Puritán vízélmények

::: Láng Eszter és Varga László Víz – Kettőspont című kiállítása elé


Amikor hírét vesszük annak, hogy egy kettős, közös kiállítás nyílik, óhatatlanul is felmerül a kérdés, mi köti össze a két művészt, mi közöttük az a kapocs, az összekötő gondolat, amiért vállalják egymást? Ez a kérdés annál inkább is jogos, mert amikor először hallottam pár héttel ezelőtt ennek a közös bemutatkozásnak a hírét, őszintén szólva: meglepődtem, mert mindkét művészt régóta ismerem, a teljesítményüket is valamelyest, és magamtól első hallásra nem kapcsoltam volna össze a két kiállítót egy közös bemutatkozás formájában.

A feltételezés annál is inkább jogosnak tűnhetett, mert a kiállítók nemcsak hogy ellentétes neműek, de egész szocializációjukban – s ez nagyon érdekes – nincs közös pont. Más országban születtek – azért az mégse annyira más, de mégiscsak: Eszter Erdélyben –, más generációhoz tartoznak. Sosem éltek egy városban. Egészen más iskolákat végeztek, ki többet, ki kevesebbet. Művészi alkotói pályájuk is egészen eltérő, az alkalmazott technikák is különböznek, most is tulajdonképpen más helyszíneken élnek, Láng Eszter jellemzően Debrecenben, Varga László Kispesten, de, de, de – és most jön, ugye, annak a fontossága, hogy mégis ezen a kiállításon rendkívüli módon összetalálkoznak, ami a művészet fantasztikus egyéni funkcióját is jelzi, kohézióteremtő erejét, az összetartozás érzés manifesztálódását.

Láng Eszter: Fonódások, 2018
Láng Eszter: Fonódások, 2018

Így tehát nem két külön, legalábbis nem elkülönülő művészi kollekciót látunk, ebből a szempontból is nagyon elfogadom a rendezésnek ezt a kevert voltát. Páros kiállításnál mindig nagyon nehéz a rendezési elv eldöntése, hogy elkülönüljenek-e az anyagok vagy összekeveredjenek, és sokszor zavar (például még házastársak esetében is), ha nem elhatároltan vannak kiállítva a munkák. Itt azonban nem mondhatjuk azt, hogy keverve vannak elhelyezve a művek, mert olyan módon illeszkednek egymáshoz, olyan szerves kapcsolatok, illeszkedések jöttek létre, érezhetők az alkotások között, amit csak elismeréssel lehet nyugtázni.

És hadd áruljam el (nagyon érdekes a szóhasználat), hogy Varga László szólította meg Láng Esztert. Az utcán, ugye, egy férfi azt mondhatja a szituációra, hogy szólította le, a férfi a nőt; itt nem erről van szó, hanem megszólította, megkérte, hogy vegyen részt vele egy közös kiállításon, s ez természetes is, hiszen viszonylag régóta ismerik egymást, mindketten sok kiállításon találkoztak és vettek, vesznek részt – tanúsíthatom magam is, hiszen rengeteget találkozom velük. Nos, így szereztek egymásról, a másik vizuális tevékenységéről információkat.

Varga László: Arno 1, 2018
Varga László: Arno 1, 2018

Itt szeretnék egy-két szót szólni először Varga László személyiségéről. A jelenlévők nagy része természetesen tudja, a művészek különösen, hogy Lacit milyen hihetetlen aktivitás jellemzi, rendkívüli az a törekvése, hogy megjelenjen Budapest, de lehet, hogy a vidék kiállításmegnyitóin is, ahol folyamatosan fotografál. Mindig ott van a gép a kezében, legutoljára a múlt héten egy számomra fotografálhatatlan, sötétben játszódó táncprodukciónál találkoztunk. Laci mint érdeklődő mély affinitással vett részt és készített jól sikerült felvételeket, és ez esetében nagyon sokszor így van. Óriási dokumentációja lehet, mert ő eseményrögzítőként rengeteg helyen ott van. Ennek hallatlan nagy a funkciója, mivel egyre inkább az a tapasztalatom, hogy sok fontos eseményen nincsen jelen a média, tehát Lacinak ez a feladatvállalása túlértékelhetetlen.

Tulajdonképpen eközben figyelt és figyelhetett fel Eszter munkáira, arra az összetett személyiségre, ami tulajdonképpen Esztert kifejezi, és amiből most azt a szeletet látjuk, amit én is nagyon régen ismerek, a pasztellmunkáit és az akvarelljeit. De hadd említsem meg, hogy Eszter számítógépes grafikái is kiválóak és különlegesek, és ugyan Lacit fotográfusnak tartjuk, de inkább úgy vagyok a mai képek egy részével is, hogy ezek nem is biztos, hogy már csak fotográfiák, hanem tulajdonképpen átmennek egy számítógépes grafika, a 21. század technikájának művészeti kifejezési módjába. Laci „megszólítása” mély érzékenységről tesz bizonyságot, és ez a különös találkozás annál is inkább jó, merthogy ő fotókat, Eszter pedig pasztelleket és akvarelleket állít ki.

Láng Eszter: Hommage à la Természet, 2015
Láng Eszter: Hommage à la Természet, 2015

Mitől és miért stimmel, szebben szólva: illeszkedik egymáshoz ez a két anyag? A természetszerű válasz az, hogy van egy közös téma, amelynek tulajdonképpen nem csak a látványát, hanem az élményét is más módon közelítik meg. Ám ami lényeges, mindkettőjük munkáiban ott van a víznek a misztikuma! A víz a képzőművészetnek tulajdonképpen máig hatolóan hatalmas témája, az előzményektől most eltekintve csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy valójában a németalföldieknél, majd a barokkban bontakozik ki, aztán a romantikában, az impresszionizmusban a víz mint képzőművészeti attribútum fontossága. És nem csak annyiban érdekes, hogy az ábrázolásnak egyik alapmotívuma lesz, hanem sokkal többet fejez ki, és a 20. században az absztrakció emeli fel a vizet – az én értelmezésemben – a négy őselem egyikeként a misztikum kategóriájába, ahol valami filozófiai, valami gondolati esszenciát is kifejeznek vele, amiben benne van a spiritualitás, benne van a szakralitás.

S ne felejtsük el, minden víz – bármilyen módon jelenik meg – tulajdonképpen biblikus hangulatokat is kiválthat bennünk, akár az Ószövetségre, akár az Újszövetségre gondolunk. A víz mint látvány tehát megörökíthető, a víz mint filozófia végiggondolható, látomásos látvánnyá tehető, s ezzel az utóbbival kiemelkedik a profán hétköznapi megörökítésből, és az élet és a művészet lényegévé tehető. Miért izgalmas ebben a vonatkozásban Láng Eszter és Varga László itt látott kollekciója? Mert mindketten tulajdonképpen egyfajta puritán megközelítésben állítják elénk vízélményeiket.

Varga László: Arno, gát, 2018
Varga László: Arno, gát, 2018

Nagyon hangsúlyoznám, hogy ezek új munkák, az elmúlt évek alkotásai. Mindkettőjüknek hatalmas már az életművük, és Eszter különböző színű kartonokra megvalósított pasztelljei egészen varázslatosak – nem az ábrázolás jegyében, hanem mindig ettől valamilyen módon kiemelkedő, elemelkedő attitűdben. A vízábrázolásaira mondom, hogy puritán, például ilyenek az akvarelljei. Nagyon érdekes, ahogy a festéknek a vizes alapanyaga átmegy ezekbe a képekbe, és hozzám nagyon közel áll az egyik sorozatának a címe is: Múló napok ritmusa. Ezek a vertikális lefolyások, amelyhez hasonló motívumok megjelennek Laci fotóinál is, nagyon érdekes módon egyrészt ritmusukkal tűnnek ki, másrészt valamilyen filozofikus költőiséget hordoznak. Eszter vízábrázolásai kapcsán Proustnak az Eltűnt idő nyomában című regényfolyama is eszünkbe juthat, az a mély érzékenység, ami – hangsúlyozom – nem a naturát, hanem ezeknek a hétköznapoknak a szépségeit és esztétikumát, varázslatát tárja elénk.

Láng Eszter: Víz IV, 2017
Láng Eszter: Víz IV, 2017

Laci széles körű munkásságából most azokat a fotókat hozta el, amelyekben a közvetlen környezetét közelíti meg. Nagyra értékelhetjük a szűk környezetében megtalált, onnan kiemelt részleteket, Mi utcánk címmel. Gyönyörű, ahogy rátalál és elénk tárja a friss betonba beleragadt levél megkövesedett nyomát. Itt is, ebben a profán jelenségben is ugyanaz a prousti költőiség fogalmazódik meg, amit Eszter képeinél említettem, és úgyszintén abban a képben is, ahol a piros slag belesimul a zöld fűbe. Még az is feltételezhető lenne, hogy esetleg drónról fényképezte, holott nem, csupán jól megtalálta a legjobb pozíciót. Laci mindegyik fotójában benne van az egyszerűség nagyszerűsége, és többet ad a látványnál – s ez nagyon fontos. A tengerélményei pedig egészen különlegesek, például a „Gát”. A vízből ő is valami olyan spirituálisat tud előhívni, ami nagyon élményszerűvé teszi, szemben a Mi utcánknak a tulajdonképpen profán témáival.

Varga László: Mi utcánk - Slag, 2016
Varga László: Mi utcánk – Slag, 2016

A képek – akvarellek, fotók és pasztellek – a falon nem egymás mellett, inkább együtt, egymáshoz illeszkedve, egymáshoz hajolva, egymásra rímelve vezetik a befogadók tekintetét. Így lesz teljessé a két képanyag.

Feledy Balázs


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
A közölt írás a 2019. március 26-án Kispesten, a KMO Előtér Galériájában, Láng Eszter és Varga László Víz – Kettőspont című kiállítása megnyitójaként elhangzott szöveg szerkesztett változata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük