Egy kis tréfa

::: Egy kortárs köztéri szobor ürügyén


Kortárs szobor avatása a Belvárosban! Ennek főcímnek kellett volna lennie a reggeli lapokban. De ne legyünk telhetetlenek. Örvendjünk, hogy fehér holló ritkaságú eseményként egy gyökeresen mai szellemiségű plasztikát, történetesen Kalmár János Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását állították föl az Erzsébet téren. A kezdeményező és adományozó a Festészetet Kedvelők Köre Magyar Zsidó Egyesület volt, s a szoborral a kortárs festészet előtt kívántak tisztelegni, általában a művészet fontosságára hívni fel a figyelmet.

A nemesen egyszerű szobor-alak figurája némiképp átformáltan ismétlődik az általa tartott képkeretben – így oldotta meg a művész a szokatlan feladatot: szoborral népszerűsíteni a festészetet. „Fohász a festészet újjászületéséért” szól a felirat, és azért éppen az Erzsébet téren, mert a szoborállítók szándékuk szerint az 1956-os forradalom után értelmetlenül lebontott egykori szecessziós Nemzeti Szalon helyén akartak a magyar művészet rossz helyzetére emlékeztetni.

Kalmár János: Fohász a festészet újjászületéséért (A fotó forrása: szoborlap.hu / Csuhai István)
Kalmár János: Fohász a festészet újjászületéséért (A fotó forrása: szoborlap.hu / Csuhai István)

Kár, hogy a mű előnytelen helyre került. A parkot övező kőszegély egy kiszögellésére helyezték, fák árnyékolják, és egy hirdetőoszlop tömege nyomja el gracilis alakját. Környezete nem hagyja kellően érvényesülni, nem kap elég levegőt. Kőszegélyre korlát vagy lámpaoszlop való; Kalmár János szobra szabad teret kívánna, a gyep középvonalára kívánkozna, a járdától tisztes távolságra. Egyébként is, a Nemzeti Szalon ott állt, középen, a József Attila utca és a Harmincad utca közti távolság felezőpontján.

Az örvendetes eseményről „Új köztéri alkotást avattak” felcímmel méltató cikkecske jelent meg a Helyi Téma című újság V. kerületi kiadásában. Az írás némileg megfeledkezik a donátorokról, amennyiben csak „civil kezdeményezésről” beszél, és nevet nem említ, pedig az esemény lényeges mozzanata, hogy a szoborállítás pénzügyi fedezetéről is a polgári egyesület gondoskodott. Pusztán a kezdeményezésből nem válik sem szobor, sem más.

A cikk részletesen ír a Nemzeti Szalon történetéről, és közli az alkotó Kalmár János nyilatkozatát, aki egyebek közt kijelenti: „A magyar kultúrában és köztudatban (…) egyáltalán nincs jelen a kortárs művészet, holott elengedhetetlen lenne.” És a nyilatkozatot közlő újság mindjárt prezentálja is a bizonyítékot: nem a szóban forgó szobrot, Kalmár János szobrászművész friss alkotását láthatjuk a lapban a cikk illusztrációjaként, hanem valami teljesen mást, egy régi szoborművet. Igaz, az Erzsébet téren áll ez is, de a túlsó oldalon, a Deák térhez közel. Az újság Horvay János 1929-ben felállított Népdal című szobra részletfelvételét mellékeli kortárs alkotásként, mintegy igazolva a szobrász szavait: a Helyi Téma szerkesztőinek sincs fogalmuk a kortárs művészetről; ha szobor kell, hát legyen. Szobor-szobor. Talapzatán: „Kis furulyám szomorúfűz ága.” Kis vidám kulturális tréfa, félrevezető játék a belvárosi olvasónak.

 Kováts Albert


Átvett újraközlés | Forrás: Kováts Albert archívuma
Megjelent a Műértő 2012. februári számában, „Csók: István” néven | Hovatovább: A szobor műlapja a Szoborlap honlapon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük