::: Az Arnolfini – Kert – Lovas kiállítás megnyitója
Fél év telt el a téli budapesti kiállítás óta, amely 7 arnolfinis művész kollázsait mutatta be, és most itt vannak ismét, ezúttal 11-en, az ország egyik legszebb pontján. A kiállítás témája és a helyszíne egybevág: egy kertben vagyunk, a szőlőskertekkel körbevett Balaton-felvidéken, a „kert” témakörre reagáló, abból született alkotásokkal. Kívülállóként úgy gondolom, hálás téma lehet ez egy galériatulajdonosnak és egy kiállításrendezőnek, hiszen a természettel kapcsolatos műalkotások megadják a nézőknek a művészet – talán már háttérbe szorult – funkcióját: a gyönyörködtetést, miközben ott van az elgondolkodtató szemlélődés élménye is.
Hálás téma lehet ez a képzőművészeknek is, nektek, akik között van, aki saját kertjében rendez művészeti fesztiválokat; van, aki verseket és esszéket ír nevezetes kertjéről és az abban élő növényekről; van, aki műterméből kilépve egy elburjánzott fűszernövénykertbe jut; mások erkélyen nevelnek virágokat és virágmagokkal lepik meg barátaikat; vagy könyvillusztrációkban személyesítenek meg állatokat és növényeket.
A kert egy elkerített darabka a tájból, jogilag és fizikailag is leválasztott földdarab, amelyet tulajdonosa vagy megmunkálója saját elképzelésére formál, gazdálkodik benne, vagy csak pihen, visszavonul, keresi a kapcsolatot a természettel, s közben a kert is formálja őt, az oda látogatókat és az onnan táplálkozókat is. A kert – akár díszkert, park, konyhakert, vagy csak egy virágos előkert egy magyar falusi portán – alázatra tanít bennünket, sétáink közben kikerüljük növényeit, elhajolunk ágai elől, guggolva-térdepelve dolgozunk benne. A mulandóságra figyelmeztet bennünket, és mi tudomásul vesszük a természet törvényeit, az időjárási eseményeket – érdekes módon könnyebben túllépünk ezeken, mint emberi konfliktusainkon. De áldásaiból is részesülünk: szedjük gyümölcseit, élvezzük hasznait, legyen az csak örömteli nézelődés, elmerülés az egyes napszakok és évszakok fényeiben, színeiben, formáiban.
Mindezeket az élményeket itt és most, ezen a kiállításon is átélhetjük. A különösen sok szín és forma tág teret kap azáltal, hogy különböző technikájú alkotásokat láthatunk. A gondolat-kapcsolásaitokból és élményeitekből született képek egy egyedi kertté állnak itt össze, amelyet növények és állatok népesítenek be, hernyó araszol az elektrografikában, saláta virít a kollázsban, máshol érzéki benyomások, hangulatok sejlenek fel. Megjelenik benne a legfőbb bibliai kert, ahonnan származunk, és mivel egy ahhoz hasonló helyre tartunk életünk folyamán, érthető, hogy köztes földi létünk hosszabb-rövidebb idején kellemes tartózkodni bármely kertben.
Mielőtt – kellemes barangolást kívánva – véglegesen kimondom, hogy a kiállítást ezennel megnyitom, mint hobbikertész hadd tegyek egy kis technikai megjegyzést. Azért, hogy Torma Lacinak ne kelljen ismét elkeseredett megjegyzést tennie, miszerint „azt hittem, hogy már nem is eszünk”, készítettem nektek egy kert ihlette kis zöldségképet, amit nyugodtan fogadjatok be a pogácsa és a bor mellé. Hagyjátok, hogy hasson rátok, és gondoljatok arra: minden hozzávaló valakinek a kertjéből származik, aki lehet, hogy most nincs itt, de az általa termelt zöldségek révén mégiscsak itt van velünk.
A kiállítást ezennel megnyitom.
Draskovich Edina