A múlt mellett elférsz

::: Grecsó Krisztián regényéről


Rögtön az elején szeretnék elfogultságot bejelenteni: Grecsó Krisztián az egyik kedvenc kortárs íróm. Nem valószínű, hogy képes olyat írni, ami elfordíthatna tőle, és szerencsére eddig még meg sem próbálta. Az én könyvespolcomon már klasszicizálódott.

A Mellettem elférsz című új regénye egyfajta családregény, de nem a hagyományos értelemben; nem arról szól, hogy szoros időrendben generációk születnek, szeretnek, jönnek-mennek, meghalnak. Vagyis dehogyisnem, pontosan erről szól, csak más megközelítésben és más módszerrel feldolgozva.

A történet kiindulópontja egy családi fotó, amely az elbeszélő apjának nagybátyját ábrázolja, és ez alapján kezdi el körüljárni azt a kérdést, hogy ha őseinktől annyi mindent öröklünk, akkor vajon a sorsukat is örökölhetjük-e. Úgy élünk, úgy szeretünk, mint ők – akármilyen történelmi helyzet jut nekünk –, vagy ha van erőnk hozzá, ellenállhatunk a körülményeknek? Fontos ismerni a családi múltat? Mögé nézni egy fotónak, amely teljesen lecsupaszodik a könyv végére? Vagy ahogy a főhős szemébe vágja az egyik nőalak: fontos-e görcsösen kikutatni, mit rakott a múlt az ember puttonyába, ami csak az övé?

Sokan feszegetik a regénnyel kapcsolatban, a történet vajon mennyire fedi Grecsó tényleges családját, de nem hiszem, hogy ez fontos kérdés. Az író írjon, mindegy honnan merít, agyaljanak majd ezen az irodalomtudósok, magoltassák be szegény diákokkal a mű keletkezésének körülményeit. Mi inkább merüljünk el benne, például ebben a részletben:

„Mit jelent az, hogy nem töltöm ki az időmet? Nem értem, amiket gondolok, csak úgy gondolom, folyamban, néha ki is mondom, mellettem bárki elfér. Vagy bármi. Egy kövér, kocka alakú embert képzelek el, ahogy kitölti a saját kockáját, nincs mellette hely, minden az övé. A pillanat, a tér, a lehetőség. Most a pincérlányra gondoltam, hogy nem is tudom a nevét. Nem csak a múltnak kéne elférnie mellettem, ez jutott eszembe. Meg hogy mit szólna hozzá a lány, ha ezt mondanám neki. Hogy ő mellettem elfér.”

Draskovich Edina


Átvett újraközlés | Forrás: Konyhasónapló blog
Megjelent a blogban 2011. május 20-án, Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című regényének recenziójaként | Magvető Kiadó, Budapest, 2011.; 292 oldal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük