Hajótörés

::: Egy vitorlázó naplójából


It’s not as easy as it was
Or as difficult as it could be
For the Samurai in autumn
(Pet Shop Boys)

Tudta, hogy viharba kerülhet, mégis elindult. Nem lehet mindig minden veszély elől kitérni, gondolta. Aggódás helyett szokatlan módon inkább kíváncsiság bizsergette. Történjen valami. Talán egy új élmény lesz, ami pozitív tapasztalatokat hozhat magával. A legrosszabb esetben pedig választ egy buta kérdésre.

Az út első fele pazar volt. Lendületes szél, egyenletes, meleg, simogató; nem túl sok, nem túl kevés. Rég érezte magát ilyen jól a bőrében. Sejtette persze, hogy nem marad így végig. A kikötő, ahonnan indult, már eltűnt az öböl hajlata mögött, a cél még csak apró makettként derengett, amikor az ég vészjóslóan sötétedni kezdett. A távolban már moraj és villámok, de a felhők még látszólag egy helyben toporogtak. Bízott benne, hogy az izmosodó, de még kezelhető szél célba juttatja, mielőtt eléri a vihar.

Félúton lassan egyedül maradt, a többi hajós, egyik a másik után, bevonta a vitorlát és motorral próbált kisietni. Még mindig hitt a szerencséjében, a célkikötő már elérhető távolsággal kecsegtetett, amikor rátört. Soha azelőtt nem érzett még ilyen nyomást, ekkora erőt. Próbált alkalmazkodni, lehúzni a vitorlákat, de elkésett, már nem ő uralta a hajót, felcserélődtek a szerepek.

A kötélzet összeakaszkodott, a szél a vásznakat szaggatta; az árbocba kapaszkodva érezte, hogy a hajó kezd borulni alatta. Egy pillanatra elcsodálkozott magán, hogy nem esik kétségbe, hanem nyugodt léptekkel lesétál az oldalára feküdt hajóról; még visszanyúl a kajütbe egy mentőmellényért, mintha csak a zakóját venné magához a ruhatárban, majd derékig merül a vízen megfeküdt vitorlán lépkedve. Csak arra figyelt, hogy ne akadjon bele a kötélzetbe és magára tudja venni a mentőmellényt, a hajót már feladta.

Mire sikerült bekapcsolnia a mellényt, hirtelen valami megemelte. A hajó, lévén tőkesúlyos, kezdett lassan kiegyenesedni. Most tudatosult csak benne, milyen stabil, megbízható konstrukció. A kajütbe nem is jutott víz, a cockpitből lefolyt; visszaállt az eredeti állapot, és folytatódhatott a küzdelem a lobogó vitorlákkal. Végül sikerült őket félig-meddig lerángatni, beindítani a motort és elindulni a kikötő felé.

Az orkán a vitorla nélküli hajót is úgy megdöntötte, hogy a propeller rendszeresen kiemelkedett a vízből. A peremen ülve egyensúlyozta a vitorlást, mint a két kerekező rodeósok az autójukat. Innentől kezdve ismét uralta és lassan élvezte is a helyzetet. Meglepetten felnevetett, mikor hirtelen a semmiből egy szörfös tűnt fel és száguldott el mellette, vidáman integetve, mintha nem is egy orkán közepén lennének. Már biztonságos közelségbe ért, mikor a kikötőből egy motorcsónak kanyarodott mellé. Segítő kezek rendezték el a vitorlákat, köteleket, és asszisztáltak a kikötésnél; hálás volt érte.

„Ücsörgött egy darabig, nézte a kajütben a káoszt, és várta, hogy jelentkezik-e egy késleltetett pánikroham."
„Ücsörgött egy darabig, nézte a kajütben a káoszt, és várta, hogy jelentkezik-e egy késleltetett pánikroham.”

Gyorsan felmérte a kárt: egy párnán és kedvenc sapkáján kívül semmi nem hiányzott, minden szerelvény épen maradt. Ücsörgött egy darabig, nézte a kajütben a káoszt, és várta, hogy jelentkezik-e egy késleltetett pánikroham, valami izgalom, szívdobogás – de semmi. Nyugodt volt, kiegyensúlyozott, elégedett. Úgy érezte, jó választ kapott egy jó kérdésre.

Bedugta az iPod fülhallgatóit és tempósan megindult a hegyoldalon felfelé. Kicsit úgy érezte magát, mint Jeff Bridges a Fearlessben. Tudta, hogy ez a magabiztosság nem fog sokáig tartani, de addig is élvezni akarta. Legbelül sejtette, hogy hamarosan már a kérdésekben sem lesz biztos, nemhogy a válaszokban.

Hoffmann Tamás


Exkluzív elsőközlés
Készült 2013 októberében

Comments

  1. snk says:

    Mindig sajnáltam, hogy kimaradt a vitorla az életemből, most pláne! Szívesen néztem volna még fotókat! SNK

  2. ZE says:

    Aztán viharfock?
    A szöveg sokkal beszédesebb, mint a kép. (Tudod, nálam inkább a rádió, mint a TV.)
    Keresztlányom tengerihajós apja szerint, ki a Földünk jó felét bejárta a vizen, a Balaton és a Fekete-tenger okozzák a legnagyobb – általában kellemetlen – meglepetéseket…
    Nekem a Tisza-tavon fogyott el az üzemanyagom egy vihar kezdetén. Élő villámhárítónak éreztem magam, de a környező fák és a lassan megérkező mentés segített. Még úgy is, hogy rájöjjek: a pár csepptől vizes benzintől sem indul be a motor…
    Üdv:
    ZE

Hozzászólás a(z) snk bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük