Éneklő képek

::: Láng Eszter Két állapot című kiállítása elé


Lánc, lánc, eszterlánc… Hetek óta ez a – mindannyiunk számára ismert – késő XVIII. századi, csallóközi gyermekdal jár a fejemben. Mostanáig fogalmam sem volt róla, hogy miért, azon kívül, hogy Láng Eszter okán az „eszterláncot” dobja a gép.

Több okból is. Mindenekelőtt azért, mert akik jobban ismerik őt, tudhatják róla, hogy könnyedén dalra fakad, táncra is perdül, akár. Így történt ez a 2015-ös dunaharaszti P’Art művésztelepen is, ahol volt szerencsém megismerni. Eszter már az első nap énekelgetett, én meg azt hittem, nem bírom azt egy héten át „Eszterlángi Cérnával”. Persze könnyű neki dalra fakadni, korondi származása mindent megmagyaráz, hiszen olyan közegbe született bele, ahol a népzene talán a mai napig is része az ott lakók hétköznapjainak.

Régóta szervezzük az itt látható tárlatot, nagyjából volt fogalmam róla, sőt igényem is rá, hogy milyen, a hely méretéhez illeszkedő keresztmetszetet állítsunk ki e szerteágazó, gazdag életmű utóbbi években készült alkotásaiból. Jól emlékszem rá, pont Dunaharasztiból, amikor Láng belekezdett ezekbe a fekete alapú, gazdagon strukturált pszeudo-tájképekbe, melyek az itt látható tárlat fő darabjai.

Láng Eszter: Tájelemek II., 2016

Tegnap délután kicsit komolyabban utánanéztem az idézetben említett gyermekdalnak, mégse egy szimpla szójáték legyen címsorként. A Magyar Népzene Tára 12 kötetes sorozatának első darabja 1951-ben jelent meg Kodály Zoltán irányításával, Kerényi György szerkesztésében, éppen Gyermekjátékok címmel. Ebben az „Eszterlánc” játékot a hozzá tartozó dallal részletesen leírják. A gyermekdal kupolás dallamvonalú (tehát nem a népzene ősrétegéből való), dó-hexachord hangfajú, tehát hatfokú, ami mégis hordoz némi ősiséget, noha az újabb keletkezésű énekek közé soroljuk.

De hogyan kerül a csizma az asztalra?

Láng Eszter alkotás közben énekelget, dúdol, miközben mindkét kezében ecsettel fáradhatatlanul építi egyedi, félreismerhetetlen, természet inspirálta struktúráit. Itt ér össze (már megint – nem meglepő módon…) két művészet. A zene és a képzőművészet, hiszen festőnk szinte meditatív állapotban, alkotói transzban „drótozza” tele felületeit, amiken mintha kicsapódna a muzsika ritmusa, matematikai rendje.

Láng Eszter: Tájelemek III., 2016

Rögeszmémhez érkeztünk: a matematikához.

Tudvalevő, hogy a matematika körülvesz bennünket, áthatja egész életünket, még akkor is, ha ezt nem érzékeljük közvetlenül, de, mint egyetemes „nyelv”, része hétköznapjainknak. A zene ritmusa, a hangok rendje, egymásutánisága, harmóniája (vagy diszharmóniája – éppen) leképezhető matematikai struktúraként csakúgy, mint bármilyen táblakép is.

Tekinthetnénk ezeket a műveket az irodalmi/bölcseleti strukturalizmus vizuális manifesztációjának is. De nem tekintjük, mégpedig azért nem, mert alkotónk „kettős identitása”, tudniillik bölcsészsége, illetve képzőművészsége markánsan szétválasztható egymástól.

A képzőművész, noha szellemi-lelki alkatát óhatatlanul beleszövi képi mondandójába (esetünkben a táji ihletettséget emelném ki, mint szellemi kiindulópontot, emocionális többletet), elkerülhetetlenül építi a képet, márpedig építeni csak matematikai elveken enged bennünket a természet. (Még Jackson Pollock spontánnak vélt/látszó struktúrái is számosíthatók…) Láng Eszter lírai strukturalizmusára ez kiváltképp igaz, a zeneiség okán csakúgy, mint a képekben felfedezhető matematikai összefüggések miatt.

Sűrűn vonalkázott/strukturált művein a vonalkázott mezők a háromdimenziós Descartes-i tér kétdimenziós (hiszen táblaképről beszélünk) leképezései. Ahogyan a struktúrákat látjuk, úgy tetszik, mintha a két dimenziót két dimenzióba deriválnánk, azaz minden egyes helyvektorhoz a tér minden pontján újabb vektort rendelünk hozzá, amelyek viszont már a flow/áramlás függvény iránymenti deriváltjai, érintővektorai.

Láng Eszter: Napsütésben, 2019 (Fotó: Vadász István)

Egyszerűbben fogalmazva, a látható tér töredezettségét, a tájkép alapstruktúráját látjuk, tehát szigorú absztrakcióval van dolgunk. A képmezőt átjáró vonalak, a szaggatásokkal teli képek inkább halmazokként írhatók le, ahol a főhalmaz U az Univerzumot jelöli, ez pedig a struktúra többfajtájúságát jelenti, ami szoros összefüggésben van a geometria illeszkedési struktúráival. Mivel pedig minden struktúrába beleértendő a matematikai univerzumon értelmezett egyenlőségi reláció, márpedig én most a világegyetemet tekintem a fenti univerzumnak, ismét csak a művészet egyik legmeghatóbb és legfigyelemreméltóbb tulajdonságánál kötünk ki. Azaz: a művészet, bár elemi módon áthatja a tudomány, saját jogán „szép” és egyetemes.

Fábián Zoltán


Elsőközlés | Forrás: a szerző archívuma
Elhangzott 2019. november 19-én Budapesten, a byArt Galériában, Láng Eszter Két állapot című kiállításának megnyitójaként | Megtekinthető: 2019. november 29-ig

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük