Következetlen Zseni és Tsa.

::: Tolsztoj és Tolsztaja


Érzelmi libikókára ül fel az, aki elolvassa Alexandra Popoff Szofja Tolsztaja élete című, magyarul tavaly megjelent könyvét. Főleg ha az az ismeretanyag van a fejében elültetve, mely szerint Lev Nyikolajevics Tolsztojt hisztérikus felesége olyannyira gyötörte lelkileg, hogy szegénynek élete utolsó heteiben meg kellett lépnie otthonról, hogy nyugodtan halhasson meg. Voltak kósza próbálkozások korábban is, amelyek megpróbálták Szofja Tolsztaját kiemelni abból a bűzös mocsárból, ahova az életrajzírók és nem utolsósorban Tolsztoj elvakult követői nyomták, de nem sok sikerrel. (Legutóbb lásd Helen Mirren és Christopher Plummer főszereplésével a 2009-es Last Station című filmet, amely nálunk a suta „Aztán mindennek vége” címmel futott.) Az Európa könyvkiadó tavaly adta ki Alexandra Popoff kanadai irodalomtörténész könyvét, és vele párhuzamosan egy kötetben Tolsztoj Kreutzer-szonátáját és a felesége által írt Ki a bűnös? című kisregényt.

Az 1828-tól 1910-ig élt Tolsztoj korának kiemelkedő celebritása volt – nem csak Oroszországban, hanem szerte a világon. Temetését a francia Pathé cég filmre rögzítette, nyugat-európai lapok is beszámoltak élete fordulatairól, magánéleti válságáról. Érdekes, hogy bár akkoriban nem volt olyan bulvár tömegmédia, amely közvetíthette volna az író mindennapjait, hangját és arcát, mégis tolongtak körülötte a rajongók és az érdeklődők, akik közül valószínűleg kevesen olvasták műveit. Ha csak elutazott valahova, tömegek gyülekeztek a vasútállomásokon, a szállása előtt lesték, mint napjaink sztárjait.

Felesége szerint előfordult, hogy birtokukon egy időben több száz kiránduló, nézelődő járt, de az amúgy is népes családjuk mellett gyakran volt a házban 10–20 vendég a nyakukon. Ennek oka, hogy nemcsak mint írót tisztelték, hanem mint filozófust, afféle vallási vezetőt is. A „vallás” Tolsztoj saját filozófiai rendszere volt, amelyet ő maga sem követett szigorúan, vagyis amiben szintén következetesen következetlen volt. Élete alkonyán az úgynevezett tolsztojánusok vették körbe, és lassan ellehetetlenítették az életét. Leginkább ők állították azt, hogy valójában a felesége teszi tönkre a nagy embert.

Szofja Andrejevna Bersz kislány kora óta ismerte leendő férjét, „Lvovocskát” (így szólította haláláig). Fiatalon ment hozzá, és ezzel elindult kettejük közös regénye a Jasznaja Polje-i birtokon; 16 terhességgel, több gyermekhalállal, szörnyű betegségekkel, otthon végzett műtétekkel, tragédiákkal övezve. Szofja, a feljegyzések szerint döbbenetes munkabírású nő volt. Folyamatos terhességei mellett ténylegesen nevelte, gondozta, oktatta gyermekeit. Ruhákat varrt, háztartást vezetett, intézte a birtok ügyeit, gyógyította a parasztokat. Jótékonysági akciókat szervezett a nagy éhínségek idején, utazások előtt útikönyveket írt és rajzolt gyermekeinek. Éjszakánként másolta, tisztázta Tolsztoj műveit (amelyeket az író nagyon gyakran átírt), kiadóvállalatot alapított férje könyveinek gondozására, tárgyalt a cenzorokkal, ha kellett magával a cárral. Múzeumot hozott létre, és gondozta a hagyatékot. Ő maga is bírt művészeti ambícióval, megtanult fényképezni, festett, zenélt, írt, fordított.

A családunkban Lev Nyikolajevics saját választása szerint élhetett; ami engem illetett, nekem a kényszerűség diktált, miközben sóvárogtam a szellemi és derűs élet után.

Férje valamennyi passzióját tudomásul vette. Például éveken át jártak szamarai birtokukra „nyaralni”, ahol rossz körülmények között töltöttek rengeteg időt, és teljesen haszontalanul gazdálkodtak. A család egyre kiterjedtebb lett, jöttek az unokák, akiket szintén Szofja gyámolított, de ott voltak a helyüket nem találó felnőtt gyerekek, a folyamatosan eltávolodó férj, a szentéletű tolsztojánusok, s mindennek a hátterében a zavaros orosz történelem. Szofja egyszerre próbálta követni férje hullámzó életfelfogását és szokásait, miközben meg kellett maradnia olyan nőnek, aki két lábbal áll a földön, hogy a család működni tudjon, és ne haljanak éhen. Ahogy egyszer férje fejéhez vágta: míg ő az embereket szereti, addig Tolsztoj az emberiséget.

Az író teljes személyével Szofjára támaszkodott, mégis próbált kibújni annak öleléséből, és abból az életformából, amelyet ő maga teremtett magának. Többször látványosan lemondott vagyonáról, de mégis ott maradt a jólétben és élvezte azt. Megtagadta és megvetette a testi szerelmet, miközben gyermekeket nemzett. Tudta, hogy követőinek többsége haszonleső gazember – vezetőjük Csertkov, aki aztán tényleg élete végig jól megélt ebből a kapcsolatból –, mégis hagyta magát befolyásolni. Műveinek szerzői jogát is megtagadta utódaitól; úgy gondolta, az a helyes, ha ezekhez mindenki hozzáfér, de ez természetesen Csertkovnak sikerült a legjobban.

Azt várja tőlem, hogy mindenről lemondjak, minden tulajdonomról, minden meggyőződésemről, a gyerekeim kiműveléséről és jólétéről – ezeket nemcsak én vagyok képtelen megtenni, aki igen elszánt asszony vagyok, de sok ezren mások sem, akik hisznek ezekben az alapelvekben.

A sok megaláztatásra reagálva írta meg Szofja a Ki a bűnös? című kisregényt, amely válasz volt a Kreutzer-szonátára. Erre a művére Tolsztoj nem szívesen emlékezett, mert ellentétesnek érezte későbbi elveivel: a szegénység, a szüzesség, a tiszta szellemei élet hirdetésével. Szofja pedig igyekezett igazságot tenni, megvédeni a női nemet, noha még magát sem tudta. Többször kérte, hogy az író a naplóiból gyomlálja ki a rá vonatkozó negatív megjegyzéseket, melyeket haragjában vagy befolyásolt állapotában írt, nehogy majd ez alapján ítélje meg őt az utókor. Ezt Tolsztoj meg is tette, de az eredeti naplókat Csertkovra bízta. Ezzel el is rendeződtek a dolgok, úgy száz évre.

Draskovich Edina


 Átvett újraközlés | Forrás: Susannicon
Megjelent 2013. február 10-én a kultúrportálon, két, az Európa Könyvkiadó gondozásában 2012-ben megjelent kötet recenziójaként | Alexandra Popoff: Szofja Tolsztaja élete | Lev Tolsztoj–Szofja Tolsztaja: Kreutzer-szonáta; Ki a bűnös?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük