::: Vankó István 2017-es rajzsorozatáról
***
Vankó Pista, kiváló barátom másodszori kérésének engedve fogtam ennek a néhány éve már megoldott rendhagyó művészi vállalkozásnak a megírásához.
Elmélyedve az elém kerülő lapok változatosságában, munka közben tárult fel fokozatosan előttem a mű különlegessége, ami nem más, mint az alkotó nyílt, őszinte önfeltárulkozásának az a mélysége, ami művészeti alkotásokban igen ritka, szinte egyedülálló. A verbalitás: betűk, szavak, valamint egyéni motívumai gyakori alkalmazásával a művész látványos grafikai összképet tár elénk.
Kováts Albert, Budapest, 2023. október 1.
***
Vankó István 90 lapból álló, 2017-es rajzsorozata a szilárdan elgondolt terv és az elementáris ösztönösség különös és megkapó együttese. A terv: a művész 30 egymást követő napon át napi 3 rajzot készít, amikor a munka után hazatér. Ezt az elhatározást következetesen végigviszi. A hazaérkező rajzoló, telve a nap legkülönfélébb impulzusaival, hatásokkal és érzésekkel, nyomban eszközt ragad és papírra veti plasztikai jeleit. Az eredmény 90 darab 35×25 cm-es rajz, melyek mindegyike spontán és szenvedélyes visszfénye az adott óra lelki és fizikai állapotának. Amit látunk, igen gazdag és sokszínű képi élmény. A sorozat dúskál képi ötletekben és motívumokban. Az eszközök a kézirajz eszközeinek ismert skálája nagy változatosságban: grafit, szén, kréta, különösen a vörös változatai; tus, tollal és ecsettel; fedőfehér. Varietas delectat.
Rendkívül megnyerő, amiként a művész dinamizmusa és alkotó ereje áttör a napi fáradtságon, és szinte mindig friss, eleven képi hatást ébreszt. A művek képzőművészeti jellegét a lejegyzés spontaneitása hatja át, az elsőként feltörő, keresetlen kifejezési forma határozza meg. Az a festői nyelv jelenik meg itt grafikai keretben, melyet Vankó István táblaképeiről jól ismerhetünk. Ez a festői nyelv már a korai időktől kezdve vonultatott fel rajzos elemeket, a művész névjegyeiként is felfogható visszatérő motívumokat. A sorozaton végigvonul a stilizált emberalak, a firkált figura motívuma, amit az egyik lapon maga a művész is megnevez.
A rajzolás folyamatában e kisembernek a legkülönbözőbb dimenziójú rokonai tűnnek fel, a halvány, apró hangyaemberkétől a képfelületet betöltő alakig. De formai rokonság mutatkozik az állatvilággal is; a különféle átmeneti formák az emberállatok és más megnevezhetetlen lények alakjain át a fej és végtag nélküli, nonfiguratív formákig is elvezetnek.
Alig van lap, amelyről hiányozna a „firkált figura” valamelyik reinkarnációja. A művész legkülönbözőbb érzelmi-hangulati rezdüléseit megtestesítő alakokat kell látnunk ezekben. Ám olykor a maga testi valójában megjelenik a művész is: elsősorban az Önkép önként feliratú lap nyilvánvaló önarcképén. Másutt a főszereplővé nőtt „firkált figurát” látjuk vastag fal mögött, reménytelenül elzárva kint rekedt társától. (Az Egyedül feliratú lap verbális alátámasztása ennek az érzésnek.) Több rajzon a repkedő, kavargó, firkált alakok a széthullás, bomlás megidézői, alkatelemeikre esnek szét, mint megunt, kidobott játékszerek.
A „napi penzum” teljesítésének szándéka, a fáradtság, a munkanap alatt felgyűlt nehéz gondok és gondolatok verbális kitárulkozással is gazdagították a lázas rajzi önkifejezést. Elkerülhetetlen, hogy a művész mondandóját szöveges segítséggel is nyomatékosítsa. Számos helyen tűnnek fel betűk, szavak a lapokon. A betűk kettős természetük révén mint grafikai jelek a kompozíció építőelemei, másfelől verbális jelentésük szerint a művész gondolatainak kétségbevonhatatlan kifejezői. A firkált figurák mellett a betűk, szavak a művész alapvető motívumai, a sorozat jellegzetességei, figyelembevételük nélkül a ciklus aligha értelmezhető. A betűk, szövegrészek a kép többi elemével, figurákkal, foltokkal, formákkal, vonalkötegekkel kompozíciós egységet alkotnak. Részben érzelmeket, lélekállapotokat, vagy napi eseményeket rögzítenek, zömmel pedig a rajzzal, az alkotás folyamatával kapcsolatos gondolatokat jegyeznek le.
Nem gyakori, hogy egy képzőművészeti művel találkozva mindjárt a művet indukáló vagy átható érzést, gondolatot is megismerhetjük. Ha töredékesen is, de bepillanthatunk, hogy munka közben mi jár a rajzoló fejében. Vankó István rajzsorozata számos példát szolgáltat erre. Önjáró gondok, olvassuk, majd Kereszt utam, cipelem a keresztem. Egy másik lapon: Félelem a félelemtől, sőt: Rém.
Olykor nem tudni, hogy árulkodó címmel, vagy feltárulkozó vallomással találkozunk: Vörös felhő leittam magamat; Üres kép-felnézők; Fáradt figura. Máskor következetlen naplónak tetszik, amit olvasunk: Ma dühöngök; Ismétlő múlt és jelen; Ma-holnap; Rémes nap. Naplószerű az az oldal is, ahol folyóírással találunk figurákkal vegyített vallomásos sorokat: „Mindig foglalkoztat, hogy az állapotom nem javul.” A dolgok olykor nehezen alakulnak: Igen-nem hülye válasz; Érd Galéria 2018.
A művész mindig kételkedik, bizonytalan önmagában: Vegyes kép-firka-irka-rossz; Mindent felülíró össze-visszaságok; Firkálok; Balkezes képem-lényeg; Én képem, mese képem; Képtelen; Falak. Művésznevek is előkerülnek: Antoni Tapies, Haász és R. Fritz. Ki tudja, hogy a gondolattársítások rejtekútjain hogyan is kötődnek az adott lap plasztikai vonásaihoz. Mint ahogy csak találgatni lehet, miért találkozunk egy helyütt a Duchamp-i piszoár gyártója, R. Mutt nevével is. És van egy teljes oldal, ahol a kép jelei alatt folyóírásos sorok tűnnek át: festők, barátok, kollégák nevei. Mintha a pályatársakhoz való szoros kötődését jelezné és ebből merítene erőt a rajzoló.
Izgalmas művészi vállalkozás Vankó István grafikai ciklusa, mert a képzőművészeti eredményen túl akarva-akaratlan több alkotói problémát, egzisztenciális kérdést is felvet. Élet és művészet. Művészet és Én. Alkotói módszer és inspiráció. Vizuális és verbális. A közvetlen önkifejezés. Rajz és önismeret. Személyesség a grafikában. Önfeltárás és hitelesség.
Kérdés, hogy ezután milyen következtetésre jut a művész, és hogyan vélekedik a néző.
Kováts Albert