::: Xonkyli 10/10
Az utolsó napban sosincs újdonság. Most sem. Lassan pereg az eső, leginkább szemerkél, de az is elég, hogy a mikrobusz ablakát alaposan lefüggönyözze. A tó és a hegyek lába alá kuporgó halmok között kanyarog az út, Da li négy városa és vagy tíz falva közül némelyiket érintve, másokról megfeledkezve. Az autóbusz-pályaudvarra igyekvés közben mindössze nekem van kapkodásra okom, miféle látványt kell utoljára elkapnom, s nem tudom, miféle élményt kell végtére még megízlelnem. Egyik ház előtt disznót forráznak, máshol éppen hogy megperzseltek egyet. Az Yntac, a helyi Volán képviselőnői szorgoskodnak: van, aki a busz gyomrába kerülő hátizsákokat, vizes palackot magába foglaló dobozokat, rejtélyes tartalmú batyukat címkéz, másik a helyfoglalást ellenőrzi, van, aki arra figyelmeztet, hogy az öt órás utazás alatt nem használható a toalett (ami azért érdekes, mert a buszhelyet eladó, tele szájjal harsogó, haját lófarokba fonó idősb asszonyka ezzel az extra szolgáltatással érvelt árcsökkentő igyekezetem ellen).
A jó minőségű sztráda kétsávos, magashegységhez illően nedves és kényelmetlenül kanyargós. Selyem- és más hosszú tűs fenyvek, eukaliptuszok s itt-ott virágba borult Azálea-bokrok. Savanyú a talaj, ezért tömegesen nő a hanga, a szelídgesztenye, és azok, amelyek a teafélékhez tartoznak. A langaléta, egy vagy több üstökű fákat helyi származékoknak vélem, számomra nevük nincs, hiába is lapozgatom egyre-másra a kunmingi reptéren vásárolt, a helyi élőlények rejtélyes világába bevezető több kilós kézikönyvet. A hegyoldalakon egyre-másra sírhelyek bukkannak elő. A régiek a feng sui szabályai szerint választottak maguknak nyughelyet, s nem feltétlenül a családi birtokon, hanem, ha a túlvilághoz jobban illeszkedő helyszínre véltek lelni, akkor ott a tájból kisajátítottak egy tetemnyi részt maguknak. A kőből rakott sírhelyek mögött az égnek szaladó hegyoldal, előttük pedig a völgy, mélyén minden bizonnyal a vízzel, legyen az tóban vagy folyóban. S körös-körül ligetes erdő. Manapság temetőbe hantolják a holtakat, kétségtelen azonban, hogy e temetők mindenkor szépséges és kertszerű helyen terülnek el.
A távolsági autóbuszt, gyanítom, úgy tervezték, hogy az utastérben is kitűnően hallatszódjék a hars dallamkürt. S mert errefelé többnyire dudál a sofőr, ha előz, ha oldalra húzódik, ha kanyarba érkezik, ha kanyarból távolodik, ha belefut és ha elhagy egy kereszteződést, ha ismerőst lát az útmentén, és akkor, ha ismerőst vél föllelni, azaz mindenkor, így végül elfogadom, hogy az utam mindvégig hangos lesz. Fásultan törődöm bele abba is, hogy a több kilométeres – kivilágítatlan – alagúton dudálva robogunk át, miként abba is, hogy a népszerű amerikai-kínai harci játékokban kitűnt színész filmje megy a videón, s talán csak annak a fickónak a harci rikoltozása harsogja némelykor túl a busz dudahangját. Da li ugyanolyan magasan fekszik, mint Kunming, de ezt a tengerszint feletti 2000 métert már nem érzékelem. Talán tegnap délután még más volt, amikor a környék legmagasabb hegyére felvonóval menve megfájdult a fejem, hasogatott a fülem és szédelegtem. A sztrádán pontosan érzem a lejtők és emelkedők miatt váltakozó légnyomást, s a hideg miatt érzékenyebben reagálok rá. A sofőr kiábrándítóan vezet, ráng a jármű, lassítunk, amikor haladni lehetne, s gyorsítunk, ha vészhelyzet áll elő. Az utasok azonban békésen tűrik a sorsukat.
A sofőr fehér kesztyűben vezet. Kíváncsi vagyok, hogy a több mint 300 kilométeres út során váltja-e majd. A tarkóján cinkefészek nagyságú kontyot hordó utaskísérő szintén kesztyűs. A pályamunkások, akik a szemetet szedik össze, ugyancsak.
A tájban is sok a fehér folt: a parcellák bakhátas növénysorai számára a földet fóliával borítják be, s lyukakon át törnek elő a növények. A legmeredekebb hegyoldal is teraszosan művelt: a szélesebb teraszokban rizs, a keskenyebb, sokszor éppen növénysornál nem szélesebbekben dohány, kukorica, miegymás. Xiazhuang közelében derékig érő eperfák töltik ki a parcellákat.
A rizsföldek, csillogó, mélyzöld színükkel, különösen, ha nőnek közelükben a friss hajtásaikkal kékes-ezüstös színhatású eukaliptuszok. A rizsteraszok között éppen csak érzékelhető szintkülönbségek vannak, a gátak megléte erre utal. S a gátakon szalmakalapos nők, bambuszbot két végére erősített vödrökkel, s a léptük ritmusa és a tehertől görbült bot hintálása összhangban áll. Apró emberek, tárgyak, rövid és jól megfontolt mozdulatok. Minimalizmus ez, mindenben. A házak szintén kisebbek – még a da li épületeknél is egyszerűbbek. Nem meszeltek, hanem a tégla szürke színét viselik. Talán a tetőgerinc magassága a kisebb, ámbár a görbülete merészebb. A szerény udvarházak között pedig többnyire nem marad hely se utcának, se járdának, se csipkés lombú tamariszkuszfa sorának.
Kunming 242 kilométer . Az agyagvörös hegyről lefelé fut az út, száguld és kíméletlenül ráz a busz. Helybéli útitársaim egyre élénkebben csivitelnek, s bennem fokozódik a veszélyérzet. A völgy alja markánsan kontúrozott, zöld tükörszilánkokkal borított. A háztetők félcső-cserepei szamár-szürkén, csíkosan vibrálnak. Egyre több a teherautó, élénk színűre mázolt autóbusz, helyenként egy-egy személygépkocsi is feltűnik, sofőrünk kíméletlenül ledudál mindent és mindenkit. A kopár hegyoldalakon palántázott ültetvények, a gerinceken hagyásfák. Jackie Chan kíméletlenül veri laposra fehér és fekete bőrű ellenfeleit, akrobatikus módon harcol, valamennyi végtagját együtt használva, s ha kell, hogy megmentse szőke hajú, a szomszéd szobában sírdogáló kedvesét, fejjel lefelé lógva átszáguld a plafonon, átlép a falon és szégyelli, hogy hős.
Félúton mérlegre áll az autóbusz, friss pecsétekkel látják el az iratokat, s öt perc pihenést iktatnak be. Toalett (mókás, ahogy a buszból ismert kuporgó utasok feje kilóg az ajtótlan, derékmagas fülkékből), nylonzacskókba kimért, főzött mogyoró, bambuszpálcikára felszúrt csöves kukorica, kisujjnyi banánok fürjei, száznapos tojás és rizslisztből gyúrt, zöldségek vagdalékával töltött gőzgombócok. A sofőr sorra telefonálja az ismerőseit, egy szakaszon sebességkorlátozás tapasztalható, s hetvennel ment bele, a megengedett hatvan helyet, ezt tárgyalja most meg. Magas ember, mongolos forma, öltönyben.
A tradicionális kínai udvarházak csoportjai a földeken. Takarosak, vonzóak, otthonosak. Öt-tíz kilométerenként váltakoznak a rájuk festett képek. Cai Yun előtt dinoszauruszképek utalnak arra, hogy a környéken őshüllők csontjaira bukkantak. Korábban számtalan gombafaj volt látható a falakon. Máshol virágminták s egyebek.
A sztráda belső sávjában, a forgalommal szemben gyaloglók. Itt-ott rendőrnő életnagyságú fényképe. Egy elején összetört, kerekek nélküli, európai gyártású autó. Illatos zsebkendő odora a busztérben. Mobiltelefonok csörgése, fecsegők, csevegések. Minden szó végén egyetlen a hang. A sofőr vezetés közben bújik ki zakójából, a kísérő veszi át, akkurátusan leporolja, vállfára akasztja, s az egyik ablakra felragasztott akasztók egyikére függeszti, ahol már amúgy két zakó is lóg. A sofőrből onnan, ahol ülök, csak a jobb kéz fehérségét elvesztő kesztyűje látszik.
A pihenő óta újabb film pereg a videón: a 007-es ügynök valamelyik sztorija. Xi Xi Po alagút – a monitort élesen látom, a felszínén éppen nem villódzik a visszatükröződő táj. Thai vidéken játszódik a film, ismert, jellemző tengerpart a helyszíne a kalandos történetnek, amelynek számomra a sofőr krákogása-harákolása vet véget. Tüdeje-garatjából felköhögte, szájában alaposan összeforgatta a lepedéket, s az orrából is hozzájutott a váladékhoz. A lehúzott ablakon át kiköpi a turhát. A köpködés, hűtöm indulatomat le, erre civilizált tevékenység, például még száz éve Magyarországon is elfogadott, úri tevékenység volt. Tevékenysége záró akkordjaként szájszélét alaposan megtörli – s fecseg tovább. Lassan esik az eső, a panorámás szélvédőn inkább, az oldalsókon tapasztalt szerint alig.
Hatalmas platójú gépkocsik konvoja sok évtizedes, elefántszürke törzsű, kifejlett lombkoronás fákat szállít, olyan apró gyökérlabdás mind, hogy az már (számomra) istenkísértésnek hat. Másrészt a frissen átültetett, hatalmas bambuszoszlopokkal megtámogatott fák közül egyetlen egyet se láttam kiszáradni. Ennek megakadályozására vastag kötelet csavarnak a fatörzsre, s azt locsolják, ha nincs éppen eső, az biztonsággal megőrzi a nedvességet.
Kunming közelében vadregényesedik a táj. A felszín változatosabb és ember által szétdúltabb, mint korábban. Az eget se látni, párás-ködös a levegő, épphogy átdereng rajta a napfény. Az óriásplakátok gyakrabban akadályozzák a szemet, valami pekingi színész rizspálinkát emel fel, hogy felhívja a figyelmet rá, sok a szépséges fölirat is, autók (Audi), vegyi gyár, autógumi, idegenforgalmi látványosság, tankolási lehetőség. Számomra nem hiányzik a reklámokról a kép, oly elbűvölően kalligrafikus a kínai írás. Mégsem lehet megjegyzés nélkül hagyni, mennyire képtelenek e hirdetmények.
Géczi János
Meghökkentő olvasmány volt, még legalább tízszer át kell rágnom rajtuk magam, hogy a túlságosan európai fejem felfogja. Köszönöm! SNK