Mózes Kati a Műcsarnokban

::: A Világűrrel teli szél című kiállítás apropóján


A Lajos utcai tárlata (2006) óta Mózes Katinak a legutóbbi, a Műcsarnok felkérésére létrejött bemutatkozása az első fontosabb kiállítása, nem számítva az Izraeli Kulturális Intézet meghívását 2016-ban. Azonnal kitűnik, hogy jelentős előrelépés ez a művésznő számára mind reprezentációs, mind elismertségi szempontból. Akárhogy is, a Műcsarnokban önálló tárlattal szerepelni ma is növeli a szakmai súlyt. A Műcsarnok mégis csak Műcsarnok. Nem szólva arról, hogy egy nem kellőképpen ismert művésznő, aki eleddig sikereit jobbára a Magyar Festők Társasága csoportos bemutatkozásain, meglehetős zárt körben aratta, 70 éves korára megérdemelten jut az eddiginél jóval nagyobb nyilvánossághoz. Hogy ilyen jellegű, vagy hasonló súlyú szereplésnek korábban nem lehetett részese, annak fő okát abban látom, hogy Mózes Kati művészete nem tűr semmilyen skatulyát. Karaktere besorolhatatlan, lépten-nyomon meglepetésekkel szolgál, és ez sokakat tartózkodásra késztet.

Műveinek esztétikai különállása a múló idővel egyre élesebbnek tetszik, mert fokozatosan lép túl korábbi művein, s különül el egyszersmind a környező trendektől is. Mintha lett volna valamikor egy iskolás állapotú kezdet, és ahhoz képest egyenetlen, szakaszos folyamatban távolodik valami „még mózeskatibb”, még szuverénebb világ felé. A változás etapjai nem válnak el művészetében élesen; nem különíthetők el szakaszok stiláris, formai vagy technikai alapon. Igazolja ezt a műcsarnoki kiállítás összképe is, amely a művész pályafutásának több periódusát reprezentálja, s noha ezek sokféle művet foglalnak magukba, az idő és a minőség közös nevezőre hozza őket.

Mózes Katalin: Csoport II., 2021

Ha lehetett volna skatulyát találni, címkét ragasztani bármikor is, sohasem lehetett, mert az idő túlhaladott minden „végleges” megállapításon. Mózes Kati munkáinak nehezen definiálható általános jellegét, „stílusát”, az éles szemű megfigyelők már korán „abszolút festészetként” aposztrofálták – mint pályatársa, Wagner János 1998-ban. Magam egy ízben a „festészeten túli” kifejezést is megengedhetőnek tartottam. Napi használatra alkalmas, tisztes szakmai megállapítások ezek, méltató célzatúak, ám tartalmi szempontból nem juttatnak közelebb a művésznő munkáihoz.

Mózes Katalin: Lányok No2., 2020

Támasz lehet, ha valami egzaktabb általánosságot hívunk segítségül. Ilyen az eklektikus jelző, amit egy-egy mű esetében talán indokolt lenne használnunk, de Mózes Kati művészete egészére nem alkalmazható, mert az nem különféle, konkrét formanyelvű alkotásokból áll, hanem megvalósult plasztikai gondolatok együttese; a művek magukba rejtik, önmagukban hordozzák autonóm különösségüket. 1998-ban gondoltam először, hogy a XX. századi festészet szinte teljes eszköztárának csatarendbe állítása és merőben ösztönös, természetes használata Mózes gyakorlatában kikerülhetetlenül felidézi a posztmodern fogalmát. Nemcsak a klasszikus avantgárd irányzatok újításainak szabad alkalmazása utal erre, hanem a legkülönbözőbb technikák, eljárások és anyagok különféle kombinációi, korstílusok fragmentumos idézetei is. Noha a posztmodern stílusjelzőként való felismerése sokat segíthet Mózes Kati munkáinak jellemzésében, mégis, a fogalom rendkívül tág, túlságosan általános; a művésznő munkáinak különösségéhez nem visz közel.

Mózes Katalin: Játék 1, 2010

A besorolás egyébként, bármennyire találó is, az egyedi teljesítmény tartalmi, mélységi kutatásában nem nyújt eleget. Ez indította a művésznő méltatóit, hogy festészetének nyitját másutt, az emlékek és benső élmények keltette „látomások és indulatok” mélységeiben keressék. Az idők folyamán Mózes Kati művészetét a rejtélyes, különös, valószerűtlen, abszurd jelzőkkel jellemezték; megállapították, hogy munkáit bujkáló titokzatosság lengi be. Ha megpróbálunk a titokzatosság fogalmából kiindulni, akkor oda juthatunk, hogy ez egy fedő fogalom; a titokzatosság rétege úgynevezett „titkokat” leplez, vagy inkább rejteget. Nem szándékos az elrejtés; a folyamat ellenkező irányú; először volt a lappangó tartalom, baljós, szorongató életérzés, és erre borult rá a titokzatosnak ható plasztikai megjelenítés. A titokzatosság szűrőjén szűrődik át az a ki nem mondott (ki nem mondható, csak festhető) tudás, ismeret, amit gyakran azonosnak érzünk a sajátunkkal: valami „kollektív tudattalan”, a létezés tragikumának átérzése. Mózes Kati 1990 előtti munkáiban valamivel nyíltabban tárgyiasult a szorongás, a lét abszurditásának érzete: megjelenített gnómok, szörnyek formájában. Innen az út kétfelé vezethetett. Az egyik út a figurális festés még nyíltabb, tudatosan vállalt formája volt, a holokausztban elpusztított egykori testvérek képének felidézése, a családi és történelmi múlt mintegy benső adósság törlesztéseként való megjelenítése. Ezekről a képekről fellebben a titokzatosság fátyla, a lélek-mélyen honoló nyomasztó életérzés, szorongás magyarázatot kap; egyszersmind segít a párhuzamosan létező másik út, a jellegzetesen nonfiguratív, sokkal ösztönösebb irány érzelmi-indulati indítékának felfejtésében. (Mindkét út találkozik Mózes Kati eredeti műfajában, a Képek héber imakönyv-lapokon sorozatában, ahol formai újítás és a személyes érintettség talál egymásra ragyogó kis kompozíciókban.)

Mózes Katalin: Képek zsidó imakönyv lapjain No1., 2008

A művész munkásságának különböző szakaszaiból válogatott, a terem falain és posztamensein sokféle arcát mutatja. Felvonul az a sokféle képi eszköz és megoldás is, amit az idők során alkalmazott. A képek ennek ellenére (vagy épp ezért) „jót tesznek egymásnak”, emelik egymás hatását, közös szólamuk hosszasan fogva tart. Kár, hogy nincs több levegőjük; tágabb teret érdemeltek volna. Az összkép végül is derűlátást sugall: a festészet nyelve a festő irányításával úrrá lesz a valóság szürke valószerűtlenségén, s követjük az útját legalább egy időre a nyomasztó látomások és indulatok feloldásában.

Kováts Albert


Átvett újraközlés | Forrás: Múlt és Jövő
Megjelent a kulturális folyóirat online felületén, 2022. február 19-én, Mózes Katalin Világűrrel teli szél című kiállításának apropóján | Műcsarnok, 2021. december 15. – 2022. február 13. | Hovatovább: Mózes Katalin honlapja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.