódik többé csupán egyetlen pillanatra. A szösszenet, a szubjektív, olykor naív hang pedig tudatosan vállalt stílussá, egyéni karakterjeggyé változik.
A magányos alkotó a digitális technikában találta meg eszközét. A lényeget nem tanulta senkitől – az egyéni nyelvet, képi eszközrendszert a művésznek mindig saját magának kell megtalálnia. Minden alkotó végigjárja a technika megszelídítésének, a gép és a művész közötti személyes kapcsolat kialakításának folyamatát. Eközben az új, az ismeretlen kutatása mindig fontosabb, mint a megtalált eredmények dédelgetése. Ismerős ez a szellem, ez az igény, ahogy néhány formai eredmény is az. A nyomatok időnként karcos képi nyelve, az egyes töredékek kiemelésének módja a hosszabb ideje kísérletező alkotót saját korai törekvéseire emlékezteti. Ez az ösztönösen is alternatívákat kereső mentalitás ugyanakkor újabb kapcsolatot jelent a blog fogalmával is.
Kováts Borbála