Az elektrografika és az elektrográfia

::: Két fogalom természetrajza


Az elektrografika kifejezés – így, magyarul – 1990-ben bukkan fel először az Árnyékkötők című szakfolyóirat hasábjain. A lapszerkesztők a francia art electrographique kifejezést – mely akkoriban Joseph Kadar Revue d’Art 90’ című lapjában volt olvasható – fordították le magyarra. Alcímükben – electrographic art – használták ugyanakkor a szó angol megfelelőjét is.

Hogy mit is értettek a kifejezés alatt, az könnyen megítélhető ebből az 1991-ben megjelent felhívásból: Az Árnyékkötők Electrographic Art az első olyan folyóirat Közép-Kelet-Európában, mely az elektrografika, mint művészeti irányzat bemutatására, népszerűsítésére vállalkozik. Kérjük, küldjön a szerkesztőség címére e műfajban – fénymásológéppel, számítógéppel, telefaxszal vagy más elektromos berendezéssel – készített grafikáiból, illetve a témával foglalkozó elméleti írásaiból. Várunk minden olyan információt, amely alkotókról, alkotócsoportokról, múzeumokról, kiállításokról, publikációkról, illetve bármely, a műfajjal kapcsolatos eseményről tudósít. A kézhez kapott anyagokat megőrizzük, archiváljuk.[1]

Bátai Sándor munkája
Bátai Sándor munkája

A szó tehát minden elektromos eszközzel készült képzőművészeti alkotást magába foglal. Az Árnyékkötők és köre 90-es évek első felében folytatott tevékenysége és a lap által tükrözött szemlélet alapján elmondható, hogy az elektrografika ekkor még elsősorban fekete-fehér, így döntően grafikus megjelenésű művészetet jelentett. Az évek során megjelentetett alkotások és elméleti írások nyomán kirajzolódtak az irányzat sajátosságai. Így az elektrografika önálló műfaj (vagy irányzat), mely azonban a már ismert műfajok közül a grafikához áll legközelebb. A grafikával való szorosabb kapcsolatra utal többek között az is, hogy az Árnyékkötők művészcsoport tagjai a 90-es évek első felében két alkalommal is részt vettek a győri Nemzetközi Grafikai Biennálén[2].

Az ezredfordulóra már hazánkban is megerősödött a számítógép alkalmazásával készült művészeti alkotások szerepe. A computer nemcsak a színek, de új képalkotási lehetőségek megjelenését is jelentette. Az elektrografikában rövid idő alatt szinte kizárólagossá váló digitális technika révén az irányzat már a korábbinál egyértelműbb módon határolódott el a hagyományos grafikától. A két műfaj fogalmi elkülönítése céljából javasolta Bohár András esztéta az elektrográfia kifejezést, mely egyébként elődjéhez hasonlóan magába foglal minden elektromos, illetve elektronikus eszközzel készült nyomatot.

Túl az alkotói szándékokon

Bohár András munkája
Bohár András munkája

Könnyű volna a két kifejezés körét ilyen egyszerűen meghatározni. Egy szó jelentése azonban nemcsak megalkotóinak szándékán múlik. Figyelembe kell venni, hogy a két fogalom egyike sem terjedt el túl nagy mértékben. Tapasztalatom szerint szakmai körökben sem ismeri mindenki őket, az általános nyelvhasználattól pedig szinte teljesen idegenek maradtak.[3] Művészeti szakirodalomban, lexikonokban is ritkán találkozhatunk ezekkel a kifejezésekkel. Ezek a körülmények e szavak jelentésére is hatással vannak.

Az elektrografika kevéssé ismert volta mindenképpen összefügg azzal is, hogy az a művészi tevékenység, melyet a szó kialakulásakor képviselt, alternatív területnek számított a hazai művészeti életben. Ezen a tényen pedig az Árnyékkötők nem is akart változtatni.

A fénymásológéppel készült művészet megjelenésekor mindenütt az underground része volt. A 70-es, 80-as évek Kelet-Európájában nem volt legális lehetőség fénymásológép használatára. Ha néhány művész mégis megtalálta a módját, hogy tevékenységéhez xerox-gépet használjon, a Copy Art nem volt jellemző összetevője a hazai képzőművészeti spektrumnak. A szigor ezen a téren is csak a rendszerváltást közvetlenül megelőző években kezdett feloldódni, és a technika a rendszerváltáskor vált szabaddá. Az azt használó művészet akkor nyilvánulhatott meg a maga puritán eszközeivel, így a magyar művészeti élet és a nagyközönség akkor szembesült jelenségével. Sokan, sokáig idegenkedtek ettől a technikától.

Az Árnyékkötők alternatívája

Dárdai Zsuzsa munkája
Dárdai Zsuzsa munkája

A 90-es évek elektrográfiáját az Árnyékkötők képviselte. A lap és a csoport egész működése során – professzionális színvonalú tevékenysége ellenére – maga is egyfajta alternatív kultúrát képviselt. Miközben számos más ország művészeivel, csoportosulásaival, intézményeivel (köztük a Dijoni Képzőművészeti Főiskola Intermédia Tanszékével) ápolt kapcsolatot, a hazai képzőművészeti élet közösségeitől szinte elszigetelten működött. Ha egyes művészek vagy művészettörténészek révén volt is velük időleges kapcsolata, nem próbált kitörni, nem törekedett másféle jelenlét kialakítására. Így tehát a tevékenységét jelölő kifejezés sem terjedhetett el a mainstreamben.

Ahogy említettem, a xerox megjelenésekor más országokban is az alternatív művészet eszköze volt. Más kérdés, hogy a tőlünk nyugatabbra élő társadalmak később megtanulták értékelni a Copy Art eredményeit, és tudatuk idővel abban a dobozban helyezte el őket, melyet talán a „művészeti örökség” címkével lehet ellátni. Ettől mi még igen messze vagyunk. Elmaradásunkat jól jelzi, hogy az 1999-ben Andrási Gábor, Pataki Gábor, Szücs György és Zwickl András által jegyzett Magyar képzőművészet a 20. században[4] című kötet nem tesz említést az Árnyékkötők tevékenységéről, ahogy az általa képviselt irányzatról sem. A Kortárs Magyar Művészeti Lexikon[5] sem tartalmaz Árnyékkötők, vagy elektrografika címszót. Mindez szintén hozzájárul a tárgyalt kifejezés ismeretlenségéhez.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért nem használták az Árnyékkötők fénymásolós tevékenységük jelölésére a Copy Art kifejezést, mely a 60-as évek óta nemzetközi ismertséget élvezett? Ennek egyik oka az, hogy a kezdetektől szerepeltettek lapszámaikban – igaz, akkor még csak kisebb számban – más eszközökkel készített alkotásokat is. Ha a telefax-szal készült munkák bele is férnek a Copy Art fogalmába, a korai computer-nyomatok semmiképp sem. Véleményem szerint azonban az új kifejezés, az elektrografika bevezetését más is indokolta, bár ezt a lapalapítók 1990-ben talán még nem is látták tisztán.

Mediális szemlélet

HAász Ágnes munkája
HAász Ágnes munkája

Amerikában és Nyugat-Európában az 1960-as évek közepén jelent meg a művészetben a mediális szemlélet, mely magát a közvetítő eszközt helyezte érdeklődése középpontjába, annak a kommunikációra és a társadalomra gyakorolt hatását, a közvetítés működésének sajátosságait vizsgálta. Ezek a művészeti tevékenységek főként a Conceptual Art-tal és a Fluxussal hozhatók kapcsolatba. Sok egyéb mellett a xeroxgépet is bevonták eszköztárukba, ekkor született meg a Copy Art. Ekkor jött létre az intermédia kifejezés is, mely a korábbi műfajok között megjelenő új területek összefoglaló neve volt.

Ha nálunk a politikai korlátok miatt nem is voltak sokan, egyes művészkörök – a hazai konceptuális művészet képviselői – tevékenykedtek e szemlélet jegyében az 1960-as, 70-es, 80-as években. Fénymásológépet is leginkább ők használtak a rendszerváltást megelőző évtizedben. A gép többnyire performance-ok és konceptuális alkotások eszköze volt. Sajátos lehetőségeit ekkor még kevesen használták fel a képi kifejezés érdekében.

Egyedi és megismételhetetlen

A 90-es évek magyar xerox-művészete azonban már döntően a képi kifejezés és a vizuális értékek felé fordul. A kísérletezési lehetőségek felszabadulása után egyre többen találtak rá a fénymásológép sajátos képalkotási lehetőségeire. Felfedezték, hogy a gép alkalmas egy, az addig ismertektől eltérő képi nyelv kialakítására. A klasszikus értelemben vett kép vált fontossá, és ennek az autonóm világnak a berendezésére, fejlesztésére irányultak a művészi kísérletek. Ha egyes alkotások esetében maradtak is konceptuális mozzanatok, a teljes spektrumot áttekintve kimondható, hogy ezek ekkorra háttérbe szorultak. A kép létrejöttének körülményei, az eszköz kereskedelmi, társadalmi szerepe ilyenkor is csak az alkotás által felmutatott vizuális jelentéssel együtt bírt jelentőséggel. Eközben a technika sokszorosító funkciója is mellékessé vált. Sok olyan eljárás született, mely egyedi, megismételhetetlen alkotást eredményezett.

Joseph Kadar munkája
Joseph Kadar munkája

Ez a megközelítés azonban többet jelentett egy újfajta szépség megteremtésénél. A művész felismerte az eszköz által nyújtott újszerű lehetőséget a világ és az ember eddig ismeretlen képének, sosem látott oldalainak feltárására. Az elektrografika a maga sajátos eszközeivel kezdte el feltérképezni a modern kor embere és a technika viszonyát is. Az új perspektívában a gép arca is megváltozott, a művész megszelídítette azt, sajátos, bensőséges kapcsolatot alakított ki vele. Nem a végzetet, hanem a továbblépés esélyét látta eszközében. Úgy használta a technicizált információs társadalom eszközét, mint ahogy a tengeri élőlények lassan belepik, belakják, beépítik életükbe a tenger mélyére süllyedt hajó roncsait.

Ezt a szemléletet képviselte az Árnyékkötők, és e törekvések fejlődésének volt katalizátora. (A magyar művészek munkái mellett az évek során megjelent külföldi – francia, német, olasz, lengyel, amerikai – alkotások is többségükben a fent leírt attitűdöt képviselik.) Akkor is így van ez, ha a szerkesztők tisztelettel adóztak Erdély Miklós és sok más, a korábbi évtizedekben tevékenykedő alkotó életművének, sokrétű tevékenységük során pedig például telefax akciókat is szerveztek. Ezért úgy gondolom, hogy a lap által bevezetett műfaj-megjelölés a technikai meghatározáson túl a szemléletet is magában hordozza. Az elektrografika tehát a Copy Art egy szűkebb körét és a modern technikai eszközök segítségével készített alkotásoknak általában csak egy bizonyos területét fedi le. Itt azonnal meg kell jegyeznem, hogy ez a szűkítés saját véleményemen alapszik. Az Árnyékkötők szerkesztői sohasem mondtak ki, írtak le ilyen jellegű meghatározást. Közöltek azonban olyan írást, mely találkozik az én véleményemmel. Christian Rigal (alias Cejar) francia művész az elektrografika jellemzőit áttekintő 1992-es írásában többek közt a következőket írja:

A fénymásolónak kétféle művészi használata lehetséges: reprodukciót készítő gép vagy alkotó szerszám. Az első a szokványos használatnak felel meg, a második nem rendeltetésszerű vagyis „eltérített”. Ez utóbbinak adnám az elektrografika nevet.

Ha viszont a fénymásolót eltérítik eredeti funkciójától, a létrehozott példányok eredeti alkotásnak minősülnek. Az elektrografikus technikák ugyanis – „elmozdítás”, „kézikép”, „fényfestmény” – transzformációs eljárások, miként a „direkt felvétel” is az, hiszen a gépre helyezett háromdimenziós tárgyból kétdimenziós alkotás lesz.

Már tíz évvel ezelőtt tiltakoztam az Amerikában kitalált értelmetlen „Copy Art” megnevezés ellen, mivel ezek a művek egyáltalában nem „kópiák”. Mára az általam javasolt „elektrografika” (elektro[foto]grafika) általánossá vált.[6]

A gépi-képi kifejezés lehetőségeit kutatva

Kováts Borbála munkája
Kováts Borbála munkája

Elektrográfiának pedig azok az alkotók és elméleti szakemberek kezdték nevezni műfajukat, akik a Magyar Elektrográfiai Társaságot (MET) alapították. A művészek döntő része korábban az Árnyékkötők szerkesztősége körül kialakult művészcsoporthoz tartozott, vagy legalábbis kapcsolatban állt a lappal. Ennek megfelelően korábban az elektrografika kifejezést használta. Mindannyian a gépi-képi kifejezés lehetőségeit kutatták, és nyomatokat állítottak ki. A MET 2001-ben keletkezett alapszabályának definíciót tartalmazó részletét annak idején én fogalmaztam, de a dokumentumban és a társaság honlapján ma is olvasható, így feltehetően többen ma is egyetértenek vele. A szöveg azt mutatja, hogy az elektrográfia tartalma az írásom elején leírt distinkciós szándékon túl lényegét tekintve nem tér el az elektrografikáétól.

Elektrográfiának (elektrografikának) azokat a képzőművészeti alkotásokat nevezik, melyek elektronikus médium – elsősorban fénymásológép, computer vagy telefax – alkalmazásával készültek, olymódon, hogy a képalkotás az eszköz egyedi sajátosságain, más technikai lehetőséghez nem hasonlító jellemzőin alapszik, vagyis a technika szerepe túllép a közvetítő-reprodukciós vagy sokszorosító funkción.[7]

A MET alkotóinak szinte kizárólagossá vált eszköze, a computer a fénymásolóval ellentétben már nem képvisel underground szellemet. A társaság megalapításának célja is alkotóinak és műfajának professzionális szintű képviselete volt – a MET attitűdje többek közt ebben különbözik az Árnyékkötőkétől. Az elektrográfia kifejezés azonban – főként használatát tekintve – lényegében még mindig csak a magyar képzőművészek egy kisebb csoportjához kötődik, melynek számítógépes alkotótevékenysége független a magyar művészeti felsőoktatás intézményrendszerétől.

A hazai kortárs képzőművészet főáramlatában a computer – több más technikai médiummal együtt – a 90-es évektől kezdve tett szert egyre nagyobb jelentőségre. A technika fejlődésével, a rendszerváltással és a nyugati hatásokkal is összefüggő folyamatban része volt annak, hogy a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1990-ben létrejött az Intermédia Tanszék, mely ’93-ban önálló szakká alakult. Ezért Magyarországon a 60-as évek nyugati mediális szemléletű művészetéből ismert intermédia kifejezés gyökeresedett meg az új technikai eszközöket, illetve tömegmédiumokat alkalmazó művészet jelölésére.[8] Akkor is így van ez, ha az említett szak mindenfajta, a hagyományos megjelenési formáktól eltérő műfajjal foglalkozik, vagyis nemcsak az elektronikus médiumokat használó művészettel. Úgy gondolom, hogy mára az intermédia tartalma a régi jelentéshez képest módosult: részben szűkült, de ugyanakkor ki is tágult. A mai fogalom magában foglalja a modern eszközök felhasználásával készült alkotások teljes körét, köztük a gépek segítségével létrehozott nyomatot is. Az e területre sorolt alkotói szándékok sokfélék, nem gondolom, hogy ma az intermédia kifejezés a technikához kötődő megközelítésen túl szűkebb értelemben is képviselne művészi attitűdöt. Így tehát szerintem elméletileg tartalmazza az elektrográfia fogalmát is.

Oldódó határok

Ország László munkája
Ország László munkája

Az utóbbi fogalom azonban nem azonos a computerművészet, illetve a számítógépes művészet kifejezések tartalmával. Nemcsak azért, mert ezek a terminusok kissé elkoptak, enyhe pejoratív – lekicsinylő, amatőrizmust sejtető – értelmet kaptak az elmúlt egy-két évtizedben. Nem is csak azért, mert az elektrográfia főként nyomatot jelent, computerrel pedig több más megjelenési formában is készülnek művek. Az elektrográfia törekvése – az elektrografikához hasonlóan, szögezzük le még egyszer – autonóm képi világ megalkotása olyan eszközökkel, melyek alkalmazását csak az elektronikus vagy elektromos médium teszi lehetővé.

A MET országszerte rendez egyesületi kiállításokat, tevékenységébe sok más, saját körein kívül eső alkotót is bevon. Ezáltal növeli nemcsak a műfaj, de neve, az elektrográfia ismertségét is. A legutóbbi években rendezett programok ugyanakkor azt mutatják, hogy a társaság felismerte, nincs értelme a fogalmak mentén való „törzsi” elszigetelődésnek. A MET felvette a kapcsolatot olyan művészekkel, akik az elektronikus eszközökkel más területeken alkotnak. Kiállításain például video installációt, vagy vetített képet is láthatunk. Tagsága az évek során gyarapodott, és olyan művészek is helyet foglalnak benne, akik a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán tanultak. Lehet, hogy az elindult folyamatok idővel újraértelmezik az elektrográfia fogalmát.

Kováts Borbála


[1] Árnyékkötők 1991/1. szám, a hátlap belső oldala. Az Árnyékkötők című elektrografikai folyóirat hivatalosan 1990 és 2002 között jelent meg, ebben az időben Közép-Európa egyetlen elektrografikai szakfolyóirata volt. A 90-es években szerepe meghatározó volt elsősorban a magyarországi elektrográfia kibontakozása és meggyökeresedése terén. Hazai és külföldi alkotók munkáit jelentette meg és elméleti írásokat közölt. Az újság sokszorosítása is fénymásológéppel történt. A négy állandó szerkesztő – Dárdai Zsuzsa, Saxon-Szász János, Tenke István és Zsubori Ervin – körül változó összetételű művészcsoport szerveződött, mely kiállításokat, akciókat is szervezett itthon és külföldön. Az Árnyékkötők művészcsoport 2004-ig működött.
[2] 1991. I. Nemzetközi Grafikai Biennálé, Győri Műcsarnok; 1993. II. Nemzetközi Grafikai Biennálé, Győr, Xantus János Múzeum
[3] Ha körülnézünk az interneten, láthatjuk, hogy az elektrografikának időközben megjelent egy másik, mindössze a technikára vonatkozó jelentése. Ez nem függ össze művészi törekvésekkel, a szó ilyen jellegű használatának inkább nyelvi oka lehet. Az elektronikus eszközzel készült kép vagy grafikus munka nyelvi szempontból logikus módon kapja olykor az elektrografika nevet, akkor is, ha tervezőgrafikáról, esetleg nyomdai előkészítésről vagy amatőr alkotói tevékenységről beszélünk.
[4] Corvina, 1999
[5] Enciklopédia Kiadó, 1999–2001
[6] A magyarra fordított szövegben szereplő szakkifejezések megfelelője az eredeti, francia nyelvű szövegben: électrographie, illetve électrophotographie. Christian Rigal: Hogy áll most az elektrografika? Fordította: Gergelyi Mihály. in: Árnyékkötők / Shadow Weavers (1989–2004) szerk.: Dárdai Zsuzsa, Árnyékkötők Alapítvány, 2005. Az írás eredetileg az Árnyékkötők egyik 1992-es számában jelent meg.
[7] http://elektrografia.wordpress.com/rolunk/
[8] A mai angol szóhasználatban az intermedia ugyancsak az új technikai eszközöket igénybevevő művészeteket jelenti. Mint ilyen rokonértelmű a multi-media, electronic media és a new media art kifejezésekkel.


Átvett Újraközlés | Forrás: Képírás.com
Megjelent 2011. április 23-án, a Képírás internetes folyóiratban

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük