A létezés gyönyörűsége

::: A Föld című kiállítás elé


Héliosz ma reggel, 2020. február 6-án 7.05-kor útra kelt Keletre nővére Éosz (a „Hajnal”) nyomán, tüzes szekerét szárnyas paripák röpítették az égbolton, ezen az úton Hémera kísérte végig. A szekeret húzó négy ló neve: Aithón („az égő”), Phlégón („a lángoló”), Piróusz („a tüzes”) és Éóusz („a korai”). Estére elérkeztek az óceánhoz, itt Heszperia jelentette be a szerencsés megérkezést 16.50-kor, majd lovait megfürösztötte, ő maga pedig pihenőre tért aranyos palotájában.

Aki ma este kinéz az éjszakai égboltra, dagadó, növekedő Holdat láthat. Február 9-én reggel lesz holdtölte. A Hold különleges helyet foglal el az emberiség kultúrtörténetében. Az ókori egyiptomiak, az ókori görögök és rómaiak, sőt még az amerikai navahók is istenként tisztelték a Föld körül keringő égitestet. Fényességének változása így volt magyarázható a hétköznapi ember számára.

A természet a szabadság birodalma – írja Alexander von Humboldt (1769–1859), a modern geográfia megalapítója. Kozmosz (1845) című írásában elemzi a művészet és természet kapcsolatát. Mint írja, amit nem ismerünk tiszta érzésekkel, azt ábrázoljuk, és gyönyörű művészeti alkotásokat hozunk létre.

A Föld kifejezés hallatán manapság elsőként az jut eszébe egy földtudományi szakembernek, hogy tejútrendszerünkben harmadik bolygóként keringünk a Nap körül. A Nobel-díjas orvos, biokémikus Szent-Györgyi Albert Psalmus Humanus és hat ima című versében ötödik imáját A Föld címmel írta. Többek között az alábbi gondolatokat olvashatjuk benne: „Uram! / Azért adtad a Földet, hogy rajta éljünk, / Megmondhatatlan kincseket halmoztál bensejébe, / Képessé tettél rá, hogy értsük alkotásod, / Könnyítsük munkánkat, megfékezzük az éhezést, a kórt.”

Széphárom Galéria, a Föld című kiállítás a részletei (Fotók: Rajkó Andrea Fenya és Varga László)

Számunkra, emberek számára, a Föld maga az élet, a létezés gyönyörűsége. Egyszerre minden és semmi benne az ember alkotta sok rendszer, így a tudomány és a művészet is.

Nem tudjuk, hogy a természet változásáról, működéséről szóló történetek mikor hangzottak el először jelenlegi formájukban; de az bizonyos, hogy a primitív életforma addigra már a távoli múltba merült. A görög mitológia meséi nem derítenek fényt arra, milyen is volt az ősi emberiség – de bőségesen rávilágítanak arra, milyenek voltak a régi görögök. Ez pedig számunkra, akik intellektuális, művészi és politikai szempontból is örököseiknek tartjuk magunkat, jóval fontosabb. Nekünk semmi sem idegen, amit tőlük tanulunk.

Az emberek számára mindig nagyon fontos volt annak ábrázolása, hogy hol élnek, milyen állatokkal és növényekkel találkoznak, mitől kell félni, és mi az, ami táplálékul szolgálhat. A tér megismerésével egyre többet és többet tudtak a Földről, az őket körülvevő világról. Több tízezer éve barlangok falára rajzolták mindazt, amit ismertek.

Az ókori birodalmak vezetői úgynevezett logográfusokat küldtek a távoli, ismeretlen világokba. Ők leírták, lerajzolták mindazt, amit láttak, majd beszámoltak ezekről az új ismeretekről uralkodóiknak. Ma már ismerjük a teljes földrajzi környezetet, tudjuk, mekkora az a terület, ahol élhetünk. Azt is tudjuk, hogy hol nem. Mert nincs elegendő oxigén a magas hegyekben, vagy a sivatagokban nincs termőföld, ahol megtermelhetjük mindennapi étkeinket. Az emberiség története a földrajzi tér meghódításáról szól.

„Tudományt és művészetet nem lehet egyszerre definiálni, mert nagy dolgok: nincs definíció, mely őket kimerítené. Íme azonban egyik oldaluk: ők a világról való Tudatunk legkincsesebb gyűjtőkamrái, a művészet az érzetek és érzések, a tudomány a belőle leülepedett fogalmak drága gyűjteménye” – írja Babits Mihály 1912-ben, a Nyugat című folyóiratban.

Széphárom Galéria, a Föld című kiállítás a részletei (Fotók: Rajkó Andrea Fenya)

Az ember felfedező is volt mindig, amióta két lábra állt. Kíváncsi volt arra, hogy milyen környezetben él, és ebből mit hasznosíthat saját maga számára. Ugyanakkor létezésének értelmét keresve nyomot akart hagyni az utókornak. Létezését, annak körülményeit, magát a természeti környezetet ábrázolta. Így születhettek meg azok a művészi alkotások, amelyek létrejöttük idején ábrázolták az akkori valóságot.

A természet ábrázolásában egyesülhet tudomány és művészet. Mendöl Tibor geográfus 1932-ben írt tudományos esszéje táj és ember viszonyát elemzi. „Az embert elsősorban önnönmaga érdekli: idegen emberek egyéniségében és sorsában is a sajátunkkal rokon vonásokat keressük. A művész is a maga egyéniségét zárja bele alkotásaiba, ezt az egyéniséget igyekszünk onnan kihüvelyezni s örömünk annál nagyobb, minél inkább az egyetemes emberit tükrözi ez, vagyis minél könnyebb benne magunkra ismernünk.”

A fenti gondolatok jegyében szeretném köszönteni a kiállítás rendezőjét, S. Nagy Katalint, valamint a tizennégy kiállító művészt, megköszönve munkájukat és gondolataikat, amelyeket számunkra nyitottá tettek.

Izsák Éva


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Elhangzott 2020. február 6-án Budapesten, a Széphárom Közösségi Térben, A Föld című csoportos kiállítás megnyitójaként | A kiállítást rendezte: S. Nagy Katalin | Kiállítók: Alföldi László, Gábos József, Géczi János, Húber András, Kelemen Katalin, Kováts Borbála, Láng Eszter, Molnár Iscsu István, Mózes Katalin, Németh Géza, Székelyi Kati, T. Horváth Éva, Turcsányi Antal, Zsubori Ervin | Megtekinthető 2020. március 28-ig

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük