Egyenlők és szabadok

::: Gondolatok a stuttgarti Városi Könyvtárról, 3/2. rész


Hétköznap, Stuttgart központjában. Nyüzsgő nagyváros, igyekvő dolgozókkal, andalgó vagy éppen a klímaváltozás miatt tüntető diákokkal, sietős bevásárlókkal és néhány nézelődő turistával. Utóbbiakat a könyvtár figyelemfelkeltő épülete vonzza, míg a helyieket az intézmény szolgáltatásai.

Akármilyen minőségben is lépünk be az épületbe, mindannyian egyenlők és szabadok vagyunk. A biztonsági őrök nem vegzálnak, nem kötelező a ruhatár, az alapszolgáltatások igénybe vételéhez a beiratkozás sem. Nem figyelmeztetnek táblák úton-útfélen a helyes viselkedésre. A földszinten leülve, vagy – középkori kódexmásolók módjára – állva-támaszkodva, nyomtatott vagy digitális folyóiratokat olvashatunk, számítógépen böngészhetünk a könyvtár teljes területén (dróttal vagy anélkül), hozzáférhetünk a mintegy 1,4 millió kölcsönözhető médiához, vagy csak leülhetünk beszélgetni. A barangoláshoz audioguide-ot is lehet kérni, amelyben hangsúlyt helyeznek az épület bemutatására, tudva, hogy az maga is értékes látványosság.

A stuttgarti Városi Könyvtár belső tere (Fotó: Hoffmann Tamás)
A stuttgarti Városi Könyvtár belső tere (Fotó: Hoffmann Tamás)

A 6. emeleti „Fräulein Friz termet” egy egykori könyvtáros hölgyről nevezték el, aki úttörő szerepet játszott a német könyvtárfejlesztésben. Eszünkbe jut az otthon időnként felmerülő méltatlan vita Szabó Ervinnel kapcsolatban, akiről talán már sokan nem is tudják, hogy az angol közkönyvtárak mintájára tette le a hazai közművelődési könyvtári rendszer alapjait. Friz kisasszony termében házasságot is lehet kötni, egyébként a könyvtárak remek ismerkedési helyek, erről sokan tudnának mesélni!

Ismerős nevek a polcokon (Fotó: Draskovich Edina)
Ismerős nevek a polcokon (Fotó: Draskovich Edina)

A lépcsőkkel összekötött központi szabadpolcos térhez oldalirányban sok-sok olvasóterem csatlakozik, különböző funkciókkal és gyűjteményekkel. Elég csak bekandikálni, máris biztató könyvtárosi szemekkel akadhatunk össze, de semmi erőltetés, kérdezősködés, csak a szavak nélküli jelzés: „itt vagyunk, ha kell, segítünk”. A gyerekkönyvtárban szabad a hancúrozás, a képtárban szabad a lapozgatás, a legfelső emeleten pedig megpihenhetünk a büfében, amelyben fogyatékkal élők dolgoznak. A tetőterasz egyfajta városi kilátóhely, talán csak a magasság és a kora tavaszi időjárás miatt érezzük jobban a légmozgást, a városi levegőt, amely szabaddá tesz. Vissza az olvasótérbe. Elsétálunk a számunkra különösen fontos alkotók polcai előtt. Jó érzés, európai érzés…

Draskovich Edina


Exkluzív elsőközlés
Készült Budapesten, a stuttgarti Városi Könyvtár lírai recenziójaként, az olvasó nézőpontjából | A jegyzetsorozat a Susannicon bolygóközi kultúrdokkal együttműködésben született meg | Hovatovább: Videófilm a könyvtárról (5 perc)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük