::: Gondolatok a stuttgarti Városi Könyvtárról, 3/2. rész
Hétköznap, Stuttgart központjában. Nyüzsgő nagyváros, igyekvő dolgozókkal, andalgó vagy éppen a klímaváltozás miatt tüntető diákokkal, sietős bevásárlókkal és néhány nézelődő turistával. Utóbbiakat a könyvtár figyelemfelkeltő épülete vonzza, míg a helyieket az intézmény szolgáltatásai.
Akármilyen minőségben is lépünk be az épületbe, mindannyian egyenlők és szabadok vagyunk. A biztonsági őrök nem vegzálnak, nem kötelező a ruhatár, az alapszolgáltatások igénybe vételéhez a beiratkozás sem. Nem figyelmeztetnek táblák úton-útfélen a helyes viselkedésre. A földszinten leülve, vagy – középkori kódexmásolók módjára – állva-támaszkodva, nyomtatott vagy digitális folyóiratokat olvashatunk, számítógépen böngészhetünk a könyvtár teljes területén (dróttal vagy anélkül), hozzáférhetünk a mintegy 1,4 millió kölcsönözhető médiához, vagy csak leülhetünk beszélgetni. A barangoláshoz audioguide-ot is lehet kérni, amelyben hangsúlyt helyeznek az épület bemutatására, tudva, hogy az maga is értékes látványosság.
A 6. emeleti „Fräulein Friz termet” egy egykori könyvtáros hölgyről nevezték el, aki úttörő szerepet játszott a német könyvtárfejlesztésben. Eszünkbe jut az otthon időnként felmerülő méltatlan vita Szabó Ervinnel kapcsolatban, akiről talán már sokan nem is tudják, hogy az angol közkönyvtárak mintájára tette le a hazai közművelődési könyvtári rendszer alapjait. Friz kisasszony termében házasságot is lehet kötni, egyébként a könyvtárak remek ismerkedési helyek, erről sokan tudnának mesélni!
A lépcsőkkel összekötött központi szabadpolcos térhez oldalirányban sok-sok olvasóterem csatlakozik, különböző funkciókkal és gyűjteményekkel. Elég csak bekandikálni, máris biztató könyvtárosi szemekkel akadhatunk össze, de semmi erőltetés, kérdezősködés, csak a szavak nélküli jelzés: „itt vagyunk, ha kell, segítünk”. A gyerekkönyvtárban szabad a hancúrozás, a képtárban szabad a lapozgatás, a legfelső emeleten pedig megpihenhetünk a büfében, amelyben fogyatékkal élők dolgoznak. A tetőterasz egyfajta városi kilátóhely, talán csak a magasság és a kora tavaszi időjárás miatt érezzük jobban a légmozgást, a városi levegőt, amely szabaddá tesz. Vissza az olvasótérbe. Elsétálunk a számunkra különösen fontos alkotók polcai előtt. Jó érzés, európai érzés…
Draskovich Edina