Kozmikus ikrek

::: Barátság első látásra


Apám ritkán volt dühös rám, két tipikus viselkedési mintám hozta csak ki a sodrából: ha tűzrakással vagy kémiai kísérletekkel veszélyeztettem ingatlanunk épségét, illetve amikor minden ígéret ellenére sokadszor is késő estig ott felejtettem magam barátomnál, Zolinál. Egy szombat este aztán felkerekedett, hogy begyűjtsön a Dózsa György út 62-ben. Miután jól megszidott, este tízig jól elborozgattak és beszélgettek Imre bácsival, gondolom, a gyermeknevelés nehézségeiről. Mi addig is tovább játszhattunk. Amikor végre hazaértünk, a számomra kikészített beosztást végül apám kapta meg anyámtól.

Az első általános iskolai megnyitón egymás mellé keveredtünk, egy padba ültünk és a következő nyolc évet szoros szimbiózisban töltöttük. Lett egy második otthonom, a tanítás után nem haza mentem, hanem – a kötelező Eötvös utcai tengóparti után – Zoliékhoz. Gabi néni már várt az ebéddel, utána Legóból felépítettük a magunk világát, mígnem a valóság (vagy apám, lásd fent) haza nem szólított. A nyári szünetben olykor oda is költöztem, vagy Zoli nagyszüleinél, Ikerváron (júniusi ikrek hol máshol nyaralnának, mint saját várukban) üdültünk és derültünk.

Jó társaságba keveredtem. A közös játékokon túl izgalmas volt egy művészcsalád életében részt venni, a világnak egy számomra addig ismeretlen dimenziójába betekintést nyerni. Zoli már kiskorától magában hordozta szülei tehetségét, világlátását. Szakértő módon tudta nekem elemezni Gabi néni szövési technikáját, Imre bácsi kerámiáit, a művészet és a giccs közötti határvonalat. Komoly esztétikai alapozást kaptam nálunk.

Zoli mindig egy lépéssel előttem járt, önállóbb volt, magabiztosabb, kreatívabb, fókuszáltabb, sokat lehetett tőle tanulni; amit csinált, jól csinálta. Az a típus, aki nem csak jól akart beszélni németül, de autentikus kiejtéssel is. Inspiráció és minta volt számomra. Persze sokat ökörködtünk is, az ásványvíz tápértékéről alkotott elméletünket az utókor még méltatni fogja. Menekültünk a mérges kakas elől, esernyővel ugráltunk a farakás tetejéről, mint Uli von Simmern a Repülő osztályban, bocikat adoptáltunk az ikervári gazdaságban. Együtt hallgattuk a Mikrobit és a Sparkst, néztük a Salto Mortalét, olvastuk Gerald Durrellt és Erich Kästnert. Lakásuk illatát, hangulatát bármikor fel tudom idézni. A sziklakertet, a műtermet, a játékoktól és könyvektől roskadozó polcot, a Skoda 1000 MB-t…

Ahogy kamaszodtunk, lassan ritkultak az együtt töltött idők, új barátok és barátnők, sport és tanulás kértek a gépidőből, de kapcsolatunk a mai napig élő, és mélyebb, mint valaha. Felnőtt fejjel visszatekintve most már tudatosan is értékelni tudjuk, amit gyerekkorunkban magától értetődő természetességgel élveztünk: egy jó barát figyelmét, társaságát.

Hoffmann Tamás


Exkluzív elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Készült 2021 júniusában, Stuttgartban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük