::: Gábos József Tört gitár című kiállítása elé
Braque 50 éve, Picasso 40 éve halt meg, s 101 évvel ezelőtt történt, hogy kettejük közül valamelyik elkészítette az első kollázst. Arról, hogy melyikük, eltérőek az álláspontok. A legtöbben a nádfonat mintájú viaszosvászonra festett, ovális Picasso-csendéletet említik. De ebben az időben ők ketten olyan szoros kapcsolatban dolgoztak – naponta találkoztak –, hogy az ekkor készült képeik könnyen össze is téveszthetők.
1912-ben járunk, az érett kubizmus fontos határponthoz érkezett: a reneszánsz perspektíva elvetésével, a kép egyre töredezettebbé válásával gyakorlatilag eljutottak a tárgynélküliség határára, de ezt a határt egyikük sem akarta átlépni. Részükről részben emiatt történtek már korábban is kísérletek valóságelemek beemelésére a képekbe. Itt kétségtelenül Braque-é a vezető szerep, aki apjához hasonlóan díszítő festőnek tanult; nem véletlen, hogy innen emeltek át olyan elemeket a képeikbe, mint a márványozás, a flóderezés, vagy a betűsablonok használata. Meg az idegen anyagoké, mint a homok, a fűrészpor. És aztán a kollázs, amely hihetetlen gyorsasággal terjedt szét a világban és vált a XX. századi képzőművészet egyik (talán a legfontosabb) alaptechnikájává.

Az itt látható képek felfoghatók egy kubista hommage-nak is. Néhány általuk kedvelt alapelemből – gitár és újság – építkezik, s alapvetően montázstechnikával készült. Számomra, aki az időnként visszatérő önarcképektől eltekintve csak tárgy nélküli képeket készítek, érdekes kísérlet volt, hogy – akár csak játékból is – meddig tudok, meddig vagyok hajlandó visszamenni a mimézis világába. Hát, nem túl messzire, ennyire.
Ami a képek keletkezésének személyes történetét illeti, tavaly nyáron a Velencei-tónál voltam egy művésztelepen, ahol egy ifjú szobrász uszadék fából lovas szobrot épített, s ehhez hozott egy lomtalanításból származó gitárt. Megjegyzem, láttam én már lóháton éneklő popsztárt – igaz, gitár helyett mikrofonnal, Cuernacavában, a cipőipari szakszervezet ünnepségén. Visszatérve a szoborra, a gitár végül nem került bele a kompozícióba. Először próbáltuk a vízen elégetni, ami elég egyszerű okokból nem nagyon sikerült, de végül is valahogy összetört.
Másnap elég sokat fotóztam, különféleképpen elrendezve a maradványokat. A másik forrás egy belga művésznő, aki papírmaséból (nem a pépes, hanem a rétegzős eljárással) készített egy nagyméretű földgömböt – innen az újságfotók. Aztán ez a két fotócsoport a számítógépemben valahogy összeért, s ebből lett az a sorozat, amelyik itt látható. S amely természetesen 15 darabból áll.
Gábos József