::: Saxon Szász János Dimenziók mozgásban című kalocsai kiállítása elé
Első ízben 1984-ben jöttünk Kalocsára, az első Schöffer-szemináriumra. Az előző esti baleset miatt begipszelt lábbal sántikáltam a magyar képzőművészeti élet színe-java között: Erdély Miklós, Szenes Zsuzsi, Beke László, Hegyi Lóránd, Haraszthy Édeske… és persze a Mester, Nicolas Schöffer.
Harcias kis ember volt.
Emlékszem, az egyik előadás a művészek és a kurátorok, művészettörténészek viszonyáról szólt. A téma fő előadója, Hegyi Lóránd – fiatal, agilis művészettörténész – kifejtette, hogy a teoretikus által verbálisan megfogalmazott gondolat a művész számára olykor megvilágosodásként hat; ezért nem számít, hogy ki talált ki valamit előbb, a művész vagy a teoretikus…
Több se kellett! Az előadás közben Schöffer felugrott, és teli torokból rákiáltott Hegyire: „Teoretikusok, mögöttünk a helyetek!”
Rátérve a jelenre, az univerzummal kell kezdenünk, amely rengeteg féle szóösszetételben előkerülhet: végtelen univerzumok; buborék univerzumok; matematikai, párhuzamos, elágazó univerzumok. Ezek a multiverzum fogalomkörébe tartozó ideák jelenleg inkább filozófiai kérdéseket vetnek fel, mintsem tudományosan alátámasztott tények.
Jelen tárlat főszereplője, Saxon Szász János képzőművész munkássága a „poliuniverzumban” zajlik. A kifejezés a dolgok kisebb vagy nagyobb méretbeli arányának összefüggését, vagyis a formák nagyságrendi léptékének kapcsolatát jelöli. Ennek megfelelően a polidimenzionális világ alatt olyan formarendszert ért, amelyben a formák/világok sokféle méretben, illetve léptékben fordulhatnak elő – és kapcsolódnak egymáshoz úgy, hogy a nagyobb vagy kisebb formák nem veszítik el lényeges eredeti tulajdonságaikat. „A PD-világ formastruktúrái e tekintetben tehát hasonlóak azokhoz a skálainvariáns matematikai objektumokhoz, amelyek a 20. század végére »fraktál« néven váltak ismertté” – írta erről Perneczky Géza művészettörténész.
De hát honnan ered ez a tudományos-filozófiai elkötelezettség egy vérbeli geometrikus képzőművész esetében, aki konstruktivista nagymesterek, Fajó János, Csiki Tibor, Carmelo Arden Quin tanítványa?
Miközben rácsodálkozunk Saxon színes festményeire, szobraira, lebegő objektjeire, amelyek a MADI alapelvein építkező tiszta geometrikus alkotások, némi ellentmondást érzünk „a mű nem jelent semmit, a mű önmagával azonos” konstruktivista alapszabállyal…
Hm… Paradoxon…
A gyermekkorában megélt természetközelség, a természet megfigyeléseiből tanuló, serdülő, alkotó ember Kazimir Malevics szuprematizmusában találta meg a művészet lényegi alapvetéseit. Malevics nyomán Saxonnak is bele kellett lépnie a Nullába, vagyis a Semmibe ahhoz, hogy felépíthesse saját Poliuniverzumát, amely kézzelfogható, a geometrikus, kostruktivista alapelveken nyugvó művészeti tárgy formájában letapogatott világegyetem-szerkezet.
Idézzük fel ezzel kapcsolatban Beke László művészettörténész 2007-ben kifejtett gondolatait:
„Saxon Szász János koherens elméletet hozott létre, a polidimenzionális univerzum elméletét. Ez egy egységes világmagyarázat, melyben szerepet kap a pont, az egyenes (a vonal), a különböző sík- és térbeli idomok, és amely nem áll ellentmondásban korunk tudományos világképével sem, mindazonáltal tele van egyéni megfogalmazásokkal és szubjektív kifejezési kísérletekkel. A művész annak az alapélménynek a kifejezésére törekszik, hogy a világegyetem szerkezetében lenyűgöző rend uralkodik, s a rendszer a végtelenül kicsi (nano) dimenzióstruktúráktól a végtelen nagyokig (giga) terjed. (Itt kapcsolódik a mai tudományos fraktál- és káoszelméleti meggondolásokhoz.) Egyazon végtelen folyamat kiemelt részei vagyunk mindannyian, s ennek a folyamatnak az egyes konkretizációi az egyes művek is.
A világ rendszeréről alkotott sejtés egyben a világ keletkezéséről vallott elképzelés is, mely a művészi alkotás motivációja. (Kulcsszó itt a »kreáció«, a szó teológiai »teremtés« és – a 20. századi nonfiguratívoknál és konstruktivistáknál – esztétikai »alkotás« értelmében.) Más geometrikus művészekhez képest, akik a teológiai imitációtól és a szolgai másolástól való féltükben a mértani alapelemekből való építkezés módszerét választották, Saxon egy világérzés kifejezéséhez keresett nyelvezetet s találta meg a geometriát.”
A művészre gyakorolt formai hatás, a művek tárgyszerű megfogalmazása Latin-Amerikából, Buenos Airesből érkezett, a MADI művészeti mozgalomból, amelynek a 90-es évektől Saxon oszlopos tagja, közép-kelet-európai vezetője.
A MADI mozaikszó, jelentése: Mozgás (virtuálisan, vagy valóságosan a műtárgyak kimozdulását és a mozgalom dinamizmusát tükrözi), Absztrakció (a geometria tárgynélküli világára utal), Dimenzió (a műalkotások térbeli kiterjedését, illetve a környezetéhez fűződő viszonyát mutatja) és Invenció (a találékonyságot, a kreativitást, a játékosságot fejezi ki).
A MADI legfontosabb ismérve Saxon számára a poligonalitás, amellyel sikerült megújítania művészetének formai jegyeit. A nyolcvanas években a polidimenzionális síkstruktúráit még négyzet alakú vászonra festette. A végtelenbe törő struktúrák azonban a négyszög csapdájába kerültek, és „keservesen sírtak”. A MADI kiszabadította a formákat a négyszög szorításából, hogy a sokszögűség révén a végtelen felé törhessenek, szabad formájú képtárgyként újjászülessenek.
A MADI fontos ismérve a mobilitás. Saxon itt Kalocsán, a bevezetőben említett konferencián találkozott először mozgó, kinetikus művekkel. Nagy hatással voltak rá Nicolas Schöffer munkái. Bár eltérő módon, de alkotásaiban a mozgás – a végtelen dimenziók statikus megragadása mellett, a mozgó, mozgatható, kimozduló elemek révén – ugyancsak jelen van; ezen művei szelíden interaktívak, érintésünkre finoman válaszolnak.
A korai konstruktivizmus, a konkrét művészet, a MADI, a végtelen dimenziók játéka, a tudomány-művészet szimbiózisa. Genius loci.
Reméljük, lesz folytatás, és a magyar népművészet egyik fellegvárában, Kalocsán született Schöffer Miklós/Nicolas Schöffer szellemi öröksége – amely a magyar konstruktivita hagyományfolyam egyik gyöngyszeme – sok értékes alkotót vonz majd ide, akik műveikkel, mint most Saxon Szász János, még hosszú ideig elkápráztatnak bennünket.
Dárdai Zsuzsa