Rorschachtól Iscsuig

::: Molnár Iscsu István A véletlen megidézése című kiállítása elé


Rorschach teszt: 10 tintapacás tábla, amely a naiv pszichológussal elhiteti, hogy mindenható műszer van a kezében, mellyel meglátja a vizsgált személy lelkének minden rezdülését.

Az ötlet – A Rorschach teszt

A teszt – amelynek történetét Szendi Gábor írása alapján foglalom röviden össze – Hermann Rorschachról, kitalálójáról kapta a nevét. Hermann 1884-ben Zürichben született, és kétéves korától egy svájci kisvárosban nevelkedett. Apja rajztanár volt, s Hermann maga is vonzódott a festészethez. Édesanyját fiatalon elveszítette. Hermann rendre elvégezte iskoláit, az egyetlen feljegyzésre érdemes tény, hogy iskolatársai a „Klex” nevet ragasztották rá, ami tintapacát jelent. Ebben az időben ugyanis a svájci diákok kedvenc játéka volt, hogy tintát vagy festéket csepegtettek egy papírra, majd félbehajtották és újra szétnyitották. Így a papíron mindenféle érdekes szimmetrikus alakzatok jöttek létre. A játékot úgy hívták, hogy „Klecksographie”. A játék önmagában is érdekes, de még érdekesebb, ha tudjuk, hogy később a Rorschach teszttáblák is ezzel az eljárással készültek.

Hermann Rorschach, 1910 körül (Forrás: Wikipédia)

Hermann 18 éves korában apja is meghalt, így pályaválasztásához szülői iránymutatást már nem kaphatott. A kor egy tudósa tanácsára Zürichbe utazott, és megkezdte orvosi tanulmányait. Emellett Hermannban valami mérhetetlen vonzalom élt minden misztikus és zavaros iránt. Valójában igazi művészlélek volt, aki megpróbálta tisztes polgári foglalkozásba gyömöszölni magát. Zürichben ez idő tájt a pszichiátria nagy erjedésnek indult: a tudattalan meghódítása volt folyamatban. Sigmund Freud és a szintén svájci Carl Jung is hatással voltak rá.

Hermannak volt egy rajztanár barátja, Gehte, akivel együtt agyalták ki, hogy barátja osztályaival kísérletezni fognak. A gyerekek készítettek egy tintapacás, hajtogatott ábrát, és mindenki ráírta, mi jutott róla eszébe.

Hermann megpályázta és 1915-ben elnyerte a heriseau-i ideggyógyintézet igazgatóhelyettesi állását. Heriseau-i unalmában ismét a pszichoanalízis felé fordult. 1919-ben újraalakították a svájci pszichoanalitikusok szövetségét, melynek Rorschach lett az alelnöke. A teszt még sehol, de innentől számítva Rorschach három év múlva már halott!

A tintapaca teszttel való kísérletezés

A tintapaca mint tesztelési lehetőség közben mást is érdekelni kezdett. Egy Svájcban végzett fiatal lengyel orvos, Szymon Hens – a neves svájci pszichiáter, Eugen Bleuler védőszárnyai alatt – kifejlesztette saját tintafolt tesztjét, és 1917-ben disszertációt közölt eredményeiről. Rorschach gyorsan átlátta, hogy Hens eredményei semmitmondóak, és ez arra inspirálta, hogy aknázza ki ő a pacákban rejlő igazi lehetőségeket. Vagy negyven táblával kezdte, amit aztán szépen lecsökkentett tizenötre. A táblákra tintát csöppentett és félbehajtotta őket, ahogy gyerekkorában csinálta. Volt fekete-fehér és volt színes is.

Molnár Iscsu István: A véletlen megidézése, 2019 – képpár a sorozatból

Őt nem az érdekelte, mint Henst, hogy mit mondanak betegei, hanem hogy hol látják – a folt egészében vagy részletében –, amit látnak. Rájött, hogy az is fontos, ha valaki mozgást lát az ábrán. A későbbi vizsgálatok igazolták, hogy a kifelé fegyelmezett emberek sok mozgó alakot látnak a táblákon, míg a felszabadult emberek keveset. A mozgás projektálása az intenzív belső élet jelévé vált. Lehetne még sorolni a sokféle jó meglátást, a lényeg: Rorschach zseniális meglátása az volt tehát, hogy az „észlelés maga az ember”. Az ekkoriban szárnyalni kezdő alaklélektan nagyon hasonlókat gondolt az emberről.

„Klex” Rorschach őrült tempóban, egyéb munkái mellett 1918 decemberére elkészült a teszt könyvváltozatával, a Pszichodiagnosztikával. Elküldte hat vagy hét könyvkiadónak. Senki nem vállalta a kiadást. Végül a berni Bircher kiadó vállalta, de kikötötte, hogy csak tíz tábla szerepelhet a könyvben. A könyv 1921 júniusában jelent meg, nyomdahibásan: a táblák elmosódottak voltak, mintha vízzel öntötték volna le őket. Rorschach kétségbeesett, majd feltalálta magát, rájött, hogy az árnyékolás új dimenziót adott a tesztnek. Rorschach lelkes volt, de a könyvből szó szerint 1-2 fogyott el. A bukás teljes volt, a recenziók ellenségesek voltak, a szakemberek ostobaságnak tartották az egészet. Rorschach összeroppant. 1922 április 1-én kórházba került. Egy hete fájt már a hastájéka; orvos volt, pontosan tudta, mit kockáztat. A műtőben kiderült, vakbél-perforációja és hashártyagyulladása van. Másnap reggel meghalt. Rorschach életében mindössze 25 frankot keresett tesztjével.

A teszt diadalútja

A teszt aztán lassan kezdett népszerűvé válni, de úgy látszik, ehhez a szerzőnek meg kellett halnia. Eljutott az Egyesült Államokba, elterjedt Európában, s hazánkban Trócsányi Izabella 1942-ben jelentetett meg róla először könyvet. A tesztnek megannyi jelölési és értelmezési rendszere terjedt el, az USA-ban volt, hogy egy időben ötféle is forgalomban volt belőlük. Aztán jött John Exner, aki előállt egy „Átfogó rendszerrel”, melyet statisztikával és standardokkal is igyekezett megtámogatni. Európában inkább Evald Bohm rendszere terjedt el. Magyarországon Mérei Ferenc, majd a még ma is élő lelkes tanítványai dolgozták ki a magyar változatot.

„Rorschach alapfelvetése mai megfogalmazásunkban: strukturálatlan anyag rendezésében, alakításában az életünk során kidolgozott szemléleti, gondolkodási és viselkedési szokásaink érvényesülnek.” (Mérei Ferenc: A Rorschach-próba. Tankönyvkiadó, 1988). Mérei munkássága során több külföldi rendszer felhasználásával, valamint új jelölési és értelmezési formulák létrehozásával alakult ki a magyarországi Rorschach-iskola, mely meglehetősen egységes. A teszt jelölési rendszere öt oszlopból áll: a felfogásmód, a determinánsok, a tartalmak, a gyakoriságok és a különleges reakciók jelöléséből. Mérei és munkatársai, köztük Bagdy Emőke munkájának köszönhetően ma 159 különleges reakciót használunk a Rorschach-teszt értelmezésében. A különböző Rorschach jegyek előfordulási gyakoriságait is figyelembe vevő értelmezést megkönnyíti az új Magyar Rorschach Standard (MARS) létrehozása.

Közöd??

Az eddig elmondottak alapján azt biztosan nem érti a kedves hallgatóság, hogy egy nagy szaktudást igénylő pszichológiai tesztről miért éppen én, egy közgazdász-esztéta végzettségű piackutató beszélek, Molnár Iscsu István Rorschach táblák által inspirált képei kapcsán. Ennek, azon kívül, hogy Iscsuhoz több évtizedes barátság és gyűjtői tisztelet fűz, a teszt pszeudo változatának felhasználása, alkalmazása az oka.

Kvalitatív kutatóként tucatnyi tréninget vezettem, csoport moderátorokat képeztem. Szerettem volna olyan módszert találni, amelynek segítségével a moderátorok erős sajátélményhez jutnak, ahol sikerül igazán mélyen átélniük a csoportba való alkalmi beilleszkedés, alkalmazkodás stratégiáit.

Molnár Iscsu István: A véletlen megidézése, 2019 – képpár a sorozatból

HR tréningek módszertanát átnézve bukkantam rá, hogy a Rorschach táblákat vezetői tréningeken rendszeresen alkalmazzák, az eredeti egyéni pszichológiai tulajdonságok feltárását mellőzve, csupán a valójában jelentés nélküli pacák jelentésadási folyamatát tanulmányozva. Az ötlet az volt, hogy a Rorschach táblákat kisebb csoportoknak adjam, arra kérve őket, jussanak egyezségre, mit is látnak a képen. A jelentés nélküli táblák kiváló felületet biztosítanak, hogy a csoport résztvevőinek megbeszélését, időnként éles, máskor tanácstalan, elhúzódó vitáit videóra rögzítve, majd a csoportnak visszajátszva tükröt tartsunk számukra viselkedésükről, alkalmazkodási stratégiáikról.

A technika alkalmazásának egyetlen akadálya számomra az volt, hogy nem rendelkeztem a sok tízezer forintba kerülő Rorschach táblákkal. De az én házi művészem, Gábos Jóska örömmel gyártott számomra egy szintén 10 táblából álló sorozatot, amelyet most már tízegynéhány éve használok rendszeresen tréningjeimen.

Iscsu, és játék a véletlennel

Molnár Iscsu István a legjátékosabb művész, akivel valaha is találkoztam, művein vagy személyén keresztül. Még Gross Arnoldnál is játékosabb, pedig az ő Mechwart ligeti műtermében volt szerencsém megtekinteni az óriási vasúti terepasztalt, ahol szívesen játszott akkor 4-5 éves Zsófi lányommal. A játékba fordult műteremlátogatás végén kicsit meg is lepődött, amikor jeleztük, ha már itt vagyunk, azért képeket is vennénk tőle – életem első és utolsó potom pénzes műtárgyvásárlása volt ez, amit kizárólag a művész játékba feledkezésének köszönhetek.

Gross Arnold képeit rendszerint játékosnak, gyermeki naivitásúnak mondják. Ha Iscsu munkái közül szinte bármelyiket mellé rakjuk, a játékosság mértéke egyértelműen nagyságrendekkel áll felette. Gross számtalan képet készített játékokról, de alkotásai mégis inkább keltenek komoly, kicsit melankolikus, sőt időnként statikus hatást – egyik sem igazán a játékosság jelzője.

Molnár Iscsu István: A véletlen megidézése, 2019 – képpár a sorozatból

Iscsu minden munkájában ott van a csintalanság, a meglepetés, egy kis paradoxon, a váratlanság, pajkosság. A lovak bicikliznek, a halak vitorláshajóként szelik a habokat, a fák levelei közül előgöndörödő kacsok ölelkezve fonódnak össze. A kép alján megbúvó üzekedő sündisznókról nem is beszélve.

A mai tárlaton bemutatott képek valójában Iscsu alkotói folyamatába engednek bepillantást. Azt a másodpercet ragadhatjuk meg itt, amikor az alaktalan, jelentés nélküli forma jelentést vesz magára, lesz belőle valami, ami számunkra nem csupán projekció – azaz a saját személyiségünk kivetítése, hanem összeköttetésbe kerülünk a művész világával, azokkal a lényekkel, formákkal, univerzumokkal, amelyeket ő lát bele a saját készítésű, de még jelentés nélküli pacákba.

Szárnyra kelnek a varjúboszorkányok, a Star Wars figuráira emlékeztető csüngő hasú lény terpeszkedik trónján. Belépünk a színészek játékának színpadi világába, kalitkába zárjuk vészjósló álmainkat, majd egyszerre süt ránk a nap és a hold is. Kerekeken száguldunk kockavárosunkba, hogy Boschra hajazva ereszkedjünk alá a zsinórpadlásról. Kilessük a készülődő táncosokat, vitorlát bontunk, és szembenézünk álmaink óriásával. Játszunk a képzelettel – Iscsu végtelen fantáziájának szárnyain. Repüljetek vele ti is!

Hoffmann Márta


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Elhangzott 2019. június 1-jén Szigetszentmiklóson, a 21. Arnolfini (Játék) Fesztiválon, az Arnolfini Galériában, Molnár Iscsu István A véletlen megidézése című kiállításának megnyitójaként

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük